Köröttünk már az Élet csörtet

A kolozsvári BBTE végzős színháztudomány szakos hallgatóinak beszélgetése. Az interjút Kövesdi Krisztina szerkesztette.
Borítókép: Porkoláb Zsolt

Az utolsó vizsgánk után ültünk le felidézni együtt, hogy mit adott nekünk az elmúlt három év, milyen reményekkel jöttünk az egyetemre, és milyen meglátásokkal távozunk most. Igyekeztünk minden helyzetet derűvel megoldani, a nehézségeket egymásra támaszkodva átvészelni. A beszélgetésünk is tükrözi azt az üde és inspiráló hangulatot, ami az egyetemi éveinket jellemezte.

Bács Noémi (Noja), Csog Brigitta, István Zsuzsanna, Keresztesi Borbála, Kövesdi Krisztina és Tolnai Barbara Julia búcsúznak a színháztudomány szak három évétől.

Kriszti: Úgy jelentkeztem teatrológia szakra, hogy érdekeltek az írás különböző formái, vonzott a dramaturgia és a forgatókönyvírás. Úgy fejezem be, hogy a szerkesztés, az interjúkészítés és a szervezés hoz igazán lázba. Titeket milyen meglepetések értek a képzés alatt, mennyiben kaptatok mást, mint amire számítottatok?

Barbi: Nekem nem nagyon volt előzőleg színházi tapasztalatom, így nem is tudtam igazán, hogy mire számítsak. Arra gondoltam, hogy majd jobban megtanulok írni, de valójában sokkal többet tanultunk. Segített abban, hogy saját magunkból építkezzünk, képviselni tudjuk a saját véleményünket.

Brigi: Az elején aggódtam, hogy mire lesz elég a hozott drámairodalmi és színházi tudásom, de hamar kiderült, hogy a tanáraink nyitottak arra, hogy különböző nézőpontokat mutassanak nekünk, ne csak meghatározott irányokat. Nem használati utasítást adtak a kezünkbe, hanem kiszélesítették a látókörünket.

Bori: A Covidot senki nem kalkulálta bele. Emiatt a gyakorlat részét kicsit hiányoltam. Illetve én nagyon vártam, hogy foglalkozzunk az írás kreatív oldalával, és mivel ilyen sokféle tantárgyunk volt, ezért néha úgy éreztem, hogy nem mindenbe mentünk bele olyan részletesen, mint amennyire szerettem volna. Persze ez szubjektív, hogy ki-ki a tanulmányoknak melyik részében szeretne elmélyülni, ezért nem is lehet mindenkinek az igényeit kielégíteni. Úgy érzem, elsősorban Herczog Noémi alapozta meg a hozzáállásunkat a munkához és az egyetemhez, a tőle kapott ismeretekre tudtunk a leginkább építeni ebben a három évben.

Noja: Egyrészt Borihoz csatlakoznék, én is több gyakorlatra számítottam. Harmadéven viszont megtapasztaltuk, hogy erre is van lehetőség, hogyha van tanár, aki segít ebben, és van erre nyitott színis évfolyam. A próbafolyamatok mellett, amelyekben részt vettünk, Bogdán Zenkő is lehetőséget adott arra, hogy az órán szerzett tudásunkat gyakorlatba ültessük. A kulturális marketing és menedzsment óránk keretén belül megszervezhettük a NE csak fióknak!… avagy a kocsmától a kultúráig elnevezésű összművészeti eseményt. Másrészt az egyetemtől nagymértékű általános műveltséget kaptunk, új kapukat nyitottak ki előttünk.

Zsuzsa: Noja kapus hasonlatánál maradva én úgy érzem, hogy sokszor olyan kapukat döngettem az egyetem alatt, amikhez nem az itt kapott kulcsok a jók. Viszont ezek a kulcsok olyan kapukat nyitnak, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Ez volt benne a kaland, hogy a képzés sokszínűsége miatt részben azt is kapod, amit vártál, részben egészen mást. Az egyetem időt és teret engedett arra, hogy megkeressük azokat az utakat, amiken aztán el szerettünk indulni. Nekem ilyen volt a bábszínház: eleinte csak nézőként mutattam érdeklődést felé. A képzésben ugyan nem igazán volt benne, de a szakmai gyakorlat motivált arra, hogy az államvizsga dolgozatommal is ebbe az irányba mozduljak el.

Kriszti: Mindegyikünk teljesen más színházi közegből, más tapasztalattal érkezett az egyetemre. Milyen hatással volt ez a közös munkára?

Noja: Sokat tanultunk egymástól. Úgy érzem, több lettem azáltal, hogy találkozhattam azokkal a látásmódokkal, amelyekre magamtól nem gondoltam volna, kipróbálhattam őket.

Zsuzsa: Dinamikusabbak voltak így az órák, hiszen nem ugyanazzal a véleménnyel és ugyanazokkal az érvekkel jöttünk mindannyian. Színesebb kép alakult ki így az adott témáról.

Brigi: A közös munka tekintetében is hasznos volt, hogy eltérő helyekről jöttünk. Amellett, hogy két különböző országból – Magyarországból és Romániából – érkeztünk, a mikrokörnyezete is teljesen más volt mindannyiunknak. Ez elősegítette azt, hogy ne zárkózzunk el bizonyos nézőpontok elől. Nagy pozitívuma az egyetemnek, hogy olyannal soha nem találkoztam, hogy élből elutasították volna bármilyen gondolatomat. Azt éreztem, hogy mindig kíváncsiak arra, hogy ki vagyok, mit gondolok, mit akarok kezdeni a művészetben a saját eszközeimmel.

Barbi: Én is sokat tanultam a többiektől. Faluról jöttem, így az elején volt egy kis kisebbrendűségi érzésem. Már tudom, hogy nincs miért: egyrészt büszke vagyok arra, hogy honnan jöttem, másrészt befogadóak voltak velem, és végig nyitottak a gondolataimra.

Bori: A különböző nézőpontok miatt körültekintőbben tudunk döntéseket hozni, izgalmas volt a közös munka. Abban is segítség volt, hogy a saját munkamódszeremre, gondolkodásmódomra egy kicsit kívülről is ráláthattam.

Kriszti: Miért vagytok egymásra büszkék, ki miben fejlődött az egyetemi évek alatt?

Brigi: Noja nagyon szépen megtanult románul beszélni.

Noja: Brigire azért vagyok büszke, mert a mi szakunk mellett az újságírást is elvégezte. Nem adta fel egyiket sem, és nagyon örülök, hogy végig maradt velünk.

Brigi: Borira és Krisztire azért, mert eljöttetek Magyarországról, szerencsét próbáltatok teljesen egyedül.

Bori: Mindannyiunkra büszke vagyok, mert ezeket a nehéz covidos időket derűvel vészeltük át. Nyilván sokat panaszkodtunk egymásnak, de erre szükség volt. Akkor is egymásba tudtunk kapaszkodni, amikor a nehézségekkel kellett szembenéznünk, mindig meg tudtuk egymást nevettetni.

Zsuzsa: Mindig tettünk azért, hogy legyen dramaturgi, gyakorlati feladatunk is, ahol alkotóként vehetünk részt egy munkafolyamatban. Bebizonyítottuk, hogy igenis kellenek a dramaturgok, és ránk egyénenként is lehet számítani.

Kriszti: Barbira azért vagyok büszke, mert bátran ugrott fejest ebbe a világba, és nagyon jól vette az akadályokat. 

Barbi: Zsuzsára azért, mert az egyetem mellett is meg tudja őrizni azokat a dolgokat, amik örömet jelentenek neki, és azokat is képes teljes erőbedobással csinálni.

Kriszti: Emeljetek ki egy próbafolyamatot, amelyben részt vettetek! Miért azt érzed a  legfontosabbnak, miben lettél több általa?

Bori: A szecsuáni jólélek munkafolyamatát szeretném kiemelni, ami a harmadéves színészosztály és a mi közös vizsgaelőadásunk volt idén. Eredetileg dramaturgként vettünk részt benne, de később számos más feladat is a mi felelősségünkké vált. Amikor a rendező nem volt itt, akkor mi vigyáztunk az előadásra, mi felügyeltük a próbák menetét. A színészekkel együtt építettük a díszletünket, nagyon sokat megtanultunk arról, hogy miből áll össze egy próbafolyamat. Ezalatt ébredtem rá, hogy a jövőben az elmélet és a gyakorlat közül mindenképpen a gyakorlat felé szeretnék majd elmozdulni. Szükségem van arra, hogy közösségben dolgozzak.

Brigi: Csatlakozom Borihoz, A szecsuáni jólélek próbafolyamatát emelném ki, ekkor szerettem bele a dramaturgiába. Illetve megismertünk egy kivételes embert: Kozma Gábor Viktort, azaz Kozit, a rendezőt. Ő olyasvalaki, aki megbecsült, tisztelte a munkánkat, és egyenlő félként kezelt minket. Sokat adott nekünk, hogy ilyen módon tudtunk dolgozni, megmutatta, hogy létezik az alkotásnak ez a formája is.

Barbi: A szecsuáni… munkafolyamatát említeném én is. Azóta érzem azt, hogy nem csak beszélünk színházról, hanem a részei is vagyunk. Ugyanakkor ez az előadás olyan dolog számomra, ami összeköt a többiekkel: a közös világunk, amit együtt hoztunk létre.

Noja: Én is csatlakozom a többiekhez, A szecsuáni… alatt tényleg sokat tanultunk, és Kozi utána se engedte el a kezünket. Kipróbálhattuk magunkat a díszletépítéstől a súgáson át a szöveggel való munkáig mindenben.

Emellett kiemelném az egyéni estünket, amin Benedek Andrással dolgoztam. Az másfajta munkafolyamat volt, ott azt éreztem hasznosnak, hogy két alkotó együtt dolgozik ugyanabban a pozícióban. A vezetőtanárunk, Váta Lóránd eléggé szabad kezet adott nekünk, sok kérdésben Andrással ketten döntöttünk. Nekem ez hasznos tapasztalat volt a szövegírás és rendezés tekintetében is. És abban, hogy hogyan tudsz létrehozni valamit kezdőként.

Kriszti: Ehhez a gondolathoz kapcsolódnék én is, hiszen A szecsuáni… hatalmas élmény volt mindegyikünknek, rengeteg tapasztalatot szereztünk. Jó, hogy először abban vehettünk részt, biztonságot adott, hogy a felelősség eloszlik közöttünk. Ezután bátrabban tudtunk részt venni az egyéni estek létrehozásában. Én Éva E. Lillával dolgoztam együtt – ez azért volt izgalmas tapasztalat, mert egészen másfajta szövegalkotási munkát jelentett, illetve nagy felelősség volt Lillával ketten dönteni az előadás részleteiről.

Zsuzsa: Élveztem azokat a lehetőségeket is, amiket az egyetemi próbafolyamatok adtak. Én azonban a legelső féléves szakmai gyakorlatomat emelném ki, amely során bekerültem a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának egyik próbafolyamatába, és végigkövethettem, ahogy dolgoznak. Kezdőként nagy élmény volt látni a pörgést, a kreatív zsongást. Illetve hasznos tapasztalat volt a Lilliput Társulatnál eltöltött időszak, amikor a bábtársulat Sosevolt Cirkuszának próbáit követtem végig. Akkora lelkesedéssel és örömmel dolgoztak, hogy nekem is visszaadták a színházba vetett hitemet. Ez a Covid után volt, hosszú ideig túl sok volt a csend, és valahogy ott se találtam a helyemet, ahol azelőtt igen. Viszont ezalatt a próbafolyamat alatt újra kinyílt nekem a színházi világ. Sokat változtatott azon is, hogyan értelmezek most színházi nyelveket, formákat, hogyan gondolkodom a színházról.

Kriszti: Az elmúlt hetekben csendesen búcsúzom a terektől, az emberektől, az egyetemtől. Többen szeretnétek maradni mesterizni, többünknek másfelé vezet az útja. Mi fog a legjobban hiányozni az elmúlt három évből?

Bori: Egyértelműen az emberek, a közösség.

Barbi: Nekem is. A mi kis csoportunk.

Noja: A kaotikussága. Jólesett, hogy nem kell tervezgetni, mert egyszerűen nem lehet, minden nap meglepetés.

Bori: Ezt amennyire utáltam, annyira hasznosnak tartom most már. Rugalmasságot és türelmet tanultunk. Jól kondicionált minket, főleg, hogyha színházi közegben fogunk dolgozni.

Zsuzsa: Nekem is ez jutott először eszembe, mert én tipikusan az az ember vagyok, aki előre megtervezi a napjait percről percre. Teljesen idegen volt tőlem, hogy folyamatosan változott körülöttünk minden. Arra késztetett minket is, hogy ne ragaszkodjunk egy ötlethez, egy tervhez, hanem hagyjuk, hogy formálódjanak. Meg kell valamit tartani ebből a későbbiekre is.

Brigi: Az embereken és a színházi tanulmányainkkal kiérdemelt öt lejes színházjegyen kívül nekem a védőháló is hiányozni fog, amit az egyetem adott. Mindig volt kinek elmondani, hogy mi a baj, és mindig tudtak segíteni. Az egyetemhez tartozás biztonságérzetet nyújtott, hozzáfértünk általa egy kapcsolati rendszerhez.

