A tanulmány az 2020-as pandémia kapcsán megsokasodó színházi vitákon keresztül vizsgálja a színházkoncepciók normatív jellegének kérdését. Kricsfalusi a színházi vitákat és kényszeres definíciós törekvéseiket elemezve amellett érvel, hogy ezek a színház fogalmának lehatárolását, és az innovatív színházi alkotások figyelmen kívül hagyását vonják maguk után. Továbbá, hangsúlyozza a szerző, amit ezek a viták „a” színház fogalma alatt értenek, az az esetek többségében az illúziókeltés esztétikáján alapuló polgári színház. Nem véletlen, hogy a színháztudomány, miközben termékeny dialógust folytat a színházat esszenciálisan leíró diskurzusokkal, maga már régóta nem törekszik efféle definícióra.
