Burák Ádám: „Csodálkozva mondjad!” – 1. rész

Burák Ádám: „Csodálkozva mondjad!” – 1. rész

Bocsárdi László két lengyel darabot próbál a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjaival. A próbanapló első részét olvashatják.

Fotók: Erdély Kinga

Január 17-én egy egészen tavaszt idéző délutánon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Színházi Intézetének vezetői két vizsga között az épület udvarán megkérdezték tőlem, szeretnék-e Bocsárdi László rendezőasszisztense lenni. Legyen elég annyi, hogy nem haboztam. Kérdezem Lacitól, mikor kellene kezdeni. Azt mondja, most azonnal. Azóta az életünk (többedmagammal) az alábbi és az alábbiakhoz kísértetien hasonlatos kérdések köré szerveződik:

Milyen kapcsolat létesülhet egy két felvonásos előadásban két lengyel kortárs szerző műve között? Az ellentmondásosság miként válhat szervező elemévé egy produkciónak? Képesek vagyunk hallgatni a belső hangunkra? Hogyan szabaduljunk a langyos játék kísértésétől? Hogyan leszünk képesek felnőni? Miként hagyjuk figyelmen kívül a megoldást a felmutatás kedvéért? És voltaképpen mi lehet mindennek a címe?

Két lengyel darab. Michał Walczak Homokozó és Marek Modzelewski Koronázás c. drámáiról van szó, mindkét mű magyar nyelven a Fiatal lengyel dráma c. kötetben jelent meg Pászt Patrícia gondozásában. A bemutató kitűzött időpontja március 5. A tempó feszített (csonka hónapként még a február is ellenünk dolgozik), a rendelkező próbák másfél hete kezdődtek el és máris közel járunk a főpróbaidőszakhoz.

A Művészeti Egyetem végzős magiszteri színészhallgatói novemberben Luigi Pirandello Liolàját mutatták be Andreea Vulpe rendezésében. Az akkor használt karakterizáló, az abszurd felé húzó és a hangulatok sodrására építő játékmódot most egy saját élményeikből és tapasztalataikból táplálkozó, lecsupaszított eszközöket használó formára kell cserélniük.

01.27.

A látványtervező szakos hallgatók több fordulós megmérettetése után Pászt Patrícia Mai lengyel drámairodalom c. könyvét segítségül hívva Laci néhány alapvető információt ismertet a művekkel kapcsolatban. Kiderül, hogy a lengyel drámaírók harmincas korosztálya (szerzőinket is beleértve) mind a felnőtté válás próbatételének küzdelmeit örökíti meg, gyakori témájuk a szigorú vallásos keretek elleni lázadás, figuráik magányosak, kívülállók, drámáik minimalista nyelvezete egy felszínes kor megnyilvánulásait visszhangozza.

Az alkotók mindenkori feladata nem a megoldás keresése, hanem a megtalált probléma átnyújtása a közönségnek. Felírom. Az ellentmondásokon keresztül tud megszólalni a darab, ez igazolja le a korban nem illeszkedő szerepek hitelességét is, a színésznek pedig minden pillanatban mintegy rá kell csodálkoznia a helyzetekre. „Drága fiam, csodálkozva mondjad!” idézi Laci Amza Pellea szállóigévé vált instrukcióját.

01.28.

Beindul az értelmező próbák close-reading fázisa. Mikroszkopikus részleteire bomlik a szöveg az asztalon. Egy pont nem azonos három ponttal. A vessző más viszonyulást ad, mint a pont. A pont nem felkiáltójel. Mindkét szerző kitűnően érti a szakmáját, a legapróbb részletekig érdemes figyelembe venni a szövegekben megbújó jeleket. A vezérelv továbbra is az ellentmondások felfedezése, a ráébredések elevenen tartása. A langyos játék démona szüntelenül ott lebeg a fejünk fölött. Minden találkozás az előző próba felfedezéseinek összefoglalásával kezdődik; ez nem csupán segít felvenni a történet kibontásának elhullatott fonalát, rögzíti is a színészben – saját beszámolóján keresztül – az elhangzott megállapításokat.

Ízelítő a leküzdendő feladatok hosszú sorából:

az előző jelenethez képest megjelenő változást játsszuk

fel kell fedezni minden színt!

az ellentmondást nem megfejteni

megszüntetni a felesleges izomfeszítést

viszonyulást játszani

a helyzetből közvetve kibontani a főtémát

lazán áramoltatni az energiát

02.08.

