Lovassy Cseh Tamás: Ki az idegen? Gondolatok az Interferenciák első öt napjáról

Interferenciák Nemzetközi Fesztivál, Kolozsvár

Fotó: Biró István

Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál nem szorul részletesebb bemutatásra. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban kétévente megszervezésre kerülő esemény – szándéka szerint – a kortárs színjátszás keresztmetszetét igyekszik adni egy előre meghatározott tematika köré sűrítve. Idén a választás az idegenség kérdésére esett, és a napjainkban végbemenő történelmi események (ezek közül is különösen a menekültválság) valóban megkerülhetetlenné tennék e probléma részletekbe menő boncolgatását. Természetesen az idegenség más formáiról is érdemes beszélni: az ember és ember közti kapcsolatok kiüresedéséről, vagy az egymás iránti kíváncsiság hiányáról, és a fesztivál első öt napjáról szóló beszámolóban beszélni kell arról is, hogy a beválogatott produkciók némelyike mintha a jelentől, a valós állítások megfogalmazásától idegenkedne.

Az elit ünnepe

„11 nap, 22 előadás, 14 országból, 13 nyelven” – áll az Interferenciák ismertetőjében. Ha csak a számokból indulunk ki, azt mondhatnánk, ilyen feltételek mellett valóban átfogó képet kaphatunk a világszínház új irányzatairól. Persze a válogatás számos körülménytől függhet. Anyagi, technikai korlátokba ütközhetnek a válogatók, a személyes ízlés és érdek is fontos szerepet játszik, ráadásul valószínűleg jó néhány olyan szempontot is figyelembe kell venni, melyre az egyszerű fesztiválozó nem is gondol. Ilyen lehet például az Európai Színházi Unió (UTE) keretein belül működő színházak előtérbe helyezése – a 21 fellépő társulatból 7 ezen ernyőszervezet tagja, a 11 nagyszínpadi vagy nagyszínpadra épített stúdióelőadásból 7 az UTE-hoz köthető –, és talán ezért érezhetjük úgy, hogy az Interferenciákon belül egy „mini UTE-fesztiválon” is részt veszünk. Az teljesen természetes, hogy a szervezők előnyben részesítik a baráti intézményeket, de nem árt ezzel tisztában lennünk, még mielőtt azt gondolnánk, hogy a válogatás során csak a minőség számít.

Mivel a fesztivál az idegenség témáját igyekszik boncolgatni, akarva-akaratlanul is észre kell vennünk, mekkora szakadék tátong néhány produkció és annak nézői között. Épp ezért fogadta mindenki kitörő örömmel azokat az előadásokat, melyek eddig kiemelkednek a meghívott produkciók sorából – de ezekről később.

Faust – Szlovén Nemzeti Drámai Színház

Az Interferenciák nyitóelőadásaként Tomaž Pandur Faust-rendezését láthattuk a Szlovén Nemzeti Drámai Színház előadásában. A nemrégiben elhunyt rendező egy letisztult, grandiózus térben játszatja Goethe művét, az előadás egyik sajátosságaként Mefisztót családjával együtt mutatja meg, a Margarétát alakító Polona Juh játéka átütő és emlékezetes, az előadás összességében mégis egy olyan zárt egységként működik, mely nem akarja kritikai gondolkodásra késztetni befogadóját. Faust-értelmezések és egyéb önreflexív kiszólások is felbukkannak, de ezek sem segítenek lebontani a játszók és nézők közti láthatatlan falat. Az előadás úgy ér véget, hogy aki nem ismerte Goethe művét, most ízelítőt kaphatott belőle, aki viszont vitázni vágyott volna a létkérdéseket feszegető darabbal és előadással, az magára maradt.

Ez a magára maradottság-érzet pedig (amely az idegenség egy formájaként is értelmezhető), mintha belengte volna a fesztivál első öt napját. A kolozsvári fesztivál az európai – és kisebb mértékben a világ más tájain működő – szakmai elit egy kisebb szeletének ünnepévé vált. Ezt jelzi, hogy az elmúlt öt napban nagyjából azonos esztétikájú előadásokat láthattunk, és bár kétségtelenül mindegyik érintette valamilyen módon az idegenség témakörét, gyakran érezhettük tét nélkülinek a látottakat.

Bölcs Náthán – Schauspiel Stuttgart és Radu Stanca Nemzeti Színház

A Schauspiel Stuttgart és a Radu Stanca Nemzeti Színház Bölcs Náthán című produkciója kiváló példa lehet erre. Armin Petras előadása remek lehetőség arra, hogy Lessing szövegével ismerkedjünk, de lényegi állítások – az általánoson túl – nem fogalmazódnak meg benne a napjainkban ismételten egyre inkább aktuálissá váló vallási- és kulturális különbségekről, és az ezekből fakadó összeütközésekről. A gyakran túlzottan elnagyolt, már-már karikatúraszerű színészi alakítások, a játék többnyelvűsége, valamint az ebből fakadó követhetetlenség (a német és román színészek anyanyelvükön beszélnek) sem tettek jót a produkciónak.

A minőség ünnepe

Az eddig látottak közül – és e beszámolónak nem célja kitérni minden produkcióra, már csak a terjedelmi korlátok miatt sem – két előadás egyértelműen kiemelkedett, és érdekes módon mindkettő Magyarországról érkezett a kincses városba. A Hajdu Szabolcs rendezte Ernelláék Farkaséknál (Látókép Ensemble) és a Bodó Viktor rendezte Egy őrült naplója (Katona József Színház, Orlai Produkciós Iroda, FÜGE, Maszk Egyesület) egyöntetű sikert arattak. Mindkettőben kivételes színészi alakításokkal találkozhattunk (az Egy őrült naplójában egymagában szereplő Keresztes Tamás játékáról csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni), és ami ennél is lényegesebb: mindkét produkció átgondolt, érzékenységgel kialakított világot mutatott be. Az Ernelláék Farkaséknál egy már-már banálisnak mondható élethelyzetet jár körül, miközben úgy beszél a mai magyar valóságról és a családon belüli elidegenedés problémájáról, hogy egy pillanatig sem válik elitistává. Hajdu Szabolcs rendezése győzött meg arról – a fesztivál eddig látott előadásainak fényében –, hogy igenis lehet még az emberről, az emberi sorskérdésekről emberközelien beszélni.

Egy őrült naplója – Katona József Színház, Orlai Produkciós Iroda, FÜGE, Maszk Egyesület

Ugyancsak üde színfoltja volt az eddigi kínálatnak a dél-koreai Theatre Group Seongbukdong Beedoolkee Medea on Media című produkciója, melynek legfőbb erénye az volt, hogy nem akart többnek látszani, mint ami: egy egyszerű gondolat – miszerint a klasszikus görög történet különböző tévéshow-k és médiafelületek segítségével is elmesélhető, sőt, kikarikírozható – játékos végigvezetésének, mely szórakoztat, iróniával fordul maga felé, és ami a legfontosabb, szabad.

Medea on Media – Theatre Group Seongbukdong Beedoolkee

Hat nap van még hátra az Interferenciákból, és bizonyára lesznek még feledhetetlen produkciók. Nézőkként azonban vigyáznunk kell a kritikai attitűd ébrentartására, mert a tőlünk sokszor nyelvileg és kulturálisan is idegen előadásokról hajlamosak vagyunk feltétel nélkül elfogadni, amit mondanak. Ez esetben pedig könnyen idegennek érezhetjük magunkat egy egyébként bámulatosan emberközeli művészeti forma fesztivál-ünnepén.