Kiss Krisztina: Balkáni tanító mese

Kiss Krisztina: Balkáni tanító mese

A kaukázusi krétakör. Szigligeti Színház, Nagyvárad

Fotó: Mohácsi László Árpád

A nagyváradi Szigligeti Színház az évad elején mutatta be A kaukázusi krétakör című előadását Anca Bradu rendezésében. Bertolt Brecht darabjának színrevitele a társulat műfajilag egyre változatosabb repertoárjának remek példája, és úgy tűnik, hogy a társulatnak a rendezővel való közös munkája valóban értékes folyamatokat eredményez – az előadást  az alkotók maguk is a legutóbbi együttműködés, A mi osztályunk kiforrott folytatásaként látják.

Anca Bradu Brecht-rendezése elsősorban a látvány, a koreográfia és a dráma alapvető gondolatainak elmélyítéséből építkezik, amely ha nem is elidegenítő, de valamilyen szinten látható-reflexív játékmódot igényel a színészektől, amely a társadalmi típusszereplők megteremtésében játszik szerepet.

A történet szempontjából mondhatni három, gyakorlatilag azonban két fontos szálon követjük az eseményeket. A darab szerint egy kerettörténetbe ágyazott színházi előadást látunk: a második világháború idején egy kaukázusi faluban tanácskozás zajlik, két kolhoz vitázik egy völgy felett, majd a kényszerű közös megegyezést megünnepelve egy kínai legendához kapcsolódó előadást adnak elő a jelenlévők – ez a rész teszi ki a továbbiakban a színpadon látható történéseket. (És ha nagyon szeretnénk más jelentést is belelátni a történetbe, a föld tulajdonjoga fölötti vita a centenárium évében különösen aktuális lehetne, de szerencsére ezen nem kell sokáig elidőzni.) A kerettörténet valójában két kevésbé hangsúlyos mozzanatot jelent az előadás elején és végén (a tér közepén egy teherautó platóján zajlik a völgy miatti vita, majd lezárásként, mintegy csoportképbe merevedve, ugyanide térnek vissza a szereplők). Bár megteremtődik a „színház a színházban” jelzése, nem válik meghatározó szervezőelvvé: az előadás megélne e keret nélkül is. Így marad tehát a kaukázusi krétakör, avagy a jól ismert salamoni bölcsesség példázata, amelyben két szereplő életének meghatározó helyzetváltozását követhetjük.

Egyrészt a fiatal cseléd, Gruse (Tasnádi-Sáhy Noémi) önkéntes ámokfutását, amelynek kezdete egy előkelő, de úton „felejtett” gyerek örökbevételére tehető, a vége pedig egy boldog lezárás, amelyben a gyerek végül az övé marad, és visszakapja hőn szeretett kedvesét, Szimont (Szotyori József) is. A másik történet azé az Acdaké (Kardos M. Róbert), aki írnokból lesz választott bíró, olyan bíró, aki igazságosztó mivoltában a rászorulók és szegények pártján áll, bölcsességével pedig rászedi a panaszos gazdagokat – ugyanakkor bárkitől előszeretettel fogad el borítékba csúsztatott „figyelmességeket”. Míg Tasnádi-Sáhy Noémi Gruséja egy erkölcsileg tiszta, csökönyös karakter, a játékmód pedig mindvégig egyenes ívben halad, a Kardos M. Róbert által alakított Acdak egy botladozó, a jó és a rossz dilemmájába tudatosan, többször beleütköző figura, akinek ellentmondásos karakterében rengeteg humorlehetőség rejlik. Az előadás végül igazságos döntésekkel és tánccal ér boldog véget.

Az epizódok által fragmentált előadás részeit az Énekes (Dimény Levente) songjai választják el, amelyek reflektálnak a színdarab mozzanataira, a szereplők ki nem mondott gondolataira és érzéseire. Ezek a dalok jelen esetben nem lesznek tipikus, a brechti elidegenítést célzó, nézői kizökkentést előidéző énekek, ahogyan az Énekes sem válik le annyira az éppen zajló eseményekről – ez a folytonosság, vagy legalábbis összemosódás azonban nem zavaró, ugyanis a rendezés láthatóan nem arra koncentrál, hogy az Énekes reflexióját tegye egyetlen igazmondó hanggá.

