Beretvás Gábor: Nem kell a púder
Sminkszoba. Yorick Stúdió, Marosvásárhely
Nem túlságosan új keletű vagy ritka dolog, hogy egy színésznőnek prostituáltat kell alakítania. Ezzel a szereptípussal tele van mind a színház-, mind a filmművészet. Ott van Dosztojevszkij Szonyája, Brecht Sen Téje, de ott van Fellini Cabiria éjszakái c. filmje, ami egy Maria Molinari-adaptáció, vagy a Cabiria forgatókönyvén is dolgozó Pasolini Mamma Rómája, hogy csak egy párat említsek. Ez utóbbiból már az idősödő utcalány képe rajzolódik ki. Mint ahogy szinte testközelből láthatunk ilyen szereplőt Dobray György rendszerváltás-kori „K”-dokumentumfilmjeiben is (K, K2 – Film a prostituáltakról). Mindenesetre a közös sors, azaz a kiöregedés folytán bekövetkező mellőzöttség lehetett, ami a darab íróját, Láng Zsoltot az eredetileg négyszereplősnek képzelt történet megírására ihlette.
A három kiérdemesült örömlányt játszó színésznő pedig nem más, mint a mostanság keveset játszó Szász Enikő, Farkas Ibolya és Balázs Éva. Az alapötlet az idősebbek tiszteletének vizsgálata lehetett. A színésznőket határhelyzetbe hozta Patkó Éva rendezése, hiszen, bármily meglepő (hisz tele van ilyen szerepekkel a drámairodalom), egyikük sem alakított még soha örömlányt – ahogy azt az általam látott előadás után, a nyilvános beszélgetésen elmondták. Elaggott kurtizánt meg pláne nem játsztak még. Így fedezte fel őket ismét a színpad és ők is ezt a számukra szokatlan életvilágot. Meglepő és érdekes volt számomra, hogy azon az estén Vásárhelyen a Bástyában a közönség átlagéletkora is a hetvenhez közelített. Tehát olyanokból állt, akik akár negyven éve is láthatták színpadon ezt a három színésznőt. Nem mintha az életkor szolgáltatna bármire is garanciát. Ezúttal például zavart az előadás közbeni állandó mobilozás a nézőtéren. De tekintsünk el ettől, és nézzük meg tüzetesebben az előadást.
A stúdiókörnyezetben minimális számú, a hetvenes évek ergonómiáját idéző berendezési tárgy. Bár be kell vallani, hogy a teljes átláthatóságot azért két böhöm nagy tartóoszlop akadályozza, így vannak jelenetek, melyeket a nézőnek a saját fantáziájával kell kipótolnia. Mondjuk ez némely esetben emelhet is a játék színvonalán, ugyanis a három színésznő néha a zavaró modorosság álarca mögé bújik.
Már csak ezért is támadhatnak bizonytalanságaink a Láng Zsolt által írt darab stílusát illetően. Hiszen a néhány gurulószéket és egy szőnyeget jelentő díszlet megvilágításában (ez ugyanazokból a lámpákból sugárzott három színt jelenti) társalgó valamikori utcalányok gesztusai, beszéde, öltözete realista ábrázolásmódot sejtet. De könnyen megfordulhat a néző fejében az is, hogy Láng Zsolt szövege az abszurd felől próbálná bekeríteni a mindenkori befogadót. Azaz ez mégsem realizmusra törekedő ábrázolás szeretne lenni, hanem annak inverze, egy kifordított világ. De nem lesz az. Az előadást jobbára szövegfelmondás, elnyúló dialógusok jellemzik, melyeket néhány ízben sajnos oda nem illő, vijjogó kacaj zár le.
A történetben a kommunista diktatúra évei idéződnek meg, amikor is az örömlányok még fénykorukat élték. Rég nem láthatták egymást, azonban egykori ismeretségük eltagadhatatlan. Ez szépen fel is fejtődik az idő előre haladtával, ahogy a visszaemlékezésekből az elmaszatolt karakterek először hozzávetőleges kontúrokat, majd megerősített körvonalakat kapnak. A szöveg ezen része még akár működhetne is, ha nem lehetetlenítené el helyenként az avíttas színjátszás.
A jelmezvilág bár találó, de a játéknyelv tisztázásában nem sokat segít. A cicanadrág és a kinyúlt blúz önmagában nem idézi meg a rockerkedő, nagymamakorú egykori callgirlt, mint ahogy a nyaktetkó sem segít rajta. Tény, hogy Farkas Ibolya harsánysága mellett Szász Enikő, a bepunkosított haja és a ráfeszülő leopárd neglizséje ellenére is háttérbe szorul. Míg a pálforduláson keresztülment, Jackie Kennedysen légiasszisztensnek öltöztetett Balázs Éva figurájának álságos visszafogottsága sem hozza be az igazi ellenpontozást, bár az ő játéka maibb. Hármasuk nem működik igazán.
Az egykori prostituáltak a sminkszobában találkoznak. Ugyanis egy felkínált helyzet folytán szerepelhetnek a tévében, színésznővé válhatnak, mégpedig a karácsonyi adásban. E helyzet magyarázata mondjuk elvész az egymásra tromfoló rátartiságban, de talán nem is annyira lényeges. Annál inkább az, hogy a színésznők olyan prostikat alakítanak az előadásban, akik színésznőkké avanzsálnának a játéktérnek számító kicsiny sminkszobában.
Így az előadás egy másik síkon folytatódik tovább: a próbát látjuk, a szereplők ismerkedését egy új szöveggel, annak a felmondását. Cseresznye, Gesztenye, Kőris és az előadás ezen részében aktívan részt vevő Fenyő (Bilibók Anita, az előadás egyetemista segítője játssza), illetve szövegrészleteik így már minden kétséget kizáróan a szürrealitás felé kormányozzák az előadás hajóját. Itt némi ötletességet mutat az, ahogy Cseresznyét megformáló Farkas Ibolya kínai beszédmodorral különíti el szerepen belüli szerepét. Mint ahogy az is, hogy a Fenyőt alakító Bilibók Anita belecsempész az előadásba egy jelenetet Az ötödik elem című filmből. Bár az tény marad, hogy még így is csak találgatni tudunk, hogy mit is akart kifejezni Láng Zsolt, mikor így beoltotta a természeti szállal az előadás szövegét.
Tippelgethetünk persze, mint ahogy az az előadás utáni közönségtalálkozón is megesett, lásd a következő mondatokban. A darab elején is szerepel a legősibb mesterség és a végén is az őshonosság. Ahogy az egyik örömlány is utal rá, hogy egykoron csak egy fával való egyesülés során tudta kielégíteni magát. De még sok más asszociációt találtunk erre a meglepő dramaturgiai helyzetre. Persze lehet, hogy ezeknek mind édeskevés közük van bármihez. Ahogy csupán ötletszerűnek tűnik egy román tiszt, Dulea elvtárs alakjának megjelenése is a prostik beszélgetésében, a bőrkabátosoktól való félelem, vagy az, hogy Für Lajosra vagy Bokros Lajosra történik-e utalás az előadás során. Mindenesetre a közvetlen környezet, a stúdióterem fáin (fa oszlopain) túl is, adott. Marosvásárhely, ahol a környék fái is fuldokolnak valamiképp az Azomures gyár füstjétől, akárcsak a városban lakó emberek. Mint ahogy nekem is elfogyott kissé a levegőm, mire ennek vége lett.