Zsuzsa: És hiányozni fognak azok a váratlan történések, amikbe együtt zuhantunk bele. Most eszembe jutott az a dickensi pillanat, amikor jött a könyvárus kisfiú a kávézóban. Egyik télen együtt tanultunk, és vettünk tőle egy Shakespeare-kötetet közösen. Valahogy ez is pont olyan tervezetlen, kiszámíthatatlan volt, mint az elmúlt három év.

Kriszti: Hol látjátok egymást a jövőben?

Zsuzsa: Kriszti elvégzi a szociológiát, és nagyon jó ötletei lesznek, hogyan kösse össze az onnan származó tudását a színházzal. És bízom benne, hogy egy kicsit majd visszatér a kiindulópontjához, és gyerekekkel fog foglalkozni. Összekapcsolja majd ezt a három területet.

Noja: Én Barbiban azt látom, hogy tanárnő lesz, és kisgyerekeket fog biztatni a szép életre.

Bori: Noját abszolút el tudom képzelni irodalmi titkárként. Nagyon ért a szervezéshez, nem rutinból csinálja, hanem azért, mert tényleg élvezi. Mindig vannak új, eredeti ötletei, beleteszi a lelkét.

Kriszti: Én is így képzelem el, aki uralja a káoszt. Brigiben pedig látom a menő újságírót, az oknyomozót, aki pontot tesz a nagy ügyek végére.

Barbi: Később pedig riporterként dolgozik majd.

Noja: Boriban szerintem pezseg a kritikus vér. Ha neki valami tetszik, az tényleg jó, lehet bízni a megítélésében.

Brigi: Én nem feltétlenül a kritikust látom benne, bár nagyon el tudja találni, hogyan kell megfogalmazni a látottakat, hangulatokat, érzéseket. De az talán nem fedi le az irodalom iránti szeretetét és az alkotási vágyát. Én a dramaturgot látom benne. Zsuzsát pedig a bábszínházban, alkotó szerepben.

Kriszti: Most úgy érzem, hogy elértem azokat a célokat, amelyeket három évvel ezelőtt kitűztem magam elé. Ti csinálnátok valamit máshogy?

Zsuzsa: Sokkal bátrabb lettem ezalatt a három év alatt, jobban ki tudok állni magamért. Szeretném ezt megtartani, és továbbfejleszteni. Úgy érzem, ez fontos lesz a munkám során is.

Brigi: Másképp? Még inkább összeszorítottam volna a fogamat, és több lehetőséget elfogadtam volna. Voltak olyanok, amiket tényleg azért nem vállaltam be, mert beleszakadtam volna, de talán csoportosíthattam volna máshogy az energiáimat. És sokkal több időt töltöttem volna veletek, illetve több olyan helyre jártam volna, ahol még több emberrel lehetett volna megismerkedni a színházi közegből.

Bori: Én is így vagyok vele, de mindig elfelejtem, hogy közbejött a Covid, és harmadévre szakadt a nyakunkba minden lehetőség. Idén tényleg mindent elvállaltunk, amit lehetett, ezt nem tudtuk volna hamarabb megtenni a vírus miatt. Szerintem nem feltétlenül rajtunk múlt.

Noja: Voltak lehetőségek, amikkel nem éltünk, de még több feladatot egyszerre nem tudtunk volna kellő odafigyeléssel elvégezni. Egyszerűen nem lett volna rájuk több idő és energia. Szerintem ami belefért a három évbe, azt beletettük.

Zsuzsa: Voltak olyan napok, amikor annyira pörögtünk, annyira a maximálisat hoztuk ki magunkból, hogy rá kellett jönnünk, ezt csak úgy lehet csinálni, ha élvezed.

Barbi: A Covid alatt megfogadtam, hogy ennél is többet járok színházba. Ezenkívül nem bántam meg semmit, mert különben nem lennék itt, ahol most vagyok.

Kriszti: Már szó volt róla, hogy milyen nehézségeket okozott a vírushelyzet. Volt-e bármi pozitív hozadéka annak az időszaknak?

Brigi: Sokat tanultunk az alkalmazkodásról.

Bori: És a rugalmasságról.

Noja: Az egyéni estünk a témáját kapta a vírushelyzettől.

