Kovács Emőke: Háromnyelvű élet

Kovács Emőke: Háromnyelvű élet

Fotó: Jakab Lóránt

Blénessy Enikő gyergyószentmiklósi születésű színésznőt kérdeztük – aki jelenleg a Temesvári Állami Német Színház tagja –, hogy milyen Romániában magyarként egy német színtársulatnál játszani.

Hány évet dolgoztál a Figuránál?

Nem is tudom fejből, összefolynak az évek. Tizenkettedik osztályban kezdtem, érettségi után műépítészetre felvételiztem, de nem jutottam be, így itthon maradtam, ekkor alkalmazott egy évre a Figura. Ezután felvettek a színművészeti főiskolára, ezalatt is volt egy év, amikor az osztályommal részt vettünk egy koprodukcióban. Egy évet játszottam Kassán, hazatértem után még három vagy négy évet dolgoztam a Figuránál. Ezután Temesvárra szerződtem a magyar társulathoz, majd a szebeni német színházhoz kerültem, de a román tagozaton is volt alkalmam játszani. Ezelőtt két évvel szerződtem a temesvári német színházhoz.

Amikor készültél felvételizni, milyen szempontok alapján döntöttél Kolozsvár mellett?

Vásárhelyre is elmentem felvételizni, igaz, hogy nem készültem rá.  A kéthetes felkészítő alatt eljutottam arra a pontra, hogy már nem is akartam bejutni. Kolozsvárra már felkészülten mentem, ebben sokat segített a Figura. Szükség is volt rá, mert ötvenen voltunk nyolc helyre, öt fiút vettek fel és három lányt. Többen mentünk a Figurától felvételizni, a felkészítő alatt nagyon jó volt a hangulat, figyeltek ránk, és azt éreztem, folytatom, amit a Figuránál elkezdtünk.

A Figuránál milyen típusú előadásokat csináltatok?

Voltak kísérleti jellegű előadásaink,  gyerekelőadások, amelyekből én nagyon sokat tanultam, és a mai napig hiányzik, hogy ezzel foglalkozzak.  A kísérleti jellegű mozgáselőadások nagyon „kegyetlenek” voltak, ugyanis nagyon hideg volt az épületben, kijártunk falvakra is, ott is vacogtunk.

A közönség hogy viszonyult ezekhez az előadásokhoz?

Az az érzésem, hogy mostanában többen járnak színházba, és ez országszerte jellemző. Falun szerettem játszani, olyan életízű volt az egész, az emberek előadás közben hazamentek tehenet fejni, visszajövet még megálltak a kocsmában, de szerettek minket.

Kik voltak azok a rendezők, akikkel együtt dolgoztál a Figuránál?

Uray Péterrel, Vava Ştefănescuval, Kövesdy Istvánnal, Árkosi Árpáddal, Gelu Badeával. Badeával nagyon izgalmas volt, mivel a magyar főiskolán nem találkozol commedia dell’artéval, csak ha a román kollégákkal van alkalmad együtt dolgozni. Szerintem szükség lenne a magyar színioktatásban is arra a fajta mentalitásra, ami a románokra jellemző. Meg persze mi magunk is készítettünk előadásokat.

Hogy kerültél Temesvárra?                    

Azt mondtam egy adott pillanatban, hogy el akarok menni olyan helyre, ahol meleg van. Éreztem, hogy tovább kell lépnem, és sokkal többre vagyok képes, mint amit itt meg tudok csinálni.

Milyen szembetűnő különbségeket érzékeltél a temesvári és a gyergyói közönség között?

Székelyföldön sokkal elevenebb a közönség, Temesváron visszafogottabbak az emberek.

Hogyan boldogultál a román nyelvvel a színpadon?

Az elején nagyon frusztrált voltam amiatt, hogy akcentussal beszélek. De a jelenség a románok között is érzékelhető, mivel van erdélyi román akcentus, moldovai akcentus, déli akcentus. Németül sem beszélek tökéletesen, sajnos ez hallatszik, de ha az ember jól működik mint színész, akkor az első pár perc után kizárja a közönség azt a tényt, hogy akcentussal beszélünk. Nekem nagyon sokat adott, hogy más nyelveken is játszhattam. Lassan azonban azt érzem, hiányzik, hogy magyarul játsszak. Érdekes: ha megpróbáltam ugyanazt csinálni színpadon magyarul és románul, két különböző előadás született.

Amikor Szebenbe kerültem, az első előadásom egy felolvasószínházi előadás volt, egy szász nőt alakítottam, aki akcentussal beszéli a román nyelvet. Akkortájt került a kezembe George Banunak az Actorul nesupus című könyve, az első mondat, amit elolvastam belőle, az volt, hogy egy színész csak akkor tud igazán kibontakozni és jó lenni, ha a saját anyanyelvén játszik. Igen, tény, hogy magyarul sokkal könnyebb játszani.

Rengeteg gyakorlat van amögött, hogy a színpadon németül beszélek, de amikor előadás van, nem gondolhatok arra, hogy hogyan ejtem ki a szavakat, akkor csak a jelen pillanat létezik a maga hiányosságaival együtt. Volt eset az elején, hogy megakadtam, egy német nyelvű gyerekelőadásban történt, megállt minden, de kivágtam magam, azóta nem izgulok annyira.

Azoknak a rendezőknek, akikkel együtt dolgoztál, gondot jelentett-e, hogy nem beszélsz anyanyelvi szinten németül?

Rájöttem, hogy inkább magammal kell ezt lerendeznem. Amíg nekem problémát jelent, addig másnak is fog, ezt az érzést magamban kellett legyőznöm. Különben igen, volt eset, hogy nem játszhattam az akcentusom miatt.

Nagy általánosságban: milyen különbséget tapasztaltál a román és a magyar színjátszás között?

A románok sokkal játékosabban, teátrálisabban fogják fel a színházat. Én sokáig nem értettem, mit értenek ők teatralitáson, három évvel ezelőtt jöttem rá egy előadás próbafolyamata közben. Mi, magyarok agyból dolgozunk, megélünk bizonyos érzéseket, de nem hiszünk magunkban. Ez a románoknál nagyon ritkán fordul elő.

A társulatban hány német anyanyelvű színész van jelenleg?

Nagyon sokan vannak, akik német nyelvű iskolát végeztek, de semmi közük nincsen a németekhez. Egyetlen szász színészünk van, és akad még, akinek sváb leszármazottai vannak, emiatt is beszéli a nyelvet. Az én nagymamám is szász volt, német nyelvű iskolába is jártam egy évig Segesváron. Ugyanakkor van németországi kollégám is, aki ide nősült.

A gyergyói kollokviumon elkaptam a szakmai beszélgetés végét, amikor is arról volt szó, hogy a helyi közönség valamiért nem tudta befogadni a Titus Andronicus c. előadásotokat. Talán a játékstílusotok miatt? 

Ez nem volt jellegzetes játékstílus. Nem hiszem, hogy a temesvári színháznak van egy egyértelműen kiforrott nyelvezete, amit használ. Itt volt egyfajta nyelvezet, lehet, hogy nem volt egységes, lehettek nyelvi problémák is. De úgy gondolom, ha egy előadás jó, akkor megérted.

Írnak kritikát az előadásaitokról?

Igen, többnyire román lapok, bár német nyelven is születnek kritikák. Megmondom őszintén, nem igazán olvasom el őket, mert nem segítenek, és nagy részük nem megalapozott. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a külső vélemény, de néha nagyon messze van a realitástól, nem építő jellegű, többnyire szubjektív. Nánay István kritikáit szeretem, illetve német lapokban is szoktam kritikát olvasni.