Laci hagyja kibontakozni a színészeket a témában. Ritkán szól közbe, hogy az adott helyzetben való létezés ösztönösen megszülje a cselekvéseket. A Homokozó hamarabb kerül a rendelkező próbák fázisába, mint a Koronázás. Délelőtt színpadi próba az egyikből, este értelmező a másikból. Kétheti elemzés után egy váratlan felfedezés az utolsó előtti jelenetből kiindulva teljes egészében átpolarizálja a szereplők viszonyulásait a Koronázásban fél tíz körül. Nevetünk, mert hát valami lényeges született meg, ami örömmel tölt el mindenkit. Súlyosodnak a karakterek.

 

02.10.

Blankával (Bajkó Blanka-Alíz, végzős látványtervező) a díszletjelzésben ülünk, köztünk Margit, a Magyar Tanszék vemhes macskája, Lacit a Vásárhelyi Rádióban interjúvolják éppen A fösvény kapcsán, a kiírt jelenet szereplői pedig a férfi öltözőben szövegösszemondót tartanak. Korán van. Aztán második nekifutásra elementáris erővel szólal meg a Homokozó új jelenete, gazdag és lendületes, olyannyira, hogy Laci nem ismételteti meg, nehogy rutinná sorvadjanak a friss felfedezések, inkább csak szóban rögzíti, mi is történt pontosan. Helyette az első felvonás zenéjét próbáljuk éjszakába nyúlóan megtalálni, olyan művet, amely nem tereli a játékról önmagára a figyelmet, inkább árnyalja, kiegészíti, szélesíti a színpadon látottakat.

02.12.

A napi penzum dupla próbányi Koronázás. Elképesztő lendületet kap a két nappal korábban beállított első és második jelenet, mintha egy teljesen más előadást néznénk. Tartalommal teli, a reakciók élesek, a lendület sodró, a játék leköt. Ez válik teljes mértékben semmivé az újraismétléskor, marad a forma, elhull a tartalom a csatamezőn, ez is része a rögzítési folyamatnak. Hullámhegyek és hullámvölgyek.

02.13.

Délelőtt az egész egyetemet forgatom ki a sarkaiból néhány fehér paravánért, Laci közben emlékpróbát tart, a jelzéságy hol alacsony, hol magas, a műhelyek holnap kezdenek dolgozni a díszleten, a sztetoszkóp soknak bizonyul, veszek helyette gumikesztyűt, a jelmeztervek is zöld jelzést kapnak és a színpad szélét jelző krétavonalat irritálóan ferdére sikerül meghúznom.

Este nekikezdünk egy snúrnak (I-V. jelenet), ami néhány perc múltán hirtelen emlékpróbává kezd alakulni, végül valahogy mégis megtalálja a saját formáját. Olyannyira, hogy tovább is futunk, bele a hatodik jelenetbe; hihetetlenül tisztán szólal meg a házastársi veszekedés, egyértelműen tétje van. Bár a tanult szöveg már rég kifutott, Laci kéri a következőt is, jól elkapják a hangulatot, lovagoljuk az atmoszférát, a jelenetek egymásra gyakorolt hatásán evezünk és nagyon eredményes próbát zárunk.

02.14.

A Homokozó első két jelenete olyan lendülettel indul, hogy teljesen magába szívja a szereplőket. Éles, gazdag és provokatív. Amíg a kérlelhetetlen agresszió el nem söpri, színes és lebilincselő. Kellékek törnek darabjaikra, a ráébredés ismert kacajai csapnak fel újra és újra, fókuszálja és nem ereszti a figyelmet a játék. Sörrel, fröccsel és egy pohár kakaóval zárjuk a napot.

02.15.

Koronázás snúr (I-IX. jelenet). Laci majd 23-án érkezik vissza Vásárhelyre a sepsiszentgyörgyi társulat budapesti Bánk bán vendégjátéka után, addig ez az utolsó próba, szombattól három nap szünet következik, majd négy napig emlékpróbákat tartok. Így természetesen megnő a snúr jelentősége, tíz perccel a kezdés előtt a díszletjelzésben fel-alá járva gyűjti mindenki energiáit és pörgeti magában az eddig kapott instrukciókat, szöveget mond össze, énekel. Végigpörög a kilenc jelenet, színek és hangulatok váltogatják egymást, a belépő figurák átszínezik a korábbi atmoszférát és a párhuzamos játékok több helyen izgalmas összecsengéseket szülnek. Laci summáz és nyugtázza, hogy a munka jó irányban halad, majd egy mosollyal hozzáteszi, hogy már csak a jelmezek, a díszlet és a fények beillesztésekor kell átpolarizálnia az egész rendezést. Levezetésképp (illetve a színészi jelenlét tanulmányaképpen) Thalheimer Faust-rendezését vetítjük le a Deutsches Theater előadásában. Huszonnegyedik napja dolgozunk a darabokon, ez volt a kilencedik Koronázás próba.