Ozsváth Zsuzsa: (Báb)színház 3D-ben – szubjektív szösszenet a nagyváradi bábos életről

Ozsváth Zsuzsa: (Báb)színház 3D-ben – szubjektív szösszenet a nagyváradi bábos életről

A Játéktér 2020. őszi számából
Borítókép: A helység kalapácsa, Lilliput Társulat. Fotó: Dudás Levente

Bajban vagyok. Nem tudom, hol kezdjem. Úgy sejtem, ez amolyan szerelmes levél lesz a bábszínházhoz – vagyis ahhoz a bábtársulathoz, ahol rövid megszakítással 2015 óta dolgozom. Ez a társulat a nagyváradi Lilliput Társulat, a Szigligeti Színház intézményének bábtagozata. Itt tanultam mindent, amit eddig a (báb)színházról tudok.

Legelőször is két dologra jöttem rá: az egyik, hogy a bábszínház nem viccel, a másik, hogy a bábszínészek közel sem olyan ártatlanok, mint amilyennek képzelheti őket egy totál kívülálló. Ó, bábszínház! A naivitás kútja! Nem. A bábműfaj rendkívül komplex. És a bábszínész komoly szakmunkás-művész – mindeközben pedig titka van: a gyermekből merít, abból a gyermekből, amit a legtöbben már réges-rég eltemettünk magunkban. És mégis: a bábos mindig komolyan veszi a játékot. Ellentmondás volna ez? Nem hinném.

Anno irodalmi titkárként érkeztem a Lilliput Társulathoz. Én voltam a legfiatalabb a színészek és az irodisták között is, mind a huszonhárom évemmel. Sosem éreztem, hogy kevesebb lennék, mint a többiek. Tulajdonképpen a világ legjobb kollégáit fogtam ki. Ebben semmi túlzás nincs, mert valóban úgy érzem, hogy nálunk csupaszív emberek dolgoznak. Beülni egy próbára nagy meleg pulóver, ha megcsípi az orromat a dér. Vagy csak közösen kávézni az irodában egy lomha, unalmas délelőttön.

Az első legfontosabb közös emlékem a társulattal egy bohóc-workshopról származik. Akkor még friss lilliputi voltam, és úgy adódott, hogy dokumentáció végett bedugtam az orrom A Négyszögletű Kerek Erdő című előadást megelőző bohóctechnikai workshopra, amelyet Szabó Attila rendező, dramaturg vezetett. És aztán ott ragadtam. Amolyan beavatás volt számomra, mert a közös játékok és jelenetek során sikerült megismernem a bábszínészeket, és ők is megismertek engem. Befogadtak. A Négyszögletű Kerek Erdő lakója lettem magam is. És persze szép lassan értelmezni kezdtem a szakmai dolgokat.

Hálás vagyok, mert bár hivatalos funkcióm szerint irodalmi titkárként működtem, a különféle bábszínházakkal és a sajtóval való kapcsolattartás, a PR-munkák, a műsorfüzetes anyagok összeállítása, a social media-oldalak és a honlap kezelése, pályázatok írása és elszámolása – magyarán a standard irodai dolgok – mellett alkalmam nyílt egyéb területeken is kipróbálni magam a bábszínház berkein belül. Grafikusi végzettségem jóvoltából terveztem plakátokat előadásokhoz és más bábszínházi eseményekhez. Írtam dalszövegeket is előadásokhoz (A rút kiskacsa, r. Tóth Tünde; A boldog herceg, r. Vadas László). Párszor rendezőasszisztensi pluszfunkcióm volt (A Négyszögletű Kerek Erdő, r. Szabó Attila; Kispipi és Kisréce, r. Szabó Attila). No, meg játszottam is két előadásban: A rút kiskacsa, r. Tóth Tünde; 1880–2020 (Idő-óda), r. Sardar Tagirovsky. Szerettem ezt a hosszú pórázt, mert nagyon sokat tanultam a színházról – és mindezt gyakorlatban, úgymond a saját bőrömön. (Akkor lettem depis, amikor elfogytak ezek a szorgalmi feladatok, és a rendes irodai munkámmal maradtam a négy fal között. Nagy ajándék és igazi flow-élmény volt, hogy kiélhettem az alkotói énemet és a kreativitásomat. És nagy megtiszteltetés, hogy voltak olyan emberek körülöttem, akik ezt nem vették rossz néven, sőt. Ide egy őszinte mosoly-jel kerül.) Na, de vissza a társulathoz. A művészeti vezetés évadonként igyekszik megfelelni a közönség igényeinek. Mindig van repertoáron babaszínházi produkció, kisiskolásoknak, középiskolásoknak szánt előadás, sőt, rendhagyó irodalomóra-típusú esemény is. A megfelelés nem jelent sablonosságot. Nagyvárad jó földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően könnyen megközelíthető a magyarországi alkotók számára, és a Lilliput Társulat ki is használja ezt: jó pár magyarországi rendező, tervező, zeneszerző emeli a bemutatott előadások nívóját.

