Dimény Patrícia: Kívül nyüzsgés, belül csend

A Családtörténetek c. kötet drámáiról[1]

Mitől is kerül egy levesestál a földre? Vagy egy kartonbábu a családi asztalhoz? Hogyan alakul küzdőtérré a nagymama konyhája?

A Selinunte kiadó kortárs magyar drámákat közlő Olvasópróba sorozatában eddig hét kötet jelent meg. Ezúttal az ötödik kiadvány kerül ismertetésre. Most a családé lesz a főszerep. Az első antológia az emlékezéssel foglalkozott.[2] A második kamaszkorú, illetve fiatal szereplők problémáira összpontosított.[3] A harmadik jól ismert, klasszikus hősöket, mitológiai és irodalmi alakokat keltett életre. A negyedik az emigráció témáját járta körül.[4] Az időközben már megjelent hatodik kötet Tar Sándor szövegei nyomán született színdarabokat vonultat fel. És a hetedik olyan darabokat mutat be, amelyek szerkezetében valamilyen formában felfedezhető a körtáncok láncformája.[5]

Szűcs Mónika, az antológia szerkesztője Háy Jánostól, Tóth Krisztinától, Tasnádi Istvántól, Pass Andreától és Hajdu Szabolcstól válogatott be egy-egy drámát a kötetbe. Mindehhez igen tartalmas előszót és az írók, valamint az ősbemutatók rövid ismertetését kapjuk. 

Kedves Olvasó! Előre szólok, az itt következő történetek, akárcsak egy család tagjai, különböznek egymástól. Ha úgy tetszik, egyediek és megismételhetetlenek. A feldolgozott témák időnként összefacsarják az ember szívét, de garantáltan megéri a továbbolvasás. Szóban forgó drámáink mindegyike őszintén és bátran mesél családról, emberi kapcsolatokról. Az árnyalatok a boldog és depresszív, vidám és tragikus, meghitt és elidegenedett minőségek palettáján mozognak. Viszont a következő vonást mindegyik színdarab tartalmazza: a hangulatiságukon átüt a szeretet szövete. Hűség, megbocsátás, empátia, elengedés. Amiktől igazán ember(séges)ek vagyunk.

Háy János: Vasárnapi ebéd

Házasságban élő, válófélben levő vagy már különélő párok elválásról szóló elmélkedéseit olvashatjuk a darabban. Mindenki nézőpontot érvényesít, okokat halmoz, válaszokat keres. Hogy a végén rájöjjön: mind lemondunk valamiről. A másik kárára, vagy a magunkéra. De a legfontosabb, hogy az igazság kétoldalú. A kétféle igazságot pedig akkor tudjuk egyformán érvényesnek tekinteni, ha azonosulni tudunk a másikkal.

Nem a szereplők egymás melletti elbeszéléséből érződik, hogy mindenki a saját tragédiáját helyezi előtérbe. Inkább a szavak, kijelentések kifordításával él a szerző. A mögöttes tartalmak keresését és belemagyarázását a szereplők fegyverként használják a másik ellen. Épp, mint egy családi ebéden. 

A gyerek, aki immár egyetemista, és messze él, akinek már barátnője van, a cselekmény folyamán fokozatosan távolodik el családjától. Itt fontos kiemelni az édesanyját, aki éppen azért vált el első férjétől, hogy „a gyereknek jó legyen”, mondván, az ő gyereke nem lesz olyan, mint az elvált szülők gyereke. Az anya folyamatosan távol tartja az apától a fiát. Sokszor hárít, és azzal áltatja magát, hogy ezzel megvédi a fiút és önmagát. 

A nem meggátol minket az ismeretlentől, megvéd a buktatókkal járó úttól, így cserébe a megszokott kényelem idézőjeles paradicsomát élvezhetjük. Mire túl késő lesz, a félrement kommunikáció általi megrekedtségben kikötve nézzük, ahogy elúszik előttünk a kezünkből kiszabadult élet. Szüleink, párunk, gyerekünk, önmagunk – járulékos veszteségek, nem?

A dráma szépen érzékelteti az idő múlását, és ezen belül a viszonyok, élethelyzetek statikus jellegét. Ugyanakkor egy alig észrevehető körforgás is kirajzolódik belőle. Mert Háy drámájának mozgatórugója az észrevehetetlen körforgás. A szituációk és dialógusok folyamatos ismétlődése hangsúlyozza a valóság monotonitását. És ami ellen legjobban küzd az egyén, ami elől fejvesztve menekül, az mindinkább megismétlődik, azt bevonzhatja az életébe. 

Tóth Krisztina: Pokémon Go

Könnyed hangvételű vígjátékból gyomorszájon vágó tragédia. A Pokémon Go egy urna felkutatásával, „vadászatával” indít, és egy másik urna elásásának javaslatával zárul. 

Ironikusan keretezett történet. A dráma struktúrája filmszerű. Több szálon halad előre a cselekmény. Eltérő helyszíneken eltérő jelenetekbe csöppenünk.

A mű vezérelve a kiszolgáltatottság. Szereplőink egytől egyig célokat tűznek ki maguk elé. Legyen az összeköltözés, új élet a fővárosban, elérni egy újabb szintet a címben említett telefonos játékban, vagy, kihasználva a lehetőséget, mások bőre alá mászni. Viszont a vágyak és próbálkozások hamar akadályba ütköznek, mely egy láncreakciót indít el, és nincs megállás a lejtő aljáig. Vagy inkább a nagymama padlásáig, kézben egy kenderkötéllel… 

Találkozunk munkanélküli, szorongó férjjel, kinek élete értelme a Pokémon Go-ban merül ki; egy édesanyával, kinek idegei nem bírják ezt a helyzetet, ezért inkább a munkába temetkezik, mint régen; egy kotnyeles, hátsó szándékkal somfordáló agglegénnyel, a szomszéddal; fiatal egyetemista sráccal, Gabikával, aki a nagyvárosba való beilleszkedés nehézségei folytán egészségtelen énképpel, az egyetem miatt teljesítménykényszerrel küzd; barátnőjével, a kiskorától traumatizált Dorkával, aki elmenekült otthonról; és egy szenilis, fondorlatos nagymamával, aki a nagypapával sem törődött soha igazán.

Kiderül, hogy a hőn szeretett nagypapa az unokáját a háborúban megismert szerelméről neveztette el. Józsi, a szomszéd kihasználja a fiatal lányt, Dorkát, akinek családi hátterét tekintve nincs más választása, minthogy tűr. Az édesanya súlyos betegséggel küzd. Az apa gondozásba adja a nagymamát a családtagok tudta nélkül, akiket épp elhagyni készül.

Hatalmas gombóccal a torkában fog továbblapozni az olvasó ez után a dráma után. Hisz bármennyire is langyos és mérsékelt a narratíva építkezése, hamar tűzforróvá válik a helyzet. Tóth Krisztina alkotása mindenképp egy hosszabb lélegzetvételt igényel az olvasó részéről. A vég letargikus, ám megcsillan a remény is egy születendő ikerpár képében. De addig „azért még… idő van”. 

A rizikós szituációk és a bomló kapcsolatok közepette kirajzolódik egy fontos üzenet, mégpedig hogy van helye a szeretetnek. Az olvasó figyelmét bár leköti a megrázó események sorozata, és háttérbe szorul a két fontos szerelmi szál (nagyapa és háborús szerelme, Dorka és Gabika kapcsolata), mégis, a legvégén érzelmi tetőpontként hat a pillanat, amikor Dorka elutasítás és megvetés helyett segítséget kap Gabika édesanyjától. Aki befogadja őt. Hiszen mindig van új kezdet. És ez általában remény illatú szokott lenni.

Tasnádi István: Kartonpapa

Groteszk bábjáték az apafigura tekintélyéről. Abszurd színezetű családi dráma, melynek főszereplője egy kartonlapból rekonstruált családapa. 

Mi az abszurd tömör és velős definíciója? Ami megtörténhet, az meg is fog. Minden és bármi. Tasnádi drámája pedig tökéletes példa erre. Az adott alapszituáció tébolya pedig a családban elhallgatott titkoknak, azaz igazságoknak enged egérutat. A csapó viszont nyakon fogja cinkos egereinket. Az abszurdra jellemző módon, a fő cél itt is a felfoghatatlan események hálójába csomagolt színtiszta valósággal való szembesítés. 

Az apa halálát sajátos módon próbálja meg feldolgozni a felesége: egy kartonból kivágott bábu képében „élteti” tovább férjét. Tulajdonképpen az iránta táplált félelem az, ami miatt képtelen elszakadni tőle a család. Elveszettnek, ugyanakkor furcsamód szabadnak érzi magát felesége és fia, Zsolt. 

