Lovassy Cseh Tamás: Hatalomról Bulgakov és Molière nyelvén
A Játéktér 2013. téli számából
Fotó: Jakab Lóránt
Bulgakov: Képmutatók cselszövése (Molière). Csíki Játékszín, Csíkszereda
Az idén tizedik alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokviumon láthatták az érdeklődők a Csíki Játékszín Képmutatók cselszövése (Molière) című előadását, Porogi Dorka rendezésében. A nemrégiben Marosvásárhelyen végzett fiatal színházi alkotó nem először dolgozott a csíkszeredai színház művészeivel, hiszen a 2011/2012-es évadban már színre vitte Molière Tudós nőkjét is. Bár a gyergyószentmiklósi fesztiválon látott előadás nem a francia klasszikus egyik szövegébe, hanem Mihail Bulgakov alkotásába lehelt életet, mégis szembetalálhattuk magunkat azzal a sajátos, molière-i világgal, melyben helye van a művészet és hatalom kényszerű találkozásának, végletes szerelmi viszályoknak és keserű tragédiáknak is. Bulgakov saját bőrén tapasztalhatta, milyen legalább megpróbálni egy totalitárius államgépezettel szemben érvényt szerezni a művészi szabadságnak, így kézenfekvőnek tűnik az orosz szerző azon döntése, hogy saját elnyomásáról Molière bőrébe bújva beszéljen.
Az előadás klasszikusnak mondható „színház a színházban”, vagy ha úgy tetszik, „színpad a színpadon” jelenettel kezdődik: az idősödő Molière (Bogdán Zsolt) és társulata vörös bársonyfüggönyös, kerekeken guruló pódiumon játszik. A csapat izgatottsága érthető, hiszen nem kisebb személyiségnek, mint magának a Napkirálynak mutatták be produkciójukat, akitől – mint azt a színháztörténeti feljegyzésekből tudjuk – a párizsi trupp egzisztenciája függött. S noha Nagy Lajosnak (Veress Albert), aki a kezdő jelenetben még köztünk, nézők között foglalt helyet, tetszett az előadás, a királyi udvar egyéb hatalmasságai (főként a Fülöp Zoltán által alakított Marquis De Charron, párizsi érsek) arra törekszenek, hogy Molière kegyvesztetté váljon, s ezáltal megszűnjön színházcsinálónak lenni. (Bulgakov konkrét színháztörténeti alapokra építette drámáját: a Tartuffe bemutatása után magas beosztású egyházi vezetők támadták a francia drámaírót, s mindent megtettek annak érdekében, hogy az többé ne lehessen a király bizalmasa. Erre az esetre vonatkozóan konkrét utalásokkal is találkozunk a szövegben.) Az egyházi és politikai erők Molière elleni machinációja talán a leghangsúlyosabb motívuma az előadásnak, ez azonban nem azt jelenti, hogy Porogi Dorka rendezésében arra törekedett, hogy megragadja e probléma elvitathatatlan aktualitását: a cél mintha sokkal inkább az lett volna, hogy egy jól megragadható történetet meséljen el. Ennek pedig része az a szerelmi kapcsolat is, mely Molière és színésznője, Armande (Kiss Bora) között alakul ki. Viszonyukban ott rejlik az öregedő színész vonzalma a fiatalabb nő iránt, s az elkerülhetetlen elmúlástól való rettegés, közös jeleneteik azonban mégsem váltak az előadás hangsúlyos pontjaivá, főként Kiss Bora tévelygései miatt, aki mintha nem találta volna a kapcsolódási pontokat partneréhez. Ugyanakkor az előadás egészére jellemző, hogy a színészek olykor dekoncentráltnak tűntek, s ezért is volt üdítő pillanat Veress Albert vagy épp Pap Tibor játéka. Előbbi a király szerepében kimért arisztokratát elevenített meg, aki ellentétben állt az őt körülvevő és feltörekvő udvari népek buzgalmával, s talán pont hideg távolságtartása az, mely az előadásban humorossá és szerethetővé teszi a Napkirály személyét. Pap Tibor Zacharie Moirron-ja olyan hősszerelmes, aki szintén ki van szolgáltatva az udvari önkénynek, de színpadi jelenléte dinamikusabbá tette az előadást, s az általa képviselt ifjonti hév vitathatatlanul jól jött a néha döcögőssé vált produkcióban.
Az előadás során megfigyelhetjük, hogy a viszonylag üres játéktér miként alakul át jelenetről jelenetre. (A már említett, mozgatható színpadon kívül helyet kap még egy zongora, néhány szék és asztal, valamint a színpad bal oldalán, a szocializmust idéző, kopottas plakátok, melyek egy második értelmezési síkot adnak az előadásnak, megidézve egy, a Molière korától eltérő, de alapjaiban véve szintén totalitárius hatalmat.) A viszonylag szegényes díszletvilág (díszlettervező: Kupás Anna) nem kizárólag hátránya az előadásnak: a szereplőknek lehetőségük nyílik arra, hogy a szituációkból, az egymás közötti interakciókból teremtsék meg azt a sajátos színpadi világot, melyben az adott tér lehet királyi palota (melyet elég csak egy nagy asztallal jelezni, ahol az asztalfőn Nagy Lajos helyet foglalhat) vagy épp egy titkos szervezet föld alatti székhelye is. A játéktér határai elmosódnak, s a szereplők gyakran lelépnek a színpadról. Ennek legemlékezetesebb pillanata az a nézőtéren zajló párbaj-jelenet, mely során közelről figyelhetjük meg Molière-t, s ezáltal még inkább egy elesett, megfáradt ember képét kapjuk róla. Bogdán játéka kétségtelenül az előadás egyik legfőbb erénye, még akkor is, ha sokszor azt érezhettük, hogy a többi színész csak asszisztál a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének. Ennek ellenére jó rendezői döntésnek bizonyult az ő szerepeltetése, hiszen ezáltal sikerült megtalálni a megformált karakter lényegét, vagyis egy olyan színházi ember megteremtését, akiben ott van a profizmus, a társulati léttel szembeni elkötelezettség, s az érzelmekkel teli színpadi jelenlét.
Porogi Dorka rendezése nem kísérletezik új színházi formákkal – mely nem is lehet reális nézői elvárásunk –, de viszonylag pontosan elmesél egy történetet, melyben éppúgy helye van a művészetről való gondolkodásnak, mint az emberi kapcsolatok kiismerhetetlen szövevényének. S ha mindezekre fókuszálva eljutunk a művészet és hatalom kérdésköréhez, az nem jelent mást, mint hogy Bulgakov, Molière és nem utolsósorban az előadás rendezője is valós problémákról beszél.
Bulgakov: Képmutatók cselszövése (Molière). Fordító: Karig Sára. Rendező: Porogi Dorka. Díszlettervező: Kupás Anna. Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz. Zeneszerző: Veress Albert. Szereplők: Bende Sándor, Bilibók Attila, Bogdán Zsolt, Fekete Bernadetta, Fülöp Zoltán, Giacomello Roberto, Kiss Bora, Kosztándi Zsolt, Lőrincz András Ernő, Pap Tibor, Puskás László, Szabó Enikő, Vass Csaba, Veress Albert, Zsigmond Éva Beáta.