Sokdimenziós nap az Interferenciákon

Sokdimenziós nap az Interferenciákon

A fesztivál tízedik napját a már megszokott délelőtti program, az előző este látott előadás alkotóival való beszélgetés indította. Ezúttal a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása, az Aki elzárja az éjszakát volt terítéken. Györgyjakab Enikő és Viola Gábor színészeket, valamint Nona Ciobanu rendezőt Visky András faggatta a munkafolyamatról. Visky olvasatában az előadás a megbocsátásig vezető utat járja be, a beteges függőségtől a szabadulásig. Nona Ciobanu rendező elmondta, az előadás tulajdonképpen adaptáció, Liliana Cavani Az éjszakai portás című filmjének apropóján született, és a maribori első színrevitel után másodszor dolgozik az általa írt, előadás-forgatókönyvnek nevezett anyaggal. Györgyjakab Enikő számára a legnagyobb kihívást a munkafolyamat során az jelentette, hogy egyszerre kellett gyengének, érzékenynek és ugyanakkor feszesnek, erősnek lennie, a szituáció ugyanis mindkettőt megkívánta. Viola Gábor elmondta, minden színész kollégájának kíván egy hasonló próbafolyamatot, „amikor a partner nem ellenség, hanem tulajdonképpen ő is te vagy”.

Délután az Ecsetgyárba látogatott a fesztivál közönsége, ahol a Színház és Televízió kar Magyar Színházi Intézetének tavalyi végzős évfolyama az OFF program részeként

A repülő gyermek
Fotó: Biró István

 című előadást mutatta be Bodolay Géza rendezésében.

Fractalicious!
Fotó: Biró István

Délután 17 és este 22 órától a Stúdióteremben a Fractalicious!  Című, intermediális és posztdramatikus előadás volt látható, mely Guy Zimmerman rendezésében különböző médiumokat, tereket, tudatokat és valóságokat társít, miközben egyszerre szuggesztív, ironikus, őszinte és komikus.

Pénteken újabb kolozsvári előadást szerepelt a fesztivál programjában, ezúttal a Silviu Purcărete által rendezett Viktor, avagy a gyermekuralom című UNITER-díjas előadás volt műsoron a nagyszínpadra épített stúdiótérben. A legutóbb a temesvári Eurothalia Európai Színházfesztiválon bemutatott előadás szürreális világa saját gyarlóságainkkal is szembesít.

 

A fesztivál szombati, december 6-i programja

11.00  TIFF Ház

Beszélgetés a FRACTALICIOUS! és a VIKTOR, AVAGY A GYERMEKURALOM című előadások alkotóival

 

16.00  PARALLEL

Rendező: Sinkó Ferenc & Leta Popescu, GroundFloor Group, Kolozsvár

En (Hu, Ro), 1h szünet nélkül, 16+

Ecsetgyár

 

19.00 Jaram Lee: SACHEON-GA
Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című drámája nyomán

Rendező: In Woo Nam, Pansori Project ZA, Dél-Korea

Kor (Hu, Ro, En), 2h 20’ egy szünettel

Nagyszínpad