Kéthetes magyarországi turnén az Osonó Színházműhely

Kéthetes magyarországi turnén az Osonó Színházműhely

November 25. és december 9. között, az Osonó egy 11 helyszínt érintő magyarországi turnén vesz részt az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással. A két hét alatt összesen 16 alkalommal mutatja be a társulat a produkciót, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követ. Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével pedig 11 műhelyfoglalkozásra is sor kerül.

 A turné helyszínei: Hajdúböszörmény, Debrecen, Jászberény, Gyöngyös, Hatvan, Jászárokszállás, Budapest, Szentendre, Törökbálint, Kecskemét, Hódmezővásárhely.

“Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét. Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.”

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

 

A novemberi játékrend ITT olvasható:

http://www.osono.ro/html/musor/hu

A decemberi játékrend ITT olvasható:

http://www.osono.ro/html/musor/hu/12

Az előadásról többet ITT lehet megtudni:

http://www.osono.ro/html/eloadasok/hu/Ahogyan-a-viz-tukrozi-az-arcot-10/0

Fényképek ITT tekinthetők meg:

http://www.osono.ro/html/fotoalbum/hu/55

Ahogy a víz tükrözi az arcot – Trailer:

http://www.osono.ro/html/video/hu/Ahogyan-a-viz-tukrozi-az-arcot—Trailer-181/OSSZES-15