Korábbi írások
Növekvő aggodalommal követjük a nagyváradi kulturális intézmények összevonásával kapcsolatos híreket, mert ez a tervezett intézkedéssorozat minden bizonnyal a több síkon kibontakozó évszázados nagyváradi művelődési élet…
Trencsényi Katalin tanulmányában a kortárs dramaturgiához kapcsolódó heterarchikus világnézetet és a mai dramaturgiai mintázatokat vizsgálja. A bináris gondolkodás automatizmusaitól és az arisztotelészi dramaturgia „euklidészi” világától eltávolodva a káoszból való rendteremtés igényéből magyarázza a dramaturgia szabályait. Az új dramaturgia nyitott és játékos, dinamikus mintázatait helyezi előtérbe, vizsgálva a kollaboratív folyamatokat, a nem-lineáris vagy önteremtő (autopoietikus) és önreferenciális, sztratifikációs rendszereket, a játékelmélet és algoritmus-elmélet hozadékát a színpadi kompozícióban.
A tanulmány az 2020-as pandémia kapcsán megsokasodó színházi vitákon keresztül vizsgálja a színházkoncepciók normatív jellegének kérdését. Kricsfalusi a színházi vitákat és kényszeres definíciós törekvéseiket elemezve amellett érvel, hogy ezek a színház fogalmának lehatárolását, és az innovatív színházi alkotások figyelmen kívül hagyását vonják maguk után. Továbbá, hangsúlyozza a szerző, amit ezek a viták „a” színház fogalma alatt értenek, az az esetek többségében az illúziókeltés esztétikáján alapuló polgári színház. Nem véletlen, hogy a színháztudomány, miközben termékeny dialógust folytat a színházat esszenciálisan leíró diskurzusokkal, maga már régóta nem törekszik efféle definícióra.
