Te miért (nem) olvasol a színházról?
,,Mindenkiben ül egy apró esztéta” írta Kovács Aladár egy a Népszabadságba megrendelt flekkbe 1985 vasárnapján. ,,Teknőckeretes szemüvegét húzogatja, csöpp vállain léderkabát. Vagy nem is, inkább vászonkabát. A táskájában mindig található Film Színház Muzsika, ám sosem fogdosott malac képeket, és töményebb alkoholféléktől is görcs borítja gyomrát. Ám, hogy kellőképpen az előtérbe emeljem a figurát”, folytatná Kovács Aladár, és az olvasó érezné a nyelve nyomát a ceruza másik végén, pedig nem is azzal ír. (Itt egy rövid kitérő következik arról, hogy milyen irodalmi művek alakjaitól lopható el ez az ötlet, habár saját, kovácsaladári szellemi termék). ,,Ez az esztéta, akarom mondani Énke röhejes műélvező”. A szerző ezután lement a két sarokkal arrébb lévő kávéházba, és ivott egy feketekávét (tejszínhabbal) és egy csomag zizivel, aminek pár szeme aztán az aktatáskájába is ragadt. Miközben elindult, hogy visszavigyen egy lexikont a könyvtárba mégis eszébe jutott, amit Dr. Tompa Mária földrajzszakos tanárnő mondott, mikor meglátta a mászókötélen lógni elemiben.
,,Fiam, maga el fog korhadni”.
A magyar színházkritikáról való olvasás a magyar színházkritikáról szóló szövegek egyik jelentőségteljes kiindulópillére. Katona József ,,Mi az oka, hogy Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” című írása, amely pontokba foglalja az okokat szemléletes példa. (Voltaképpen a tér, az idő, a közönség és a gyakorlat hiányára hivatkozik.) Hazugság – vágná rá Kovács Aladár úr bársonybetétes esztétája. Vagy alsó hangon mismásolás –, és dohányozna beltéren, ha nem lenne túlságosan érzékeny a tüdője hozzá.
A német polgári szomorújáték története is úgy kezdődött, hogy a regnáló folyóiratokban megjelenő cikkek az olasz és francia színházakkal mérték össze. Különös tekintettel a commedia de’ll artéra, aminek a jelmezes, dramaturgiás, shakespeare-es kavalkádját a vásári bábműsorokkal vetették össze (oroszlánrészben Lessing). Igaz, a magyar elementáris színházkritika nem tekinthető a német színházkritika tudatos reprodukciójának sem.
A Pesti Magyar Színház (későbbi Nemzeti Színház) megnyitója Vörösmarty Mihály erre az alkalomra írt rövid jelenetével kezdődött, az Árpád ébredésével, ami a színházat egy allegorikus nőalakként ábrázolja, aki más allegorikus szereplőkkel konfrontálódik (, mint a közöny). A piaci alapon (és nem egy saját vagy közösségi mecenatúra alapján szerveződő) színházak felbukkanásával a kritikára való igény egy részvételi kultúra alapjává vált. Amiben az Esti Kornél által megmentett szereplő színésznők után leskelődhet és színháznézőként kulturális pozíciója van. Hahaha, nevetne a markába kovácsaladárúr esztétája.
Aztán folytatná a papírlapozgatást és az Iphigéniáról való fecsegést (, amiről majd flekket kéne írnia, határidőre, minő kényelmes gyalázat). Egy olyan kulturális kontextusban, amiből mindenki más nézőpontból indul el. Mert kovácsaladárúr kis vállon ülő figurája, amikor éppen nem vállakon ül, de erőteljes támolygásokban van része görbe esték után, barátok vállán arról beszél, hogy nincsenek nézőpontok. Az egyik nézőpont a Japánkertben van, a másik Hűvösvölgyön innen, és a kettő között egy közös járat sincs, az átszálláshoz pedig újabb jegyet kell váltani.
Azért ezen a ponton benéz egy tisztes csitt az esztétának, mert azért nőtt a flekkíróknak széles, cipőkanálszerű kulcscsontja, hogy onnan le tudják zavarni azokat a bosszantó figurákat, akiket ők saját maguk találtak ki (még ha pénzért is). Később Kovács Aladár fia, Kovács Zénó, aki az anyjával él, megkapja majd ezt a kérdést egy fesztiválon, ahova a fiatal lányok felszedésének reményében ment el.
A színházkritika olvasatlanságának a hiányát Zénó leginkább a politikára fogja (nincs ellenállás, kevés az autonóm csatorna), (az autonóm csatorna szónál egy szőke szépség összébb húzza a lábait). Majd hallgatja ahogy a többiek vitáját, ami mikrokulturális társulatokról és morzsa és parfümszagú öltözőkről szól, amiket úgy képzel el az apja miatt, mint valami delejes lével leöntött futószalagot. Mivel valójában Zénóból fejlődött ki Aladár ösztönénje, és a megfelelési kényszerének az alapját képezi az a teknőckeretes, léderkabátos esztétakép. Csillagos éjszakákon néha eszébe jut, hogy nem szabadna cselekedeteket újragondolnia és kategorizálnia, maximum újabb és újabb cselekedetek által, interaktívan, élőben. Máskülönben eszébe jutnak az apja szavai (fiam, magam el fogok korhadni).
Király Csenge Katica