Korábbi írások
Trencsényi Katalin tanulmányában a kortárs dramaturgiához kapcsolódó heterarchikus világnézetet és a mai dramaturgiai mintázatokat vizsgálja. A bináris gondolkodás automatizmusaitól és az arisztotelészi dramaturgia „euklidészi” világától eltávolodva a káoszból való rendteremtés igényéből magyarázza a dramaturgia szabályait. Az új dramaturgia nyitott és játékos, dinamikus mintázatait helyezi előtérbe, vizsgálva a kollaboratív folyamatokat, a nem-lineáris vagy önteremtő (autopoietikus) és önreferenciális, sztratifikációs rendszereket, a játékelmélet és algoritmus-elmélet hozadékát a színpadi kompozícióban.
A tanulmány az 2020-as pandémia kapcsán megsokasodó színházi vitákon keresztül vizsgálja a színházkoncepciók normatív jellegének kérdését. Kricsfalusi a színházi vitákat és kényszeres definíciós törekvéseiket elemezve amellett érvel, hogy ezek a színház fogalmának lehatárolását, és az innovatív színházi alkotások figyelmen kívül hagyását vonják maguk után. Továbbá, hangsúlyozza a szerző, amit ezek a viták „a” színház fogalma alatt értenek, az az esetek többségében az illúziókeltés esztétikáján alapuló polgári színház. Nem véletlen, hogy a színháztudomány, miközben termékeny dialógust folytat a színházat esszenciálisan leíró diskurzusokkal, maga már régóta nem törekszik efféle definícióra.
Bakk Ágnes Karolina írása röviden vázolja az internet megjelenése óta az online térben megjelenő színházi előadások és színházi kísérletek történetét. Az áttekintés a röviden bemutatott produkciókat a közös jelenlét és az élő jelleg alapján kontextualizálja és tárgyalja.
