Bodó Márta: Pszichoanalízis és állati dolgok

Sose szerettem a szinkront. Szerintem a színész a hangjával is játszik, ezért az eszközei egy részétől való megfosztás, ha a más hangján hallom beszélni. Ebben a hitemben most újra megerősített a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idei programjában szereplő két előadás is. A változatos könyvfelhozatalt ugyanis mindenféle más program egészítette ki, megmozgatva kicsit-nagyot.

A november 12–15. között rendezett vásáron a könyvkultúra volt „az áru”, és a pezsgésből ítélve volt keletje. A kötetek és szerzők bemutatkozása mellett felolvasószínház is színesítette a kínálatot. A színház kistermében profik, fiatal színészek adták elő Garaczi László Ovibrader című darabját (a K&KaArt iroda produkciója, a Tompa Miklós Társulat előadása, rendező Király István). A darab négyszereplős, illetve a négy színész (hangja) jeleníti meg az összes megszólalót, a különböző korú, nemű, foglalkozású, életállapotú szereplőt. Sok humorral fűszerezett „a pszichológus díványa” címszó alatt összefoglalható cselekmény, amelynek során az anyját szóval szeretni nem tudó kisfiú vissza- és előre utazik az életében, felderítve problémái okát, gyökerét. Van itt  „női lapba” való mindenféle lelki baj, hiányzó vagy távoli apa, túlféltő anya, kacér, egyenesen céda szeretők, jó és hamis barátok, felettes én, téves, romboló önkép, önsorsrontás stb., mindez azonban korántsem olyan komoran, ahogy ez itt címszavakban hangzik, hanem nagyon is sok iróniával, nevetésre gerjesztő kikacsintással fűszerezett.

A másik előadás szereplői nem profi színészek. Akiket megjelenítenek, sem emberek, hanem… állatok. A Látó irodalmi lap szerkesztői mintegy lapszámbemutatóként a minden évben szokásos SzínházLátó idei kínálatából Székely Csaba Ezek állatok című darabját, az Idegenek főcímű, Három politikai gyermekdarab alcímű színmű második részét jelenítették meg a Gcaféban a Havi Dráma évadnyitó eseményént, a szerző részvételével. A közéleti humort és a társadalomkritikát nem nélkülöző darab afféle fabulaként állatbőrbe (Teve, Strucc, Antilop, Róka, Cicó) bújtatja az aktuális kérdésekre, az emberek árnyoldalaira, többek közt hatalomszomjára való célzásokat, csípkelődéseket, amelyek visszatérő motívuma, s végül zárása: „Régen azért… minden jobb volt”.

Mindkét előadás jó fogadtatása a jó alapszövegnek köszönhető, és a hangoknak, amelyek értőn életre keltik. A néző az ismerős helyzeteken végre kikacaghatja a szorongató magán- és közéleti történéseket, problémákat. A siker bizonyítja, hogy van ám igény ilyenre is.