„Letettem az alapokat, majd tovább tettem a téglákat” – Szabó János Szilárddal Szász Gyöngyi beszélgetett

Borítókép: Sós Beáta

Szabó János Szilárd, becenevén Lali a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ötödéves magiszter színész hallgatója, Papp Éva és Harsányi Zsolt osztályában. Ugyanakkor a Szatmárnétemi Északi Színház Harag György Társulatának tagja. Bár közpiskolában képzőművészetet tanult, mégis színészként nőtte ki magát. Interjúsorozatunkban Szabó János Szilárddal Szász Gyöngyi harmadéves teatrológus hallgató beszélgetett.

Hol és milyen szakon végezted a középiskolát? 

A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végeztem el a középiskolát, ahol festészetet, designt, grafikát és szobrászatot tanultam egészen tizenegyedik osztályig. Innen kezdve szakosodtunk, én pedig a szobrászatot választottam. Tizenegyedik és tizenkettedik osztályban a főszaktantárgyam volt, emellett továbbtanultam festészetet és grafikát.

Ha azt érezted, hogy téged a képzőművészet jobban érdekel, akkor az egyetemen hogy esett a választásod a színművész képzésre? Nem gondolkodtál el például díszlettervezésen?

Az egész választás úgy történt, hogy egy bolti vásárlás közben összetalálkoztam az egyik művészetis tanárnővel, Korpos Kamillával. Kezembe nyomott egy szóró lapot, amin az állt, hogy castingot hirdetnek a Valahol Európában című musicalbe. Akkor még nem tudtam, hogy mi a casting. Nem jártam színházba. Elmentem a castingra, ott helyben megtanultam egy dalt, és beválogattak az egyik szerepre. Nagyon megtetszett az egész, már maga a színház mint olyan, de a zenés műfaj is, amit azóta is szeretek. Ezután következett az Alkésztisz a Nemzeti Színházban, Sorin Militaru rendezésében. Ide egy pótcastingra hívtak el, úgy kerültem bele az előadásba. Már akkor tudtam, hogy ez az én utam. Bekerültem egy színkörbe, ahol több színész is tanított. Ekkor találkoztam először Gyéresi Júliával, a beszédtechnika tanárnővel, aki helyrepofozott beszéd szempontjából, ugyanis elég szaftos akcentusom volt. Letettem az alapokat, majd egyetemen tovább tettem a téglákat, amelyekből lassan-lassan épülget a ház.

Öt év alatt mit adott az egyetem, amit a továbbiakban fel tudsz használni?

Az egyetemen töltött öt év alatt szerencsém volt olyan nagyszerű emberektől megtanulni a szakmát, mint például Tompa Klára.Tőle tanultam a pontosságot és mindennek a lekottázását. Sorbán Csabától megtanultam a szakma, az improvizáció szabadságát és művészetét, illetve különböző technikákat is, különösképpen a Michael Csehov-technikát. Rengeteg olyan embert ismertem meg, akit szükség volt megismerni ahhoz, hogy ezt a szakmát műveljük, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Szerencsém volt, hiszen másodév után egyből szerepet kaptam a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, sok tapasztalatom származik innen. Nagy szó, amikor valaki „taknyosként” olyan emberekkel tud együtt dolgozni, mint Nagy István, Lőrincz Ágnes és még sorolhatnám.

Az egyetemen töltött idő alatt van olyan szerep, amelyre büszke vagy? 

Másodév második félévében dolgoztunk Csehov Három nővérével. Kuligin szerepe mérfőldkő volt számomra. Sokat dolgoztunk rajta. Itt kellett összegyúrnom a pontosságot, kimértséget és szabadságot, amit a két vezető tanáromtól tanultam. Sajnálom, hogy a darabnak egy pici részletét dolgoztuk csak ki, szívesen dolgoztam volna végig Kuliginnel. Egyébként a harmadévi Liliommal rendesen megszenvedtem. Nem találtam egyből a kulcsot, nem volt tiszta a fejemben Liliom karaktere. Ebben sokat segített Tompa Klára. Amikor már nem tudtam, hogyan nyúljak a szerephez, akkor odamentem Klárihoz, és mondtam, hogy nem találom a kulcsot és a karaktert. Annyit mondott, „Lalikám, hidd el, hogy Liliom vagy”. Attól kezdve pedig sínen voltak a dolgok.

Hogy kerültél a Harag György Társulatba?

