
Az Európai Színházi Unió Katasztrófa projektjének csúcspontja a portói São João Nemzeti Színház és az UTE által szervezett Finisterra elnevezésű seregszemle, amely január 27. és…

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2023-as évi első sajtótájékoztatóján a vasárnap, február 5-én 19 órától bemutatásra kerülő előadás alkotóival találkozhattak a sajtó képviselői. A Móricz…

A brit szerző-újraíró, Robert Icke 2018-as Oidipusz-drámáját mutatta be a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2022 márciusában. Andrei Șerban előadása Icke szövegét szinte kottaként követi, sőt: mainak tekinti. Holott 2018 óta eltelt négy év, és nem is akármilyen évek voltak ezek – jegyzi meg Jankó Szép Yvette az Oidipuszról írt kritikájában, és többek közt a dupla szereposztás lehetséges miértjeire is rákérdez – a lelkes, fejtegető kedvű színházfogyasztó szemszögéből. Végül pedig megállapítja, hogy a színészek mégiscsak üde színfoltot jelentenek az üres videóvetítésekkel telezsúfolt, és leginkább ezek miatt sokszor unalmassá, zavaróan illusztratívvá váló, „fiatalosra” fazonírozott előadásban.

Harmadik állomásához érkezett a PROMÉTHEUSZ’22 magyar, román, szlovén és angol nyelvű koprodukciós előadás, mely az Európai Színházi Unió Katasztrófa projektje keretében valósult meg. Az előadás…

Tompa Gábor pályafutása során négyszer rendezte meg Shakespeare Hamletjét, legutóbb a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: az előadás az új színházi évad várt és kiemelt produkciója volt. Marton Orsolya kritikája, miközben az előadás kortársi világát, atmoszféráját létrehozó elemeit vizsgálja, a koherens rendezői koncepciót hiányolja.

December 4-én Krakkóban, a Stary Teatr-ban került sor az Európai Színházi Unió idei második közgyűlésére. A közgyűlésen tisztújításra is sor került, az UTE tagszínházai elnököt…

A párizsi Collectif A és a Luxemburgi Nemzeti Színház – Ensemble Modern előadásaival ért véget vasárnap, november 27-én a nyolcadik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron….

Játékok a hátsó udvarban. Fotó: Marian Adochiței Végéhez közeledik az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál nyolcadik kiadása Kolozsváron. Az elmúlt nyolc nap alatt a fesztivál témájával…