Szakács Kincső: Bábtól z-ig. Beszámoló a váradi Fux Fesztről

Szakács Kincső: Bábtól z-ig. Beszámoló a váradi Fux Fesztről

V. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja
Fotók: Vigh László Miklós

A bábszínház maga a csoda – vallják ezt sokan – én pedig ezt a gondolatot alakítanám azzá, hogy a bábszínházak fesztiválja maga a csoda. Különösen olyan bizonytalan időben, mint amiben továbbra is élünk és amiről nem szeretnék egy szóval sem többet írni a szükségesnél. Azt mégis fontos megjegyezni, hogy a Szigligeti Színház Lilliput Társulata ilyen, továbbra is mostoha körülmények közepette szervezte és – mindannyiunk legnagyobb örömére – tartotta meg az V. Fux Fesztet, 2021. október 6-10 között Nagyváradon. 

A négynapos találkozó immár ötödik alkalommal biztosított teret az itthoni hivatásos bábszínházaknak arra, hogy bepillantsanak egymás munkáiba, és ha tetszik, amit látnak (de akkor is, ha nem), elindítsanak egy olyan, társulatokon átívelő kommunikációt, amire igencsak nagy igény van bábszínházi berkekben. Emellett a hazai előadások sora idén a debreceni Vojtina Bábszínház egyik produkciójával egészült ki, úgyhogy, ha a fesztivál részben el is tért az előző kiadásoktól (például a versenyprogramot amolyan barátságos mérkőzésre cserélték, szakmai zsűri nélkül), a magyarországi társulatok képviseletére vonatkozó részt idén is sikerült megtartani.

Mint minden jó fesztivál, a Fux is nulladik nappal kezdődött. Szerda délután könyvbemutatóval és a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos hallgatóinak kiállításával alapozták meg a szervezők a rendezvénysorozatot, amelynek középpontjában minden pillanatban a báb állt (vagy éppen annak a hiánya – erről a későbbiekben). 

Biró Árpád Levente Mesék a paraván mögül című tanulmánya hiánypótoló írás, amely a nagyváradi művészi bábjátszás első negyven évének történeteit gyűjti egybe. A könyvet terjedelmes kutatómunka előzte meg, számos levéltárban és archívumban töltött óra eredménye az a tanulmány, amelyet a fesztiválrésztvevők örömmel és talán kissé irigykedve tartottak a kezükben. Örömmel, hiszen olyan meghatározó személyek portréját, valamint munkásságát tartalmazza a könyv, mint amilyen mindannyiunk Kovács Ildikója, vagy Fux Pál voltak. Korszakalkotó rendezők és kimagasló előadások egymásutánjáról van szó, amelyek a levéltárak polcai és elkavarodott újságcikkek helyett most méltó helyükre kerültek: az olvasó szeme elé.

És ha már a nézés-látásra tereltem a szót, hát elmondom azt is, hogy az – azóta elballagott, diplomás – képzőművészek kiállítása fogaskeréknyi pontossággal illeszkedett a tanulmánykötethez. Mindkettő azt szemléltette, hogy sokkal több rejlik a bábszínház műfajában, mint ahogy azt első pillantásra gondolnánk. Sőt, gyakran nem is elegendő egy egyszeri pillantás. Az Árkádia Színpad előterében különös világ fogadta az arra járót: a könnyen meghatározható és az elvont munkák együttese sajátos módon mutatta be az elmúlt évtizedek bábelőadásait, továbbgondolva őket oly módon, hogy a régi- és a jelen idők trendjei tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. 

Sosevolt cirkusz, Szigligeti Színház Lilliput Társulat, Nagyvárad

A fesztivál első színházi produkciója a Lilliput Társulat Sosevolt cirkusz[1] bemutatója volt. A Mészöly Miklós Jelentés egy sosevolt cirkuszról című meséje alapján készült előadást csak sokadik próbálkozásra sikerült közönség előtt megmutatni, hiszen, ahogy a történetben szereplő cirkuszi artisták is folyamatosan a racionális világ által eléjük görgetett akadályokba ütköztek, úgy a társulatnak is többször el kellett halasztania a bemutatót. Viszont a fesztiválon végre láthatóvá vált az, amit még nem láttunk, és főként az, ami már-már láthatatlannak számít. A Bartal Kiss Rita által rendezett előadás hemzseg a hihetetlen és a fantáziát igénybe vevő figuráktól, helyzetektől. Ez természetesen nem csak a szövegből, hanem a bunraku bábok természetéből is fakad, amelyek sokszor realitást és gravitációt meghazudtoló módon lebegtek a színpadon. A nézőtől folyamatos nyitottságot és éberséget követelt az előadás ahhoz, hogy az itt-ott megjelenő féllábú kötéltáncosok, félig csíkos zebrák, szalma oroszlánok, sziámi ikerpárok, de tulajdonképpen a cirkusz összes tagja úgy tudja őt elvarázsolni, ahogy arra csak egy sosevolt történet sosevolt szereplői képesek. A minimalista, de sokoldalú látványt a Dés András által szerzett és a Csepei Róbert, Haraji Adalbert, valamint Varga Imre által előadott zene egészítette ki, vagy épp vette át tőle az irányítást.