Egy bohokás napomon, úgy mint általában elmentem a Tutunba, ahol találkoztam Frumen Gergővel, jelenlegi kollégámmal. Azt érzem, hogy Isten által vezetve van a sorsunk, és akkor pattanak ki bizonyos dolgok a fejünkből, amikor kell. Kérdeztem tőle, hogy Szatmáron nincs-e hely, mondta, megkérdezi. Aznap válaszolt is:, férfi színészt keresnek. Fejvesztve összegyűjtöttem minden anyagomat és összegyúrtam egy videó önéletrajzot. Későre kaptam választ, de az a lényeg, hogy válaszoltak: várnak versenyvizsgára. Elmentem és sikerült. 

Könnyen megtaláltad a helyed a szatmári társulatban?

Eleinte furcsa volt az ismeretlen közeg. Tudniilik én marosvásárhelyi vagyok, ide jártam középiskolába és egyetemere is, sok embert ismertem, így sose kellett beilleszkednem. Nyitott embernek tartom magam, mégis kicsit furcsa volt, meg is ijedtem és volt bennem egy megfelelési kényszer, hogy nekem humorosnak kell lennem, és nagyon be kell illeszkedni. Majd rájöttem, hogy nem föltétlen ez a megoldás, hanem csak egyszerűen őszintének kell lennem. Akkor jöttem rá, hogy a szatmári társulat olyan egy szerető csapat, amilyennel ritkán találkozni. Azt tudom mondani, hogy a tenyerükön hordanak. Nagyon szeretem őket és remélem, ők is szeretnek.

A pandémia miatt nagyon sok színház bezárta kapuit a közönség előtt. Milyen hatással volt ez rád?

Az elején nagyon rosszul érintett, hogy minden bezárt. Bezárt a szatmári színház is, amikor még csak fél éve kerültem oda. Kezdetben jó volt, hogy megtudtam emészteni az eddigieket. Viszont rövid időn belül nagyon hiányozni kezdett a színház és a munka. Majd beleszoktam, mint mindenki más:, ez van, és ezt kell elfogadni. Amikor újra próbálni kezdhettünk, furcsa volt, és hatalmas volt a lelkesedés bennem, ahogy a többiekben is. Öröm volt nézni, hogy dolgoznak az emberek, és öröm volt csatlakozni ehhez a munkához. Előadásokat is játszottunk, némelyiket szapadtéri színpadon. Bár mégis van egy más varázsa, amikor benti térben lép fel az ember a világot jelentő deszkákra. 

Tavaly Az illatszertár című előadásunk végén, amikor a nézők tapsolni kezdtek, a hátamon felállt a szőr és úgy elérzékenyültem, ahogy, még életemben nem. Ilyen hosszú szünet után hallani végre azt, hogy az emberek értékelik a munkánkat, az hihetetlen érzés.

Milyen szerepeid vannak a Harag György Társulatnál? Miben láthat a közönség a közeljövőben?

A Márkó Eszter által rendezett Illatszertárban Asztalos Imrét alakítottam. A közeljövőben mutatjuk be a Csongor és Tündét, amelyben Csongort fogom játszani, ezt Sardar Tagirovsky rendezi. És még van egy produkció, amit már elkezdtünk, valószínűleg ebben az évadban mutatjuk be a Dögölj meg, dögölj meg hát világ című verses pódiumestet Kovács Éva rendezésében, amelyet egyedül játszom.

A már korábban említett képzőművészeti tudásodat, fel tudtad használni az egyetemen? Vagy a jelenlegi társulatban? Volt már példa arra, hogy besegítettél díszlet-, akár jelmeztervezésben?

Egyelőre még színházon belül nem használtam a képzőművészeti tudásomat, nem is törekedtem rá nagyon. Voltak kezdeményezések, hogy bábokat készítsek, de az mégsem az én világom. Viszont tavaly a költészet ünnepére, kellett egy vers alapján egy érzetet, egy képet alkotnom. El tudnám magam képzelni egyébként ezen a területen. Mindig érdekelnek a makettek, például amit a tervező a készülő előadáshoz bemutat. Az nagyon meg tud fogni. Néha napján azért előkapok egy kis agyagot és meggyúrogatom, de nem annyira sűrűn, mint középiskolás koromban. Legutolsó munkám egy virág kaspó volt. Ha egyszer lesz egy saját műhelyem, biztos, hogy folytatni fogom.