Hiába a vasmarokkal való bánásmód, a családfő halála zavart okoz a hozzátartozókban. Eddig elfojtott érzelmei úrrá lesznek a fiatal Zsolton, aki mindig is unokatestvére, Helga bohém, laza családját és nevelését áhította. Olyannyira, hogy… Nagybátyja félelmei beigazolódtak: Zsoltnak bizony a nagynénjével volt egy kis “afférja”. 

A nagybácsiéknál lezajló ebéd egy agysejtpukkasztó kabaréba csap át, melynek megvan a maga cseppet sem humoros háttértörténete. Szanatórium, szégyenkező szülők, alkoholizmus, egy terméketlen talajból ki bimbózó szerelem…

Helga, az „elszabadult” elvekben és tengernyi szabadságban nevelkedett gyerek lesz az, aki megszünteti a káoszt – ironikus módon – egy furcsa módszerrel, mégpedig a kartonfigura felhasználásával. 

Olyan kérdések kerülnek terítékre a családi ebéd során, mint a liberális és a konzervatív nevelés hatása, valamint a jó családfő és a jó férj „útmutatója”. 

A kartonpapa humoros metaforája a családban fellelhető különös karaktereknek, akikhez nem szívesen ülünk le az ünnepi asztalhoz. Nem otrombaságuk taszít, hanem egyedi humorérzékük vagy épp zavarosan kalandos történeteik. Ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet, valahol ott kötünk ki, hogy minden viccnek a fele igaz. Az igazság pedig nem föltétlenül szép, hanem, lássuk be, legtöbbször fáj. A fájdalmas igazságtól pedig mind ódzkodunk.

Pass Andrea: Bebújós

Nem minden gyerekjáték olyan ártatlan, amilyennek tűnik. A gyerekek figyelme, kreativitása és extra fogékonysága, főleg napjainkban, igen nagy feladat elé állítja úgy az óvó nénit, mint a szülőket. Nem bizonyít mást a Bebújós c. dráma sem, amely egy óvodai közeg köntösébe bújtatott krimit tár elénk. A szülők egy félreérthető című gyerekjáték után kezdenek nyomozni. 

Mint kiderül, itt semmi sem az, aminek látszik. Sejtetve vannak alternatívák a gyerekek családi hátteréről, a szüleik életéről. Talán még félrevezetni is sikerül az olvasót olykor. Viszont minden összeáll a fináléra, azaz a vége akkorát koppan, mint egy leesett áll a frappánsan megfogalmazott gyerekválaszoktól. 

A dráma olvasásának kezdetén még gyerekszereplőket látunk lelki szemeink előtt. És itt jön a csavar. Egy adott ponton a rendezői utasítás instrukciókat ad, és az eddig gyerekeknek vélt karakterek levetik a szerepüket. (Vagy inkább álarcukat?) Ugyanis, mint kiderül, az eddig gyerekeket játszó színészek most a saját szüleiket fogják alakítani. A szerepek váltakozása folytatódik a dráma során.

Ezek a gyerekek olyan módon fogalmaznak, illetve olyan gesztusokat iktatnak játékaikba, amelyek erős indíttatásból, puszta kíváncsiságból erednek. Végeredményben rémisztőnek ható játékokat és mondatokat olvashatunk. 

Érdemes kiemelni az érintett témaköröket is, mint például a kirekesztés, a barátkozás vagy a gyermeki, „kegyetlen” őszinteség. Egyszóval nagyon sok kérdésről tudunk beszélni a dráma segítségével. 

És mindez hogyan kapcsolódik a család témájához? Mérnöki pontossággal mutatja be a dráma, hogyan állnak hozzá a felnőttek egy adott problémához. Akár a gyerekekről van szó, akár egy közösségről és az azon belüli viszonyokról, akár a szülői gondatlanságról. Az bontakozik ki, hogy a lurkók mit láthatnak otthon, amit leutánozhatnak. Játékos módon képes megmutatni a szöveg, milyen gyerekesen is tudnak viselkedni a felnőttek. 

Valljuk be, nincs olyan messze egymástól a homokozó és az irodaház parkolója.

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

A kötetet berekesztő Kálmán-nap némiképp oldja a nyomasztó hangulatot. Viszont azt sem állíthatjuk, hogy ebben a drámában már fenékig tejfel az élet. Két szülőpáros, egy névnap, felújított ház, fizetett ezermester, mindezt körbeölelő vadregényes táj – ilyen kerettel gazdálkodunk. 