A második fesztiválnapra két előadás is jutott: Cérnácska Szabócska[2] a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat előadásában, valamint a kolozsvári Kishercegszemmel

Cérnácska Szabócska, Brighella Bábtagozat, Szatmárnémeti

A Nagy Regina által rendezett előadás egy valódi csajos történet, amely a G. Szász Ilona Mindentvarró Tű meséje alapján született meg színpadon is. Cérnácska Szabócska az a szép szál legény, aki Málika varrókisasszony szívét rögtön rabul ejti, ez pedig – ahogy ilyenkor lenni szokott – káoszt és mindent elsöprő érzelmeket von maga után. Ebben az érzelmi hullámvasútban még az is tökéletesen megállja a helyét, hogy az előadás a boldoganéltekmígmegnemhaltak helyett egy szívbe markoló csavarral ér véget: a szerelmesek végül nem teljesedhetnek ki egymás mellett, de Cérnácska Szabócska csillagként továbbra is beragyogja kedvese szívét. Ezzel mutatja meg, hogy a halálban lehet, hogy kihuny az élet, de a kettejük közötti kötelékkel áthidalhatók a tér és idő keretei. A szereplők, Nagy Anikó és Kófity Annamária a varrószoba világából mesélik el a történetet, amelyhez segítségül veszik a pedálos varrógépet, a tűspárnát, a fonalakat és tulajdonképpen az összes fellelhető tárgyat, amik engedelmesen válnak a bábelőadás szereplőivé és kulcsfontosságú alakjaivá. Ahol pedig már a tárgyak sem tudják kifejezni mindazt, ami Málika kisasszony és Cérnácska Szabócska történetéhez szükséges, ott a tánc (Gabriela Tănase koreográfiája) és a fülbemászó dallamok (Nagy Csongor Zsolt dalai) érkeznek a két színésznő segítségére. Akárcsak egy fékezhetetlen fantáziájú gyerek gondolatai, amelyben egyszerre van helye a klasszikus mesének és az extravagáns robottáncnak.

Kishercegszemmel, Puck Bábszínház, Kolozsvár

A Puck Bábszínház Vadas László által rendezett Kishercegszemmel[3] című előadásával érkezett a fesztiválra. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg c. regényének színpadi adaptációjáról van szó, amelyhez a kolozsvári csapat előadásában egy lényeges csavar is társult: nonverbális. Sokunk számára meghatározó élmény volt a kisregény, talán épp az írott üzenete által, de a rendező mégis úgy döntött, hogy mindezt mozdulatokkal és zenével helyettesíti. A nonverbális produkció asszociációkon és érzéseken alapszik, amelynek kulcsfontosságú részei az Albert Alpár által tervezett díszlet, Borsos Viola saját életet élő jelmezei, Domokos Előd zenéje, valamint Jakab Melinda koreográfiája. Említettem a legelején, hogy a fesztiválon minden a báb jelenléte, vagy annak a hiánya körül forgott. Ez az előadás volt az, amely bábok helyett csak néhány maszkot használt; mintha a kis herceg története kapcsán állást akarna foglalni egy olyan világban, ahol pontosan meghatározott szerepek és helyek (így a bábszínházzal kapcsolatban is bizonyos elvárások) vannak.

Az Udvarhely Bábműhely egy bukovinai székely népmese kortárs adaptációját adta elő a fesztiválközönségnek. Az öreg király hagyatéka[4] egy álmokból szőtt bábjáték, amelynek a valóságba való kivetülése a Bartal Kiss Rita által elképzelt látvánnyal történik. Az előadásban csupán egy képzett bábszínészt van, a többi szereplőt színművészek keltik életre, emiatt az összes tárgy olyan céllal is született, hogy az őt mozgató színész számára a legpraktikusabb legyen. A mai valóságba áthelyezett szerelmi történet a szövegben elszórt utalásokkal, kikacsintásokkal és humorral fűszerezi az előadást, ezzel könnyen befogadhatóvá teszi a gyerekek számára sokszor bonyolultnak tűnő népmesei világot. Ily módon észrevétlenül tanulhat bárki a jóságról, a szeretetről és a tiszta értékek fontosságáról.

Az öreg király hagyatéka, Udvarhely Bábműhely

A fesztivált a debreceni Vojtina Bábszínház mesejátéka, A libapásztorlány[5] zárta. A Grimm testvérek meséjét Kolozsi Angéla dramatizálta, az előadás rendezője, Kuthy Ágnes pedig egy grandiózus mesevilágot álmodott a színpadra. Ebben kulcsfontosságú szerepe volt a Michac Gábor által tervezett díszletnek, pontosabban annak a két lépcsősornak, amely a néző képzeletét kihasználva egyik pillanatról a másikra vált palotából erdővé. Az ismert történet a felnőtté válást mutatta be úgy, hogy ahhoz kicsi és nagy egyaránt kapcsolódni tudott. Az élőszereplős előadásban csupán néhány maszk és tárgy emlékeztetett a bábszínházak klasszikus világára, viszont a minimális kellék- és maximális fantáziahasználat által egy-egy pillanatra úgy elevenedett meg előttünk például a cselló, amelynek teste egy fémcső volt, ahogy arra csak bábszínházi környezetben képes. 

A négynapos Fux Feszten a klasszikus mesejátéktól a nonverbális előadáson át a halált megszépítő történetig minden megtalálható volt, s a programban szereplő előadások mellett egy-két alternatív produkció is színesítette az ottlétet. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves bábszakos hallgatói két vizsgaelőadással járultak hozzá a fesztiválprogramhoz. A diákok első este csupasz kézzel léptek paraván mögé, amelyeken kesztyűk, vagy bábok ugyan nem voltak, de egytől-egyig benne volt a szívük [Novák (Kozsik) Ildikó bábrendező szavaival élve]. A különböző zenei etűdökre összeállított kézgyakorlatok pillanatokon belül megragadták a felnőttközönség figyelmét és a rövidke előadás végéig fogva is tartották azt. Ilyen előzetes tapasztalattal ültünk be második nap a – szintén kézgyakorlatokon alapuló – Akárki egyetemi vizsgára adaptált verziójára. Ugyanaz a fekete paraván fogadta a közönséget, de ezúttal a csupasz kezek helyett fehér kesztyűk és ujjra helyezett bábfejek néztek szembe velünk. Talán amiatt, hogy előző este elhangzott a bennevanaszívük-kijelentés, vagy amiatt, hogy bábelőadásra soha nem arra számítva ülünk be, hogy a nézőtéren békésen pihenő lelkünkbe gázolnak, sőt, mindannyiunkban a gyermeki lét kerül előtérbe;szóval valami miatt a második előadás helyenként teljesen összerezzentette a közönséget. Az emberi gyarlóságon és a bűnhöz való hozzáálláson alapuló moralitásjátékot sokkal nagyobb falat volt megemészteni, mint ahogy azt egy bábelőadás kapcsán elvárnánk. Sőt, megkockáztatom, hogy felnőtt színházi produkcióként rendületlenül néznénk végig ugyanezt a történetet. 

Akárki, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Az alternatív programokat rögtönzött szakmai beszélgetések tették teljessé. Habár idén nem volt fesztiválzsűri, a társulatoknak nagy igényük volt arra, hogy színházról, művészetekről, és kicsit magukról is beszéljenek. Emiatt pedig többször össze is gyűltünk a gondolatok széles palettáját kivesézni, s releváns kérdéseket feltenni egymásnak, hogy aztán a következő Fux Feszten mindenki a válasszal és újabb kérdések reményével térjen vissza Nagyváradra. 


[1]Sosevolt cirkusz – írta: Mészöly Miklós, színpadra alkalmazta: Markó Róbert, látványtervező: Rofusz Kinga, zeneszerző: Dés András, zenei vezető: Varga Imre, koreográfia: Györfi Csaba, rendező: Bartal Kiss Rita, előadják: Benczi Tekla, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert, Lélek Sándor Tibor, Németi Emese, Oláh Anikó Katalin, Stéfán Bodor Mária, Szabó J. Viktor, Szentpéteri Lenke
[2]Cérnácska Szabócska – írta: Szász Ilona, díszlet- és bábtervező: Bandura Emese, zeneszerző: Nagy Csongor Zsolt, koreográfus: Gabriela Tănase, rendező: Nagy Regina, előadják: Nagy Anikó, Kófity Annamária
[3]Kishercegszemmel – írta: Antoine de Saint-Exupéry, díszlettervező: Albert Alpár, jelmeztervező: Borsos Viola, zeneszerző: Domokos Előd, koreográfus: Jakab Melinda, rendező: Vadas László, rendezőasszisztens: Pünkösti Laura, előadják: Jakabfi Ivett m.v., Balogh Dorottya, Erdei Emese, Bondar Tibor, Domokos Szabolcs, Mostis Balázs, Urmánczi Jenő
[4]Az öreg király hagyatéka – írta és rendezte: Szabó Attila, díszlet- és jelmeztervező: Bartal Kiss Rita, zene: Pál Attila, Pásztor Márk, koreográfus: Hajdó Lóránt, előadják: Albert Orsolya, Lukács Emőke, Pál Attila, Szűcs-Olcsváry Gellért
[5]A libapásztorlány – írta: Kolozsi Angéla, dramaturg: Dokál Lívia, rendező: Kuthy Ágnes, tervező: Michac Gábor, zeneszerző: Czapp Ferenc, koreográfus: Barta Dóra, rendezőasszisztens: Szabó Magdolna, előadják: Baditz Dávid, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika, Reschofsky György