Marton Orsolya: Hamlet darabokban

Hamlet. Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Játéktér 2022/1. számából
Fotó: Biró István

A Hamlet színrevitele kiemelt jelentőségű a legtöbb színház repertoárjában, a drámához kapcsolódó alkotói nézőpontok, koncepciók legtöbbször ars poetica jellegűek. Ennek értelmében Tompa Gábor negyedik Hamlet-rendezése – Kolozsvár (1987), Glasgow (1994), Craiova (1997) –, kiegészülve Vecsei H. Miklós vendégszereplésével, az idei évad egyik legvártabb előadása volt. Ahogy a Demeter Kata által készített, a műsorfüzetben olvasható interjúból kiderül, Tompa Gábor mostani rendezésében az alapgondolat a következő (amiről nem tudni, hogy előzetesen vagy próbák közben alakult ki, hiszen az alkotók work in progress folyamatként jellemzik az előadás létrejöttét): Hamlet igazságkeresése egy fogyasztói világban. Lefordítva a dráma cselekményére: a fogyasztói társadalom tagjai véres nyomot hagynak maguk után, Hamlet ezt követve keresi a saját és a körülötte lévő világ igazságait.

Melyek az előadás azon elemei, amelyek ezt a világot szimbolizálják? Jelmezek. Bőrszerkó, hosszú bunda, illetve puffos télikabát, flitteres koktélruha, neonszínű bobparókák: a Bianca Imelda Jeremias által összeállított gardrób exhibicionizmusra és a partikultuszra utal. Technózene. A királyi udvar technózenére rángatózik, a dániai ágyúdörgést gépi zene váltja fel. Fitneszőrület. Gertrud (Kézdi Imola) sportfelszerelésben, futópadon mutatkozik be a közönségnek. Mobiltelefon. Claudius (Szűcs Ervin) SMS-ben értesül arról, hogy Hamlet visszatér Dániába. Pornográfia. Gertrud egy szextől fűtött jelenetben kutyapórázon vezeti Claudiust. Ezzel ellentétben a Vecsei H. Miklós által megformált Hamlet gyászolja halott apját, feketét hord, imádkozik, olvas és elutasítja a nők szerelmét. Az előadás felmutat pár 21. századi társadalmi jelenséget, ám ezek külsődleges jelek maradnak: megteremtenek egy színpadi hangulatot, viszont nem befolyásolják a további bonyodalmakat. Így azok után, hogy Hamlet lelki vívódásait követem… Rádióműsor. A Rosencrantzot (Imre Éva) és Guildensternt (Pethő Anikó) játszó színészeket a vetítővásznon látom profilból, amint éppen egy rádiós talkshow keretein belül lazán és könnyedén elcseverészik a sírásók párbeszédét. Azok után, hogy Hamlet lelki vívódásait követem, következetlen és már-már fölöslegesnek hat a kivetített rádiójelenet. Érthető a médiakritikai célzás, ahogyan a talkshow üressé könnyíti a sírásók egyszerre humoros és filozofikus párbeszédét, viszont a médium használata itt is csak utalásszerű jel marad, s emiatt úgy tűnik, csupán arra szolgál, hogy kitöltse a két jelenet közötti átállás idejét: a megdőltött színpadra hatalmas Yorick-koponyák kerülnek.

Az előadás egyik rendezői döntése, hogy Rosencrantzot és Guildensternt színésznők alakítják. Ők Hamlet (volt) barátai, potenciális szeretői, Claudius végrehajtói, a finálé őrei. Játékuk, fellépésük sejteti, hogy Hamlet a tanulmányi évei alatt több nővel is viszonyt folytatott. Mivel az előadás szövegkönyve kisebb-nagyobb változtatásokkal Arany János fordítását használja, Hamlet, Rosencrantz és Guildenstern viszonyának újraértelmezése nem a szavak szintjén valósul meg. Táncra perdülnek, tangóval tartózkodnak. A szavak és a mozdulatok jelentésbeli eltérésének stilizált ábrázolása nemcsak Hamletben, hanem bennem is gyanút kelt: Rosencrantz és Guildenstern nem önszántukból jöttek Dániába, hanem Claudius hívatta őket. Ahogy a drámában is, Hamlet egyedül a Wittenberg-csoport tagjaira számíthat, akik a barátság, hűség képviselői. Horatio (Bodolai Balázs), Marcellus (Gedő Zsolt), Bernardo (Buzási András), Francisco (Sinkó Ferenc) egy csapatként mozognak a színpadon (erre egységes, fekete jelmezük is utal), a színészek közötti összhang dinamikus jeleneteket szül.

Az előadás alkotói különös hangsúlyt fektettek Ophelia (Tőtszegi Zsuzsa) és Hamlet kapcsolatára: Hamlet gyerekkori énje (Lőrincz-Szabó Venczel) és Ophelia gyerekkori énje (Viola Sára) is megjelenik a színpadon, akik csak Hamlet és a nézők számára láthatóak. Hamlet megbabonázva hallgatja Ophelia gyermeki énjének hegedűjátékát, amely az előadás misztikus zenei alapjával (Vasile Șirli) kiegészülve ellenpontozza a technózene monotonitását. Hamlet emlékeihez menekül a kaotikus világ és halott apja kérése elől. A király holtteste (Lucian Chirilă) egy transzparens üvegkoporsóba helyezve horizontálisan végiggurul a színpad hátsó részén, az automatikusan mozgó koporsót pedig Ophelia követi. Amikor a Szellem megjelenik, Hamlet és a Wittenberg-csoport tagjai nem a koporsó felé néznek, hanem a nézőtér sötétjébe. Mivel csak a közönség számára látható a király fizikai megjelenítése, a néző külső megfigyelővé válik, onnan követi, ahogy Hamlet verejtékezik a bosszú gondolatától, arcát megmossa apja hamvaival, anyját megalázva átöltözteti menyasszonyruhába. Belső harca expresszív, indulatokkal teli, ezt Vecsei H. Miklós a pátoszos és a természetes játékmód, színpadi jelenlét keveredésével teremti meg.

Az eredeti művel ellentétben Ophelia halála itt nem véletlen vagy öngyilkosság (a dráma mindkét lehetőséget nyitva hagyja), hanem Claudius rendeli el, hogy Guildenstern és Rosencrantz a folyóba lökje őt. Ez a dramaturgiai változtatás nem Ophelia karakterét árnyalja, csupán Claudius kétszínűségét és kegyetlenségét jelöli futólag, de mivel semmi következménye nincsen sem Hamlet és Claudius, sem Hamlet és Laertes, sem Claudius és Laertes viszonyára, ez a változtatás nem épül mélyebben bele az előadás egészébe. Ophelia meggyilkolása után hasonló módon kísért, mint a halott apa, csak ő nem befolyásolja a további történéseket, szimbólumként létezik: a terhes Ophelia egy csontvázat cipel a hátán. A születés és halál paradoxona szerint értelmezhető az előadás zárójelenete és Hamlet gyermekkori énjének monológja is. A pusztulás valami újnak a születését feltételezi. „A többi néma csend” után csak a múlt (Ophelia és Hamlet gyermekkori énje) és egy tolószékes, kopasz alak marad, akit az előadás elején láttunk. Mivel az előadásból nem derül ki konkrétabban, hogy ki ő (a műsorfüzet alapján: hírnök, akit Kicsid Gizella játszik), jelenléte hangulati elem marad.

A Hamlet Shakespeare egyik legismertebb, legtöbbet színpadra állított darabja, feltételezhető, hogy a közönség jól ismeri a drámát. Ennek ellenére az alaphelyzetnek a színpadon, „ott és akkor” kell kikristályosodnia, hiszen érthető kiindulópont nélkül nem születik meg az élő színházi élmény. A dráma alaphelyzetének megteremtése a kolozsvári előadásban a szöveg, a látvány és a karakterek szintjén történik, mindhárom elem informatívan hat a nézők számára. Az Arany János gazdag, veretes fordításához rendelt színpadi mozgás hétköznapi, a néző a díszlet (Both András) elemei alapján tájékozódhat: futópad, a halott király hamvainak urnája, „Hamlet birodalma” – egy brit telefonfülkéhez hasonlító építmény, amely a szituációk függvényében lehet Hamlet szobája, könyvtár, Polonius halálának helyszíne, Claudius imádkozóhelye stb. Kérdés, hogy a szöveg és a díszlet kiegészíti-e egymást, vagy végig különálló elemek maradnak. Az előadás karakterei plasztikusak, inkább érzelmi, mint racionális lények, így a néző a szavakhoz társított állapotok, érzelmek szerint tájékozódhat az előadás világában: Claudius ordít, jelenléte dominanciát sugároz, Ophelia szelíd, a dominancia áldozatává válik, Laertes (Kiss Tamás) hiperaktív, karakterét impulzivitás jellemzi, Gertrud beletörődött, megfáradt családanya, Polonius kotnyeles, Bíró József karizmatikus játéka miatt pedig kevésbé naiv.

A színház a színházban jelenet Hamlet szülinapi ünnepségének kontextusába kerül. Illeszkedik az előadás hangulatához, az ünnep és bosszú rituáléjának összekeveredése miatt a jelenet groteszkké, mégis személyessé válik. Hamlet úgy dönt, Claudiussal és Gertruddal játszatja el a királygyilkosságot: két mikrofon elé állítja őket, és felolvastatja velük a jelenetet. Így zavaruk vokalizálódik, és a házi színjátékban szereplővé válva menekülniük is nehezebb. A bezártság érzése Laertes és Hamlet párbaj jelenetében is dominál. Az üres színpadra leereszkedik egy ketrec, Laertes bokszkesztyűt, fej- és lábszárvédőt húz, Hamlet csak egy ujjatlan bokszkesztyűt. Kezdődhet a harc: kick-box, ökölvívás, enyhe pankráció, ketrecharc. Laertes kést kap a kezébe, megsebzi Hamletet, Gertrud a háttérben megmérgezi magát, Rosencratz és Guildenstern sortüzet ad le, és mindenki meghal. Az előadás vizualitása hangsúlyos, erős szimbólumokat – halál: csontváz, urna, hatalmas koponyák; múlt, gondtalan gyermekkor: Ophelia és Hamlet gyerekkori énje; Hamlet rejtekhelye stb. – használ, a misztikus színpadi hangulat egy ideig magával ragadó. Hangulatteremtő látvány- és díszletelemek, dramaturgiai és rendezői változtatások, hús-vér karakterek alkotják az előadást, de nincsen egy olyan átfogó gondolati ív, amely alapján ezek együtt értelmet nyernének. Mintha, beülve a közönség sorai közé, azt a feladatot kaptam volna, hogy az előadás darabjait ragasztó nélkül összerakjam.

Hamlet. Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvár. Bemutató dátuma: 2021. december 3. Rendező: Tompa Gábor; Dramaturg: Visky András; Díszlettervező: Both András; Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; Zeneszerző: Vasile Șirli; Koreográfus: Jakab Melinda; A rendező munkatársa: Veres Emőke; Videó: Rancz András; Előadás-vezető: Zongor Réka; Jelmeztervező asszisztens: Bocskai Gyopár; Rendezőasszisztens: Gálhidy Sári. Szereplők: Balla Szabolcs, Bíró József, Bodolai Balázs, Buzási András, Gedő Zsolt, Imre Éva, Lucian Chirilă, Kézdi Imola, Kicsid Gizella, Kiss Tamás, Lőrincz-Szabó Venczel, Pethő Anikó, Sinkó Ferenc, Szűcs Ervin, Vecsei H. Miklós, Viola Sára, Tőtszegi Zsuzsa.