
Tíz éve annak, hogy az első magyar független erdélyi társulat, a Váróterem Projekt létrejött – bár ők maguk ódzkodnak a címkézéstől, nálunk az első függetlenek mégis ők. A társulat egyik alapító tagja, Csepei Zsolt emlékszik vissza a mögöttük álló évtizedre. Írásában olvashatunk a 2010-es évek Kolozsvárjáról; és arról is, hogy frissen végzett fiatalok hogyan álmodtak színházat a kincses város romjai közé, és hogy ezekből az omladozó épületekből végül hogyan varázsoltak közönségbarát tereket. Továbbá, a szerző munkamódszereik folyamatos kereséséről, a színházi menedzsment buktatóiról és a „hogyan tovább”-ról is gondolkodik.

Borítókép: Apró néni és a nagyra nőtt Búbánat, Brighella Bábtagozat, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat. Fotó: Czinzel László A Játéktér számára egyaránt fontos, hogy…

Február 23. és 27. között a kolozsvári Váróterem Projekt vendége volt az Udvarhely Bábműhely. A vendégjáték az Udvarhely Bábműhely és a kolozsvári független társulat előadáscserére…

Január 27. és 30. között az Udvarhely Bábműhely és a Tomcsa Sándor Színház vendége volt a kolozsvári Váróterem Projekt. A független színházi társulat az…

A 2019/2020-as évadban a Tomcsa Sándor Színház egy régi álma válik valóra azáltal, hogy kamaszoknak szóló, sokrétű programot tud kínálni. Január 27. és 30. között…

Botos Bálint rendezővel Kovács Bea beszélgetett Fotó: Barabás Zsolt Az elmúlt évek tapasztalatai alapján meg tudnád-e fogalmazni, hogy számodra mit jelent a rendezés? Nem tudnám…

A hetedik HolnapUtán fesztiválról Borítókép: Felhő a nadrágban, Kosztolányi Dezső Színház. Fotó: Vigh László Miklós Már az elején fontos leszögeznem, hogy rég örültem ennyire egy fesztiválnak….

Románia 100. Váróterem Projekt, Kolozsvár Fotó: Bethlendi Tamás Lovassy Cseh Tamás dramaturgként, szerzőként és rendezőként is több társulattal dolgozott együtt Kolozsváron az elmúlt években. Nem riad…

Fishez. Váróterem Projekt, Kolozsvár A Játéktér 2018. téli számából Fotó: Bethlendi Tamás I. néző: Szerintem zárva lesz az éjjel-nappali. II. néző: Hagyjál már, a nevében is…