Bodó Márta: P, mint Plasztik

Bodó Márta: P, mint Plasztik

Fotó: Hatházi András

Felhívás:

ELŐFIZETÉSSEL A JÁTÉKTÉR OLCSÓBB: feb 15-ig Kovács Gábor munkatársunknak a kovacs.jatekter@yahoo.ro-ra írja meg telefonszámát, ő visszahívja Önt.

Részletek itt:  http://www.jatekter.ro/?p=6407

A Játéktér 2013. tavaszi számából

P, mint plasztik. A Kolozsvári Színházi és Televízió Kar hallgatóinak bemutatója a Puck Bábszínházban.

Nejlon a harisnya, nejlon a kabát, nejlon gólya hozza a nejlon kisbabát – dúdolta édesanyám olykor öltözködés közben, és mesélt hozzá arról a korról, amikor eget rengető újdonságnak számított a nők lábát szépen és férfi szemnek kívánatosan formázó új anyag.

P, mint plasztik, mondják a maiak, és sorjáznak a gyerekjátéktól használati tárgyakig mindennapi eszközeink. Afféle műhelygyakorlatból nőtte ki előadássá magát a színis növendékek improvizációs játéka, bábos vizsgaelőadása, amely ötletgazdag és problémaérzékeny egyszerre, bizonyára ezért is került a közönség elé. A játéksziporkák mellett nevelési szándék is rejtőzik benne, ez a szöveg szintjén ugyan helyenként csak pedagógusi intelem („vigyázz rám”, „ha vigyázol ránk” stb.), de az előadás egészéből a szórakoztató jelenetek egyike-másika, a jobbnál jobb bábok, az előadók kiváló összhangja és a szellemes megoldások sora marad meg, jön haza a nézővel.

Amikor a vacsoránál a műanyag kellékek felsorakoznak a konyhaasztalon, azon kapom magam, hogy elképzelem e tárgyak táncát, azt, hogyan, milyen figurává állhatnának össze. Magam környezettudatos vagyok, legalábbis törekszem rá, mert megértettem: vagy az én pillanatnyi kényelmem vagy a következő nemzedékek jövője. Ezt azonban nehéz a percről percre adódó döntések közt mindig szem előtt tartani: hiába tudom, hogy másutt a víz hiányától szenvednek, nemegyszer hagyom fölöslegesen folyni a csapot; hiába tudom, hogy az elektromos készülékeket áramtalanítani kell, azaz teljesen kikapcsolni, nemcsak készenléti állapotban hagyni, a kényelmesség olykor útját állja mégoly tudatos énemnek. Így hát vallom: nevelni kell minderre, mégpedig a kisgyerekeket, tőlük még remélhetjük, hogy beleszoknak, belenőnek. Egy ilyen 30–40 perces játék jó bevezető, ha ilyenként tekintek az előadásra, bizonyára érdemes azt a választott helyszínen, a bábszínházban kisiskolásoknak akár környezetismereti óra keretében bemutatni, tanítóiknak és szüleiknek is elgondolkodtató lehet, ha kíséretükben ők is végignézik. Éppen a nevelői cél hatékonyabb, áttételesebb és hatásosabb megvalósítása érdekében a vigyázz-ban kimerülő felszólítás helyett a többi látványos és szellemes jelenet között azt is megmutatnám, a soha le nem bomló műanyagszem hegyek hogyan tudnak valósággal megfojtani, egy másik jelenetben pedig azt konkretizálnám, hogyan kell felelősen használni az új, mindenütt jelen levő anyagot. Ezen a kis hiányérzeten túl az előadás lenyűgözött, elbűvölt. Elsősorban a zseniálisabbnál zseniálisabb figurák: mi mindenre jó egy műanyag doboz vagy zacskó! Palocsay Katától megtudtam, mindezt a diákok alkotócsoportokban maguk készítették: a frissesség, leleményesség, az alkotó-kedv és lendület leolvasható minden műanyag bábról. Annyi kedves humor, báj jellemzi az egyes jelenetek szereplőit, a jelenetek egészét, hogy a nézőnek eszébe sem jut, ami pedig a látvány mögötti valóság: hogy bizony a költségvetés szegényes volta is szülte mindezt, hiszen a műanyaghulladék mindenütt ott van, s lám, egy kis empátiával meg is szólal.

A bábfigurák mozgása-mozgatása, a fiatal művészpalánták összehangolt játéka a színésznövendékek pályaalkalmasságát bizonyítja, a jelenetek jól megkomponált volta, a kiválóan összeválogatott zene szellemes, lenyűgöző előadást terem. Az „űrből” a jelenetek között megszólaló magyarázó mondatokban az információmennyiség először letaglóz, kevéssé kedves kémiaórák emléke kúszik be, de a szövegmondás ezt oldja: ahogyan Kosztolányi százegy színnel hallja s hallatja Ilona nevét, úgy sorjázza a „bemondó” a szerves kémiai anyagneveket, képleteket. Ahogyan egy mai négyéves már vidáman és hozzáértéssel billentyűzget a számítógépen, úgy talán a polisztirén, polietilén és társai egy mai gyerek fülének ismerősen csengenek… Ahogy az előadás előzetese reklámozza: „P, mint plasztik. Nem műanyag, mert ha minden mű, akkor a nyelv is legyen az.”

Előadták: Borsos Júlia, Ciocan Raul, Ferencz Nándor, László Réka, Molnár Rudolf, Sebestyén Hunor, Sófalvi Kriszta, Rácz Endre, Udvari Tímea, Vass Zsuzsanna (BBTE, Kolozsvár, a Szín- ház- és Televízió Kar harmadéves színészhallgatói). Közreműködött: Palocsay Kata, Cristi Rusu, Filip Odangiu, Hatházi András, Kovács Ferenc, Nagy András, Almási Attila.