És akkor nem is említettem még a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, amely kétévente ad találkozási lehetőséget az erdélyi magyar hivatásos bábszínházaknak, hogy lecsekkolják egymás meghívott produkcióit, szakmai találkozókon vitathassák meg az erdélyi bábművészet sorsát. Bár a fesztivál versenyprogramjában kizárólag erdélyi bábszínházak szerepelnek, mindig van külföldi meghívott produkció is: javarészt Magyarországról (például a Vojtina Bábszínház, a Vaskakas Bábszínház, a Ciróka Bábszínház, a Griff Bábszínház vagy a Budapest Bábszínház valamelyik előadása), de játszott már felvidéki és vajdasági társulat is a Fux Feszten. A fesztivál visszatérő előadója Markó-Valentyik Anna; és különleges meglepetés volt három éve a LedPuppets csapata, valamint tavaly, 2019-ben Fabók Mancsi Bábszínháza is. No, igen, szóval egy ilyen fesztiválon is rengeteget tanulhat, és szerezhet értékes szakmai kapcsolatokat ám az ember lánya (akár a szakmai beszélgetéseken az egyes bábszínházi emberek közti dinamikák megnyilvánulásáról) – de jól le is fárad az ide-oda szaladgálásban, szervezésben, fesztiválnapló-írásban stb.

Nehogy elfelejtsem! A Lilliput Társulat működésének része az iskolaprogram. Ez azt jelenti, hogy kétévente repertoárra tűzünk egy olyan előadást, amelyben a bábszínészek előzetes casting során kiválasztott gyerekszereplőkkel közösen játszanak. Ilyen előadások voltak A dzsungel könyve, Diótörő és Egérkirály, A rút kiskacsa, Túl a Maszat-hegyen; és legújabban a Valahol Európában. Emellett gyerekeknek szóló nyári bábos táborokat is szervez a társulat. Az ifjúsággal pedig drámafoglalkozások által igyekszik megszerettetni a színházat – ezek a Szigligeti Tanoda színházi nevelési programja keretében jönnek létre.

Valahol Európában (próbakép)

Mondom, nagyélet van Váradon bábszínházilag.

Számomra, e sorok írójának, aki eddig alapvetően irodalmi titkárként határozta meg magát a társulat életében, a jelenleg játszott Valahol Európában próbafolyamata megváltoztatta e státuszt. E jelen előtt fél évre eltűntem a társulat életéből, meg Nagyváradról is. Az iroda ajtaja melletti ’Ozsváth Zsuzsa – irodalmi titkár’-kiírás is lekerült a falról. Most grafikusként tértem vissza. Illetve a Valahol Európában során kipróbálom a kellékesi létet. Ez maga a színház 3D-ben. Szerintem nagyon izgalmas: színpadon és irodán innen és túl, kulisszák mögött, mindenféle státuszból és perspektívából nézni egy alkotói folyamatra. Közben keresni egy dizájnt a műsorfüzetnek.

Hogyan nézek egy előadást, ha semmi közöm hozzá, hogyan nézek egy előadást, ha a plakátját tervezem, hogyan nézek egy előadást, ha nyomom a sajtóját, hogyan nézek egy előadást, ha asszisztense vagyok, hogyan nézek egy előadást, ha (játszom benne, ja, akkor épp sehogy, vagy legalábbis nem a nézőtérről) együtt izgulok a színésszel, ha megbotlik, mert tíz centiméterrel arrébb toltak be egy bazi dobozt a térbe. Hogyan nézek az életemre, ha már láttam a színházi életet.

Több dolgok vannak.

Rengeteget írhatnék még. De a legfontosabb talán az, hogy jó lenne a Lilliput Társulat valóban kiemelkedő munkásságát minél szélesebb körben megismertetni a bábszínházkedvelőkkel, mert sokat és sokfélén dolgoznak a váradi bábszínészek, irodai dolgozók, és megérdemlik a reflektorfényt. Természetesen ez a rendszer sem tökéletes, és minden elfogultságom ellenére látom, hogy vannak kevésbé jól, sőt, súrlódva működő dolgok, időszakok, de amíg szándék van, semmi nincs veszve. És a szándék, a tenni akarás az élet, a művészet mozgatórugója.