Sall László: A semmi megfigyelése

Van ez a kezdetben az ige, a jaj; a jajgatás, a félelem a mindentől, de leginkább az egektől, a villámoktól meg a kövektől, mert az marad, meg az állatoktól, meg a népektől meg a nemzetektől meg végső soron, de a leginkább a semmitől.

Van ez a semmitől való félelem. Meg van ez az erősen vár minket az isten.
És ez így van és volt a többi tudományágban is, de a többiek azért már kicsit rafináltabbak, talán jobban tudják, honnan kell a sok drága műszerre az EU-tól, meg ki tudja még honnan pénzt szerezni, mert ingyen nincs semmi, még a megfigyelés sem, a semmi megfigyelése nagyon sok pénzbe kerül. A megfigyelés mint a tudás megismerésének egyik formája vagy forrása.
Mint az a műszer, ami ott Franciaország meg Svájc alatt, ott a fekete lyukak nyomában – na ott, ott járhatott Demény megfigyelni.
Királynő című drámája a felszínen, a városban, ahol egykor Voltaire is menekült, valóban szólhatna arról is, hogy „ a főszereplőnek el kell döntenie, hogy a vágyait követve Párizsban marad, ahol a Sorbonne-on tudományos karrier várja, vagy hazamegy az erdélyi kisvárosba, életüket megoldani képtelen családtagjaival osztozni a kilátástalanságon.”
De nem, mert a mélyben, lent a CERN-ben (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), ahova Voltaire még be sem tehette a lábát, de a lelkét adta volna érte, hogy ott lehessen, ott lent a Demény darabjában, szombaton 17-én októberben, Nagyváradon, a színház stúdiójának fekete (!) termében már másról szólt a megfigyelés!
Nem a választások nehézségeiről, nem a döntésképtelenségről, hanem, hogy nem tudom, nekem és neked mi a jó. Csak a normálist tudjuk, a normákat, a megszokottat, az ismétlést.

Demény Péter darabjában, Novák Eszter alig lakmuszpapírnyi beavatkozásánk köszönhetően ott a mélységünk, az egyfolytában keletkező fekete lyuk, a lélek hatalmi struktúrája.

És ebből a deményi semminézésből a „volt”-„air” – no jó, legyen feszültség – a legjobban a két Párizsban szolgáló fiatal nő viszonyában válik kézzelfoghatóvá: Szilvi (Jerovszky Tímea) önzetlen aggódása Réka (Tasnádi Sáhy Noémi) iránt igazi beékelt kamaradrámává emelkedik. Az „idősebb fiú” (Irénke) szerepét játszó Fodor Réka a megtestesült godot-i ígéret, a beteljesült várakozás színpadias szobra. Apa (Kardos M.Róbert) és Anya (Kovács Enikő) viszonyáról kiderül, hogy egyik végtelenjükben sem – sem a múltban, sem a jövőben – nincs esélyük egymásra találni. És nincs bocsánat, Szotyori József Robijáról, az unokáról is kiderül, hogy élete csupa szeretetlenség. Ha van tanulság, figyelmeztető ajánlás, akkor ez az!

A fekete lyukakból aztán halálunkra semmi nem marad, csak az emlékezet.
S ezt örökítjük, genetikai emlékezetünkkel, balkáni kultúránkkal.
Hát jaj nekünk!

Állítsátok meg Demény Pétert, és kérjétek meg, beszélgessen veletek!