Zsuzsa: Bennem sokszor tudatosította a tanárok hozzáállása, hogy figyeljünk oda a mentális egészségünkre. A Covid alatt azt éreztem, nehéz eltalálni, hogy ki mennyit bír el, kinek hol vannak a határai. De a legnehezebb helyzetben is jelezték, hogy figyeljünk oda az egészségünkre, és tényleg jókedvvel, épen csináljuk végig a képzést. Egymásra is figyeltünk, de tanári részről is volt ilyesfajta érdeklődés. Például szerettem a „’hogy vagy’ kört”, amivel Bogdán Zenkő indította az óráit. Ez segített, hogy mindig úgy viszonyuljunk egymáshoz az adott órán, hogy tudjuk, mi a helyzet a másikkal.

Kriszti: Nekem a beiratkozás előtt elmondták, hogy ne féljek a káosztól, mert ha én közben a feladatomra koncentrálok, akkor a végén úgyis valami jó fog kisülni belőle. Hatalmas segítség volt, nyugodt tudtam maradni a kilátástalan helyzetekben is, pedig azelőtt ez nem volt rám jellemző. Ti mit tanácsolnátok annak, aki most felvételizik ide?

Bori: Elérakják majd ezt a sokféleséget az egyetemen, ő pedig keresse azt, ami tényleg megragadja, és azt vegye ki ebből a kupacból. Szánjon rá energiát, és foglalkozzon vele az egyetemi kereteken kívül is. Keresse a lehetőségeket, hogy együtt dolgozzon színészekkel, filmesekkel, színis tanárokkal, aktívan dolgozzon azon, hogy kapcsolatokat építsen a teatrológia szakon kívül is.

Noja: Bármit gondol, mondja ki, és álljon ki a véleményéért.

Barbi: Olvasson minél több drámát, nézzen sok-sok előadást. A lényeg az, hogy élvezze, a többi kialakul pont akkorra, amikorra kell.

Zsuzsa: Beszélgessen sokat! Ne csak a többiekkel, hanem nyisson a tanárok felé is. Kérdezzen, és hogyha valamire kíváncsi, akkor tegye fel több embernek az adott kérdést, mert mindenkitől teljesen más választ fog kapni. Tekintsen úgy az emberekre, hogy mindenkiben ott van a lehetőség arra, hogy tanulni lehessen tőle.

Brigi: Én is a nyitottságot mondanám. Már első nap kezdjen el barátkozni, de ne csak az osztálytársaival. Izgalmas dolgokat lehet egymástól eltanulni: elkezd kirajzolódni, hogy mit hogyan szeretnél csinálni. Próbálja meg befogadni azt is, ami nem tartozik bele az általa vallott világnézetbe, de csak óvatosan, hogy közben ne veszítse el a saját vízióját. Engedje meg, hogy betüremkedjenek a látóterébe olyasmik, amik talán most nem tűnnek hasznosnak, de higgye el, hogy így születnek igazán izgalmas dolgok.

Kriszti: Már az elsőéves tanulmányaink során szimpatikus volt nekem Peter Brook. Tetszik, hogy konkrét színházi tapasztalatokra hivatkozik, szívesen beszélgetnék vele Az üres térről. Ha bárkit választhatnátok, melyik színházi alkotóval találkoznátok, és miről kérdeznétek?

Noja: Robert Wilsont A süket pillantásáról kérdezném. Nem tudom eldönteni, hogy szimpatikus lenne-e nekem.

Zsuzsa: Jó volna leülni Zágoni Balázzsal és Janovics Jenővel, hogy a kolozsvári filmgyártásról beszélgessünk.

Barbi: Szlava Polunyin bácsival. Engem is elrabolhatnának a bohócok és megetethetnének süteménnyel, megitathatnának kávéval. Lenyűgözött, amit ő csinál, az ő munkássága áll legközelebb ahhoz, amit ideális színháznak tartok. Nagyon csodálom őt, és azt, amit képvisel.

Brigi: Beckett! Annyira izgalmas problémákat feszeget a drámáiban. Arra lennék kíváncsi, hogy milyen indíttatásból kezdett el az emberi kapcsolatokkal ennyire mélyen foglalkozni, hogyan lehet ezt a témát ilyen jól feltérképezni? Engem is izgat, hogy mit lehet kihozni egyszerű emberi kapcsolatokból.

Bori: Engem egyre inkább a kortársaim munkája érdekel. Akik korban viszonylag közel állnak hozzám, de már aktívan dolgoznak színházi alkotóként. Bennük könnyebben meglátom magamat, és azt, hogy milyen lehetőségeim volnának fiatalként.