
Bemutatták Márton Gyula Csinibaba című előadását pénteken, május 12-én, majd 13-án a HolnapUtán Fesztivált is ugyanezzel a produkcióval nyitották meg Nagyváradon. A Novák Eszter művészeti…

A nagybőgő című egyéni előadásával érkezik Nagyváradra, a HolnapUtán Fesztiválra Klem Viktor. A debreceni születésű színészt a hazai közönség akár A Viszkis, a Hacktion vagy…

A Festum Varadinum keretén belül kerül sor idén a HolnapUtán Fesztiválra, 2023. május 13–18. között. A 11. alkalommal megrendezésre kerülő HUF programjában a Szigligeti Színház…

A nagyváradi Szigligeti Színház idén tizedik alkalommal rendezte meg a HolnapUtán Fesztiválját. Beretvás Gábor a 2022. április 27. és május 1. között zajló fesztivál előadásai közül emlékezetesként kiemeli a nagyváradi társulat A tigris című előadását és Mácsai Pál egyszemélyes estjét, az Azt meséld el, Pista!-t. Felvillantja továbbá a sepsiszentgyörgyi színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadását, Radu Afrim rendezésében, a váradiak Az öngyilkos című friss előadását Botos Bálint rendezésében, Budapestről Kárpáti Péter és Titkos Társulata Tótferi című előadását és a Láthatáron Csoporttól Kincses Réka alkotását, A megmentő-t, valamint kitér a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Dogville című előadására is, Urbán András rendezésében. A kísérőrendezvényekkel kiegészülő fesztivált a szerző sikeresként ítéli meg.

A HolnapUtán Fesztivál tizedik, jubileumi kiadását szervezi meg a Szigligeti Színház április 27.-május 1. között. A fesztivál öt napja alatt három ország hat társulatának hét…

A HolnapUtán Fesztivál tizedik kiadására készül a nagyváradi Szigligeti Színház, melyre a Tamási Áron Színház társulatát is meghívták a Radu Afrim által írt és rendezett…

A 2021 júniusában kilencedik alkalommal megrendezett a nagyváradi Holnapután Fesztivál eseményeit mutatja be Oltean Márk. Írásának fókuszában a színház ellehetetlenítése elleni politikai-közéleti küzdelmei állnak, ennek lencséjén keresztül mutatja be a fesztivál erdélyi és magyarországi előadásait: a miskolci Feketeszárú cseresznye, a nagyváradi Tigris, a temesvári Kilenc (Nine), illetve az újvidéki-szegedi Parasztopera című előadásokat és egy rendhagyó koncertet.

A nagyváradi művészek figyelemfelkeltő villámcsődületével, illetve a Miskolci Nemzeti Színház utóbbi évadainak legsikeresebb előadásával, a Feketeszárú cseresznyével vette kezdetét a IX. HolnapUtán Fesztivál. “Köszöntöm önöket….

Június 3-án a Miskolci Nemzeti Színház Feketszárú cseresznye című zenés előadásával indul a Szigligeti Színház által szervezett HolnapUtán Fesztivál kilencedik kiadása. A nemzetközi kitekintésű fesztivál…

2021. június 3-6. között kilencedik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. A nemzetközi kitekintésű fesztivál célja, hogy a magyar nyelvű színjátszás…