Borítókép: Kiss Tamás, Román Eszter és Gedő Zsolt. Fotó: Biró István Román Eszter, Gedő Zsolt és Kiss Tamás együtt végezték a színit Kolozsváron Bíró József…
Lőrincz Ágnes jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze, korábban tagja volt a kolozsvári és szatmárnémeti színházaknak, utóbbinál hat évig művészeti vezetőként is tevékenykedett. Jelen interjúban életpályájának különböző stációiról beszélgetett vele Kiss Krisztina: előbb a gyermekkorban tapasztalt népi kulturális hatásokról, a zeneiskolában és a színművészetin szerzett élményekről, majd a különböző színházakban játszott szerepeiről, rendező–színész viszonyokról és az alázatról is szó esett.
A 2020. téli lapszámban közölt romafuturista manifesztum és legújabb előadásuk, a Romacén – A boszorkány ideje kapcsán beszélget Ugron Nóra a Giuvlipen független, roma, feminista színházi társulat alapító tagjaival, Zita Moldovan és Mihaela Drăgan alkotókkal. A beszélgetés kitér a járvány őket érintő hatásaira, a romániai oktatási rendszerre, pedagógia, színház és társadalom kapcsolatára, illetve antirasszizmus és színház viszonyára.
Kovács Levente szerteágazóan gazdag színházi munkássága átfogja az alkotás, elmélet, pedagógia és kulturális intézményvezetés területeit. Éveken át volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatának dékánja, igazgatta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát, az Apollo 4 Zsebszínházat, a Thália Laboratóriumot, főrendezője volt a nagyváradi Szigligeti Színháznak. A sokféle szerepkör – rendező, igazgató, pedagógus, író – tapasztalata szólal meg a vele készített interjúban, olyan kortárs színházi történéseken is keresztül, mint a jelenlegi járványhelyzet okozta átalakulások, vagy a budapesti SZFE diákjainak blokádja. Mindezekről és arról, hogy mivel foglalkozik – ahogyan az interjúkészítő szólítja – a Tanár Úr a színházon kívül, Patkó Éva kérdezte.
Lukács Emőke bábszínész, az Udvarhely Bábműhely vezetője. Az interjúban pályaválasztásáról, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházban töltött éveiről, és arról is mesélt, miért fontos, hogy időről időre kilépjünk a színház zárt falai közül, és feltegyünk magunknak a kérdést: van-e fogalmunk a társadalomról, amelynek és amelyről elméletileg játszunk? Mindezek mellett pedig a 2019-ben alapított Udvarhely Bábműhely munkájáról, célkitűzéseiről, a bábszínház társadalomban betöltött szerepéről is beszélgetett Deák Katalin riporterrel, a Játéktér szerkesztőjével.
Az interjúban Simó Emese színész a kolozsvári egyetemi évekről, a kolozsvári Váróterem Projektnél vállalt munkáiról, valamit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznál töltött éveiről is mesél a riporternek, Zsigmond Andreának. A független színházi és a kőszínházi lét különbségei mellett az interjúban még a színész indulásáról, valamint jelenbeli keresgéléseiről is olvashatunk: például arról, hogy milyen témából írja Simó Emese a doktori dolgozatát.
Sebők Maya kilenc évig dolgozott a Váróterem Projektnél, 2020 januárjától pedig szabadúszóként folytatja útját, közben tehetséggondozással és önmaga feltérképezésével foglalkozik. A gyakran „furcsának” titulált fiatal alkotóval szakmai kezdetekről, a Váróterem Projektnél töltött évekről, függetlenségről, a költözésről; sőt, az idő múlásáról is Kiss Krisztina beszélgetett.
Simó Enikő Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó textilművész, báb- és díszlettervező. A brassói bábszínház állandó munkatársa volt huszonhat éven át, vendégtervezőként pedig az ország számos bábtársulatánál dolgozott, többek közt Kovács Ildikó és Antal Pál mellett. Az Udvarhely Bábműhely vezetője és két tervezője látogatta meg Enikő nénit, hogy közel fél évszázados bábszínházi tapasztalatairól, a szakma fortélyairól vagy csak úgy, az életről meséljen nekik. A beszélgetés hanganyagának átírt, szerkesztett változatát (szerk. Kiss Krisztina és Deák Katalin) ajánljuk itt szeretettel.
Deák Katalin és interjúalanya, Kasza Izabella pszichoterapeuta a szakmai kiégésről beszélgettek. Ezen belül arról, miként befolyásolhatja a munkakultúra az alkalmazottak kifáradását, illetve hogy melyek lehetnek egy kiégésre hajlamosító intézmény főbb jellemzői. Az interjúban szó esik a kiégés fizikai és lelki tüneteiről, illetve ennek a folyamatnak a különböző szakaszairól – az idealizáció, a realizáció, a stagnálás, a frusztráció és az apátia állapotáról. Végül pedig néhány egyéni és szervezeti stratégiát ismerhet meg az olvasó arra nézve, hogy miként küzdhet meg egy intézmény és egy munkavállaló a kifáradással.
Textul în limba română / Román nyelvű szöveg Idén március óta színházi előadásokon szinte kizárólag online vehettünk részt. Vajon ez hogyan változtatta meg az előadások előkészületeit, és…
