Péter Beáta: Mi lesz veled, te szamár?

Péter Beáta: Mi lesz veled, te szamár?

A Játéktér 2013. tavaszi számából

Fotó: Albert Kinga

Zalán Tibor: Szamár a torony tetején. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós

Visítás a sötétben – kacagás volt, bekiabálás volt, interaktivitás volt. Gyerekbérletben játszta Csíkszeredában a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Gyerekeknek szóló történet ez, még akkor is, ha a gyergyói változata nem éppen a gyerekelőadásoknál megszokott happy enddel végződik, és úgy is, ha a felnőtteket is meg tudja szólítani.

Zalán Tibor darabját Marc Chagall képei ihlették, és tele van líraisággal, illetve a gyerekek és felnőttek számára is élvezhető szójátékokkal. A budapesti Stúdió K Színházban volt az ősbemutatója, bábjátékként. A Stúdió K gyakran mutat be a szerzőtől gyerekdarabot – ugyanígy a Figura is dolgozott már Zalán Tiborral.

Dézsi Szilárd rendező szegényes környezetbe helyezi a történetet. Nem túl bonyolult, az egész teret betöltő állandó díszletet használ. A kopott dobogórendszer bármi lehet, cirkuszi porond, híd vagy épp Nagyapa háza, amelynek tetején tanyázik többnyire az (itt arctalan) öreg, aki kényszerűségből murkot termel, és a hegedűjét nyikorgatja. Ugyanígy az egyes elemek szénaboglyaként vagy kútként is funkcionálnak.

Zebulond (Moşu Norbert-László), az örökké elégedetlenkedő szamár indítja a történetet, reggel van. Az előadás során egyébként többször elhangzanak mondatok, amelyek az adott napszakra utalnak, vagy ezt éppen a Hold ottléte vagy hiánya jelzi, az előadás hangulatisága viszont azt sugallja (a világításnak köszönhetően nyilván), mintha örökké éjszaka volna.

Boldizsár egy szép napon nyakába veszi a világot, hogy a Holdon lakó édesanyját megtalálja – legalábbis nagytatája azt mesélte, hogy ott lakik. Viszontagságos útja során, melyre elkíséri Zebulond, a szamár, sokféle szerzettel találkozik, de végül eléri célját, teljesül kívánsága. Dióhéjban ez a történet.

Mihály Alpár Szilárd – Boldizsár – szépen mutatja be a Holdon levő édesanya keresésének fokozatait az édesanya utáni vágyakozástól a rögeszmévé válásig. Igaz ugyan, hogy a legelső jelenetben kidolgozottabb, finomabb játékkal hangsúlyosabbá tehette volna az útra kelés okát.

A Hold figurája – Vajda Gyöngyvér szinte végig a színen van – hívogató, csalogató, csábító. Ő adja a Nagyapa szájába Boldizsár és Zebulond útvonalát: „Messze van háza a Holdnak, / előbb idegen városok fényei ostromolnak, / azután szénaboglya, majd egy kút, / elveszejtő lápon keresztül visz az út, / benne sok-sok lidérc lakik, / folyó felett híd, a túlpart messzeségbe veszik, / mögötte nagyváros, város tornyán a hold fészkel, / na, mármost, onnan indul útra, fel a magas égbe éjjel, / s a magasból ki tudja… vissza a hajnali kékbe…”

Kolozsi Borsos Gábor orosz akcentussal beszélő, harsány Bűvész (egyben a Nagyapa, Gazda valamint a Rendőr alakítója), vele találkozik először a két cimbora, hisz útjuk első stációja a cirkusz. Ám miután rájönnek, hogy a bűvös kalap nem igazi, és a cirkuszban dolgozók holmi szemfényvesztők, gyorsan továbbállnak. Zebulond és Boldizsár viszonyának alapja az egymás féltése: Zebulond a lustaságát győzi le, Boldizsár kész akár kompromisszumokat is kötni ámokfutásában barátjáért.

A reális és a szürreális folyamatosan keveredik. A városban a házak járnak, táncolnak, a kísértetről viszont tudjuk, hogy csak a Nyúl és a Kakas ijesztget a lepedő alatt. Igazán szerethető a történetben felbukkanó három állatfi gura, Máthé Annamária harcias, álnok Nyúlja, Köllő Nándor buta, de nagyravágyó Kakasa, valamint Tamás Boglár hiú Békája.

Boldizsár a varázskalapból nem jut fel, a szénaboglyáról sem elérhető a Hold, a kútban csak a Hold tükörképe található (és egy béka), a lápon lidércek settenkednek utánuk. Ám akárhányszor kudarcba fullad a próbálkozásuk, valaki mindig akarva-akaratlan ismét útbaigazítja őket. A Rendőr, az Utcalámpa, de korábban a Nyúl, a Kakas, az Öregasszony-Nyúl, a Béka, a Lidércek mind-mind segítői a két barátnak, jó- vagy rosszakaró tanácsaiknak köszönhetően juthatnak el az Eiffel-toronyhoz (vagy éppen Tejfel-, Keljfel-toronyhoz). Párizsba érkezésük után már nagy meglepetésben nincs részünk: a kötözködő Rendőr, az elcsábítani akaró Utcalámpa (Boros Mária) már csak késlelteti a véget, ugyanakkor a velük való találkozás még inkább megerősíti a fiúban a sosem látott édesanya utáni vágyakozást.

„Annyi minden csalfa s én mindent elhiszek, / Nem való e világ nekem. Elhiszed?” – vonja le a következtetést Boldizsár az út végén. Zebulond itt már hiába próbálja meggyőzni, hogy ne folytassa tovább anyja keresését, ne rohangáljon ábrándok után, kis gazdája már döntött, a toronyról éri el a Holdat… A történet során folyamatosan ezt próbálja megakadályozni a szamár. Amikor elérnek a folyóhoz, ott egy szekeres gazda hídpénzt követel tőlük, ennek hiányában pedig Zebulond kénytelen áthúzni a megrakott szekeret a túlsó partra. Ebben a jelenetben a leghangsúlyosabb a szamár azon próbálkozása, hogy ne folytassák az utat, menjenek vissza Nagyapóhoz. Hogy ő is átlépjen önként az előadás elején emlegetett „hajnali kékbe”, ahhoz túl realista. A vég keserédes. Boldizsárt a torony tetejéről a Hold húzza magához, Zebulond itt marad. Azaz a lent és fent között a torony tetején ücsörög és kesereg. „Ne nézz a holdra fel, szamár” – éneklik a többiek: gyere, maradj velünk, mi sem leszünk jobbak vagy rosszabbak, örömökkel és gyarlóságokkal… De a világ már csak ilyen.

————————

Rendező: Dézsi Szilárd. Díszlettervező: Dézsi Szilárd. Jelmeztervező: Gál Beáta. Szereplők: Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Köllő Nándor, Máthé Annamária, Mihály Alpár, Szilárd, Moşu Norbert-László, Olaru Cristian Bogdan m. v., Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér.