Péter Beáta: Telik, múlik

Péter Beáta: Telik, múlik

A Játéktér 2016. nyári számából

Ványa bácsi. Csíki Játékszín, Csíkszereda

Fotó: Sándor Levente

Sorin Militaru eddigi rendezői pályafutását nézve láthatjuk, hogy mindig is érdekelte a cse­hovi világ. Ő maga is úgy nyilatkozott erről, hogy különleges kapcsolata van Csehov szövegeivel, az általuk felvetett problémákkal. A Ványa bácsit a târgoviştei Tony Bulandra Szín­házban is megrendezte (ott stúdiószínházi körülmények között játszották). De láthattuk már ko­rábban tőle több alkalommal is a Sirályt (a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Szat­márnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásaiként), valamint első rendezései között találjuk a Csehov novellái alapján készült 6-os számú kórterem című előadást (a brăilai Maria Filotti Színházban).

Ezúttal a Csíki Játékszínben állította színpadra a Ványa bácsit. Militaru nem először dolgozik a csíkszeredai társulattal, korábban Caragiale – Parti Nagy Karnebál című vígjátékát rendezte, és ez olyan szempontból lényeges, hogy jól ismeri a társulatot, pontosan tudta, kire milyen szerepet osszon, amely az előadást nézve valóban telitalálat.

Bartalis Gabriella Jelenája visszafogott, titokzatos, érzéki. Ő a városi nő, aki puszta jelen­létével elvarázsolja a férfiakat. Ő a Nő, az ideál, minden szavát isszák a körülötte lévők. Bájos, lágy gesztusaival egyfajta állandó szomorúság lengi körül. Meglenne az esélye, hogy kilépjen boldogtalan helyzetéből, de nem teszi: az Asztrov doktor iránti fellángolása nem elég ahhoz, hogy túllépjen meggyőződésein. Túlságosan is függ a professzortól (aki még zongorázni sem engedi). Czikó Juliánna Szonyája alázatos, jótét leány, a csendes beletörődés megtestesítője. Az előadás egyik legszebb momentuma a Szonya és Jelena kibékülős-összebarátkozós jelenete. A két nő ekkor talál egymásra, láthatóan nem ellenségek, nem gyűlölködnek, különböző okok mi­att, de mindketten hasonlóan szerencsétlenek. Leisszák magukat, elsiratják szomorú sorsukat, miközben nagyokat kacagnak, sajátos derű lengi be az egész jelenetet. Szonyának az Asztrovval való kapcsolat jelenthetne kitörést, de a doktor nem tekint rá nőként, szinte meg sem látja – a várva várt csókból homlokpuszi lesz. Marina, a dada szerepében Szabó Enikőt láthatjuk. A sza­movárral bütykölő, öreg bútordarab összegzője a történéseknek. Megmosolyogtató, ahogy a széken csipeszkedve próbál a szekrény tetejéről leemelni egy edényt. Veress Albert Asztrovként a kiégett, ideákat kergető orvos, ülteti a fákat és gyógyítja a parasztjait. Lehetőség lenne számára Szonya, de nem érdekli, nem tudna boldog lenni vele. Magányos, különc figura. Fülöp Zoltán Szerebjakovja kiállhatatlan, erőszakossága, mindenhatósága, öreges bogarai, önzősége jól ki­domborodik. Mintha mindig jelen lenne, körülötte forog minden. Ő birtokol. Mindent és minden­kit. Úgy, ahogy eddig is megszokta. Amióta megérkeztek, felfordult a ház addigi élete, a benne lakók életvitele. Az előadás egyik meglepetése Kozma Attila Ványa bácsija. Szépen felépített alakítás, komolyan tudjuk venni az idősödő férfi belső vívódásait, értelmetlen életére való rádöb­benését. Esélye sincs Jelenánál. Meghunyászkodik előtte, nem tud férfi lenni a nő szemében. A szerelmi háromszögek (Asztrov–Jelena–Ványa, Szonya–Asztrov–Jelena) szépen kibontakoznak, de a beteljesülés elmarad.

Falusi udvarházban vagyunk, ide érkezik fiatal feleségével Szerebjakov nyugalmazott egyete­mi tanár. A birtok előző feleségéé, akinek öccse, Vojnyickij (Ványa bácsi) és közös lányuk, Szonya él itt. Amióta megérkeztek, felborult a ház addigi élete, mindenki hozzájuk viszonyul. Ványa bácsi Jelenába, a feleségbe lesz szerelmes, ugyanakkor rádöbben élete addigi fölöslegességére, és ezért egykori sógorát hibáztatja. Az első felvonás vontatottsága az időtlenséget, az idő lassú mú­lását, és ezzel együtt az egyének mihaszna életét érzékelteti. Noha szinte mindenkinek felvillan a kitörés lehetősége, emellett sorra elmennek, nem mernek cselekedni. Ráeszmélnek ugyan sivár, boldogtalan életükre, de nem tesznek semmit. Ez az a hely, ahol nem történik soha semmi, csak telik az idő.

Militaru rendezése az emberi viszonyokat boncolgatja, azt, hogy az egyén mitől lehetne bol­dog, és ki miért nem az – ugyanakkor nemcsak az egyes szereplőkre fókuszál, hanem az általá­nos boldogtalanságot emeli ki. A rendezői és díszlettervezői koncepció mély színpadi térbe he­lyezi a csehovi történetet. A hátul két járással rendelkező tér (a jobb oldali ajtó a kintről érkezőké, a bal oldali a ház belsejébe vezet) egészét használják a színészek. A szobát jelző kopott bútorok elhelyezése a térben, a belógó modern lámpák sokasága, a jelmezek kortalansága egyszerre konkrét és jelzett közeget teremtenek, az időtlenséget hangsúlyozzák. Nem szerencsés válasz­tás a díszlettervező és rendező részéről a játékteret mintegy kettészelő hosszú asztal. Nem tesz hozzá sokat az előadáshoz, sőt mintha még jobban elválasztaná a nézőtértől a szereplőket, aki­ket inkább akadályoz, minthogy segítene a játékban. Sajnos a hátul nyitott színpad – bár értjük, hogy a nagy ház megjelenítését is szolgálja, a végtelenség perspektíváját – is sokszor a színészi játék kárára megy. Van, hogy nem látjuk jól azt, esetenként pedig nem érteni, hogy mit monda­nak a szereplők. A falak nélküli végtelenség, a jelzett „nagy ház” miatt néhol elvész az intimitás, a finom színészi gesztusok.

Az alkotók szépen belevisznek a játékba, annak érzékeltetésébe és megélésébe, hogy nem történik semmi, ennyi az élet. A helyzetben változást hozhatna Szerebjakov ötlete, miszerint el kéne adni a birtokot, de csupán a felgyülemlett feszültség robban. A lövöldözésnek sem lesznek különösebb következményei. A végén közös csoportképbe állnak be a szereplők: mintha min­den a legnagyobb rendben lenne. Szerebjakov és Jelena elutaznak, mintha itt sem lettek volna. Életükben csupán kis epizód volt az itt tartózkodásuk, utána minden megy tovább a maga útján. Az idő telik, nem történt semmi – velünk, bennünk, nézőkben viszont igen.

———————————

Ványa bácsi. Bemutató dátuma: 2016. április 15.; Csíki Játékszín, Csíkszereda; Rendező: Sorin Militaru; Író: A. P. Csehov; Díszlet- és jelmeztervező: Cristian Marin; Szereplők: Bartalis Gabriella, Czikó Juliánna, Fekete Bernadetta, Fülöp Zoltán, Giacomello Roberto, Kozma Attila, Szabó Enikő, Vass Csaba, Veress Albert.