„Utazás a kultúrák között” – mondja Anca Bradu az előadásról, és ezt mondja az Andra Bădulescu Vișniec által megálmodott látvány is, amelyben a jelmezek gazdagsága és változatossága, illetve a díszlet jelzésszerű egyszerűsége jól kiegészítik egymást. A jelmezek széles skálája többnyire a Balkán és a Közel-Kelet népi öltözeteiből inspirálódott. A társadalmi szerepek szerint osztályozva látunk itt előkelő viseletet (pl. a kormányzó, a kormányzóné, a Hájas Herceg esetében), cselédruhát (Gruse, illetve a szakácsnők jelmezében), egyszerű népi öltözetet (a kolhozok parasztjain, a Gruse esküvőjén részt vevő falusiakon), szerzetesi ruhát (a Gruse házassági ceremóniáját levezérlő szerzetesen), katonai egyenruhákat stb. Mindezeken kívül találunk stilizált jelmezeket is, így például a gyerekeket alakító szereplők fehér, óriás babafejeket viselnek, amelyek egy más, a bábszínház felé mutató teátrális irányt vezetnek be a jelmezek terén. A díszlet a részletes, pontosan kidolgozott és variált jelmezekkel szemben jelszerűségével mondhatni a praktikusságra összpontosít: a fekete, lépcsős fémemelvények segítségével a szereplők hol a társadalmi rétegek elkülönülését (lásd a színdarab első jelenete), hol pedig a gleccserek magasságait érzékeltetik. Az emelvényeket kiegészítő térelemek a háttérben kivilágított, felhőre emlékeztető neonok – ez az egyetlen modern elem ebben a folklorisztikus képi világban.

A Brecht-darabok hangsúlyos szerepet adnak a zenének és koreográfiának. A Paul Dessau szerezte didaktikus és narratív, nem fülbemászó dallamokat tartalmazó dalokat a színpad közepére helyezett zenekar által biztosított élő zene erősíti fel. Ezek a songok nem válnak elég meghatározó részeivé az előadásnak, éneklésük gyakran bizonytalan hangokon történik, emiatt a tartalmuk is elsikkad, és a narráció sajnos töltelékszerűvé válik. Ezt a hiányosságot ellensúlyozza viszont a jól megkomponált mozgás és koreográfia jelenléte – az előadás koreográfusa Mălina Andrei. Bár a jelmez és a mozgás nem mindig áll összhangban (például a darab elején a kormányzóné forgó szélű ruhája láthatóan akadályozza a lépcsőn való felsietést), mondhatni, ez részletkérdés. Hiszen az örmény, grúz stb. táncokból ihletődő különleges mozgásvilágok a szemnek kellemes, színes jelenetekkel tarkítják az előadást, akár az ünnepi menyegző jelenetére, akár a közös koreográfiákra gondolunk.

Erősen érezhető, hogy az előadás alkotói egy intenzív tanulmányozási folyamaton vannak túl, ami egyaránt igaz az előbb említett vizuális elemekre, a színészek játékmódjára és a felvetett morális problémákra. A színészek többsége nem-realista játékmódban játszik, kifejező arcjátékuk és teátrális, nagy gesztusaik az eltávolítást, kifigurázást hivatottak előidézni. Ilyen parodisztikusan elrajzolt alakként kiemelhető például Gruse sógornője, Aniko (Ababi Csilla), vagy akár a suhogó mozgású, részeg szerzetes (Dimény Levente) – és a szereplők többségében találunk parodisztikus jegyeket. Gruse és Szimon alakjaiban azonban inkább realista módon megközelített szerelmespárt fedezhetünk fel. Tasnádi-Sáhy Noémi Gruséja egyszerű, fiatal nő, akit a fogadott gyermekéhez és a párjához való szeretet és hűség vezérel. Nem naiv karakter, tetteit tudatos és józan megfontolások vezérlik, és így (maga)biztos pontja a jeleneteknek. Szotyori József Szimonja szerény, visszafogott, de ugyancsak határozott szereplő, akiben szintén nem nagyon látni bizonytalanságot. Ez a fajta magabiztosság és józanság egyrészt pozitívum, másrészt kissé megkérdőjelezik azt, hogy a különböző helyzeteknek akár másfajta kimenetelük is lehetne, másfajta döntési lehetőségekkel.

Anca Bradu rendezése nem egy kifejezetten aktualizált, „kortársiasított” színrevitel, sokkal inkább az egyszerű, lényegi igazságok, örök érvényű igazságkeresés, illetve az egyén és hatalom viszonya kerülnek előtérbe benne. Mindez egy változatos és erős látványvilággal fűszerezve, amelyek megteremtik, hogy a kaukázusi fabula a balkáni térség meséje legyen.

—————————-

A kaukázusi krétakör. Bemutató dátuma: 2017. november 5.; Szigligeti Színház, Nagyvárad. Rendező: Anca Bradu. Író: Bertolt Brecht − Paul Dessau; Fordító: Ungár Júlia; Rendezőasszisztens: Kocsis Gyula; Díszlet- és jelmeztervező: Andra Bădulescu Vișniec m. v.; Zenei vezető: Mezei Szilárd m. v.; Koreográfus: Mălina Andrei m. v.; Nyelvészeti tanácsadó: Bozsódi-Nagy Orsolya; Ügyelő: Joó Emília; Szereplők: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk, Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Kiss Csaba, Ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi.