Köllő Kata: Szatmári metál-Woyzeck

Köllő Kata: Szatmári metál-Woyzeck

Woyzeck, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
Fotók: Tibor Jäger

Hogy kerülnek egy színpadra az indusztriális metált játszó német zenekar dalai egy Paco nevű német juhászkutyával, „aki” remekül játszik el egy Andres nevű szereplőt, egyetlen hangot sem hallatva? Hát, úgy, hogy Albu István fantáziája összehozta mindezeket a szatmári Harag György Társulatnál rendezett Woyzeck című előadásban. És milyen jól tette. 

Kicsit messzebbről indítva, adott egy társulat, amelynek tagjai közül többen is zenélnek, egy rendező-színházigazgató, aki már többször is bizonyított (itt csak egyetlen rendezését emelném ki hirtelenjében, az általa igazgatott gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három nővérét), egy (repertoár)színház, amelynek vezetősége nyitott a kissé merészebb kísérletezésekre, még akkor is, ha benne van a pakliban, hogy a közönség esetleg nem fogadja túlzott rajongással a dolgot. És persze adott egy eleve töredékes drámakísérlet, amely épp a töredékességének köszöhetően kínálja fel a különböző értelmezéseket. Mint például a Szász János által rendezett 1993-as fekete-fehér film, amelyben Woyzeck „nem katona, hanem vasutas, és nem a parancsnoka, hanem a vasutas felettese ugráltatja”.[1] De Wozzeck címmel született belőle háromfelvonásos opera is, amelynek librettóját maga a zeneszerző, Alban Berg írta, és a sor folytatható. 

Nos, Albu István egy (kvázi)rockkoncert keretei közé helyezi Georg Büchner drámatöredékét, a jeleneteket egy-egy Rammstein-dal köti össze, az indusztriális metál zenét játszó német együttes számai a társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában hangzanak el. A színészzenekar tagjai egyben a szereposztás tagjai is, ebben a koncepcióban tehát úgy is értelmezhető az egész, hogy Woyzeck története egy rockkoncert színfalai mögött zajlik le. 

Ha tartom magam ehhez a gondolatmenet(em)hez – márpedig tartom, mert megpróbálom megfejteni a rendezői fantáziaszüleményt –, és továbbszövöm a történet szálait, akkor a következő „forgatókönyv” képzelhető el: adott egy (amatőr) rockbanda, amelynek tagjai – Woyzeck, Marie, Tamburmajor, Doktor, Kapitány, Bolond, Margret, Altiszt, Kikiáltó – összedobnak egy koncertre való repertoárt, majd elkezdik az arra való készülődést. A koncertkeret azért is tűnik érvényesnek, mert Büchner drámatöredékében, különböző formában ugyan, de többször szó esik zenéről, táncról, dobokról, hegedűről, kürtről, a szereplők pedig néha énekelnek is. És hát, mint minden Woyzeck-feldolgozásban, ebben is meg kell találni azokat a támpontokat, amelyek többletet jelentenek egy egyszerű bűnügyi történethez képest. Hogy mik is ezek a támpontok, azokat mindenki a saját értelmezése szerint fejtheti meg (én így), rakhatja össze az előadás mozaikdarabkáit, hiszen maga a darab is felér egy kirakósjátékkal.

És hogy a zeneszámok ne tűnjenek csupán jeleneteket összekötő betétnek, ebben a feldolgozásban tehát, elképzelésem szerint, Woyzeck nem katona, hanem rockénekes, és nem a parancsnoka, hanem a saját csapattársai ugráltatják, hogy maradjunk az idézett filmleírás kifejezésénél. 

A kiszolgáltatottság, megaláztatás, megcsalatás, féltékenység, a hatalommal való visszaélés egy rockbanda életében is mindennapos jelenségnek számíthat, arra pedig, hogy mindezt hogy viseli el az egyén, vagy hogyan roppan össze a nyomás alatt, jó alapanyag lehet Büchner kézirattöredéke. Már csak a megfelelő Rammstein-dalokat kellett kiválasztani és megtalálni a helyüket a jelenetek között. 

A szatmári színház forgószínpadának köszönhetően technikailag zökkenőmentes a váltások folyamata, némi egyenetlenséget a színészi munkában lehet tapasztalni, ezt is inkább a prózai részekben, de egységében tekintve jó csapatmunkának lehetünk tanúi. 

Woyzeck lelkivilágát, illetve tettének indítékát talán leginkább a Bolond (Bodea Gál Tibor) által elmondott mese tükrözi a legjobban, itt csak részleteket idézek: „Volt egyszer, hol nem volt, volt egy szegény gyerek, nem volt annak se apja, se anyja, mind meghaltak, nem volt annak senkije a világon. Mind meghaltak, ő meg útnak indult, s kereste őket éjjel-nappal. (…) És amikor újra vissza akart menni a földre, a föld se volt már más, mint egy felborult fazék. Akkor aztán igazán egyes-egyedül volt, és leült, és elkezdett keservesen sírni, és még most is ott ül, és még most is egyes-egyedül van.” Ez az egyes-egyedüllét nyomja rá a bélyegét a woyzecki létezésre, ez a reménytelenség-kilátástalanság űzi, sodorja a gyilkosság felé. 

Ezt az egyes-egyedüllétet tükrözi már a nyitójelenet is, amely Woyzeck és Andres között zajlik le.[2] Mint már említettem, Andrest egy Paco nevű német juhászkutya „formálja meg”, és el kell ismerni, rendkívül hatásosan, pedig állat(ok) és gyerek(ek) jelenléte egy előadásban nem veszélymentes, hiszen kiszámíthatatlan reakciókat válthatnak ki belőlük a színpadi történések. A Nagy Csongor alakította Woyzeck és az Andrest „játsszó” Paco között zajló első, illetve további néhány jelenet azt a fajta kivetettséget sugallja, amelyben már csupán egy állat szegődik az ember társául az egyes-egyedül való létezésben. De ilyen hangulatú a gyilkossági jelenet is, vagy a már említett, a Bolond által elmondott mese.   

Akad tehát jó néhány összeraknivaló mozaikdarabka a szatmári Woyzeckben, vannak jól és kevésbé jól sikerült jelenetek, van benne sok munka és jól előadott Rammstein-átdolgozások. Ha pedig valakit nem érdekel a szatmári Woyzeck-történet, akkor még mindig megmarad egy jó kis rockkoncert élményével. 


Woyzeck, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat. A bemutató dátuma: 2022. március 18. Rendező: Albu István; Író: Georg Büchner; Díszlet- és jelmeztervező: Szőke Zsuzsi m.v.; Zenei vezető: Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt; Light design: Albu István, Erőss László; Gyakornok, asszisztens: Jankovics Kata e.h.; Szereplők: Andres szerepében: Paco a németjuhász, Bodea Gál Tibor, Budizsa Evelyn, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Péter Attila Zsolt, Rappert-Vencz Gábor, Rappert-Vencz Stella, Szabó János Szilárd.


[1]Idézet a film leírásából.
[2]Legalábbis ebben az előadásban ez az első jelenet, a Woyzeck-töredékek sorrendjét ugyanis többnyire a rendezői elképzelés határozza meg.