Zita és Levente névnapi vendégségbe érkezik Olgához és Kálmánhoz, ám elsődleges szándékuk az, hogy gyerkőcüket bejuttassák a Kálmánék közelében levő iskolába. Ehhez nem kell más, mint hogy lakcímük abba a körzetbe szóljon. Papíron. Ebben kérik Olgáék segítségét. 

A háttérben viszont más erők is dolgoznak, mégpedig hogy a gyerek és a jövőben esedékes kistestvér talán helyrehozhatná Zitáék házasságát. Legalábbis Zita ebben reménykedik. Levente választás előtt áll, amit eltitkol a felesége elől. A vendéglátók, Olga és Kálmán kapcsolata sem felhőtlen, a romlásnak pedig mindketten tudatában vannak. Egyszóval egy roppant hétköznapi életkép áll a dráma gyújtópontjában. Egy olyan szituáció(halmaz), amely bárkivel bármikor megtörténhet.

A történetek egyszerűségében rejlik a lényegük. Ettől válik a drámaíró számára szükségessé a megírásuk. Hogy mi a kulcs? Mutassuk be a nézőnek, és beszéljünk az adott helyzetről. Mert amint beszélni kezdünk, problémává avanzsálódik bármely téma. 

A Kálmán-nap kuriózuma abban rejlik, hogy szereplőink épp azon életkori szakaszban vannak, amely vízválasztó: menni vagy nem menni? Az itt a kérdés.

A finálé egy folyamat lezáratlanságát és különböző lehetőségek tárházát kínálja. Mégiscsak kiderül a gondosan elhallgatott titok, amit paradox módon az eddig heves, a kapcsolathoz foggal-körömmel ragaszkodó Zita egy soványka „Hagyjuk. Tudom”-mal rendez le. Történetünk végére – bár a szereplők életében lesz folytatás, tehát csak egy kis időre – alábbhagynak az indulatok, és záróképként a lassúzó vagy épp búcsútáncot járó, összefonódott párokat látjuk. És azokat az imbolygó árnyakat.

A Családtörténetek olyan gyűjtemény, amely felnyitja a szemünket. Arra késztet, hogy saját tapasztalatainkat elemezni kezdjük. Felnagyít olyan, eddig megmagyarázhatatlannak tűnő gesztusokat, amelyeket talán észre sem vettünk. Ezekkel a drámai történetekkel könnyedén azonosulhat a ma embere. Ha fogalmazhatok így, vagány dolog lenne az erdélyi színházak repertoárjában viszontlátni ezeket a címeket. (És más, hozzájuk hasonlókat.) 

Az antológia elolvasása után méltán állíthatom, hogy a család nem más, mint a káoszba csomagolt csend. Mert bármennyire is tiltakozunk ellene, legbelül mind tartozni szeretnénk valahová, valakihez. 

„Aztán ki tudja, hogy ez is meddig fog tartani, mert még hosszú az élet…”

[1] Szűcs Mónika (szerk.): Családtörténetek. Mai magyar színdarabok. Olvasópróba sorozat 5., Selinunte Kiadó, Budapest, 2019.
[2] A felejtés ellen c. kötet 2016-ban jelent meg, szintén Szűcs Mónika szerkesztésében. A Játéktér számára Pászka Gáspár írt róla recenziót: http://www.jatekter.ro/?p=37859. (Szerk. megj.)
[3] A Párhuzamos világok c. antológia szintén 2016-ban jelent meg, Szűcs Mónika szerkesztésében. A Játéktér számára Zsidó Ferenc írt róla könyvkritikát: http://www.jatekter.ro/?p=28929. (Szerk. megj.)
[4] A Menni vagy maradni c. kötet 2018-ban jelent meg, szintén Szűcs Mónika szerkesztésében. A Játéktér Kófity Annamária tollából közölt róla recenziót: http://www.jatekter.ro/?p=32788. (Szerk. megj.)
[5] A Kortárs klasszikusok, A mi országunk és a Kortánc c. kötetekről nem közölt recenziót a Játéktér. (A Selinunte kiadó másik, Kortárs drámaírók c. sorozatában szerzői kötetek jelennek meg. Ezek közül egyről, a Kárpáti Péter és barátai által jegyzett Színház az orrod hegyén c. könyvről Csepei Zsolt írt ismertetőt: http://www.jatekter.ro/?p=33019 – szerk. megj.)