Chioggiai csetepaté a székelyudvarhelyi 9. IFESZT-en

Chioggiai csetepaté a székelyudvarhelyi 9. IFESZT-en

Idén október 13. és 21. között kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Interetnikai Színházi Fesztivál, amelynek az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz a házigazdája. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Sardar Tagirovsky rendezte Chioggiai csetepatéval szerepel a fesztiválon.

            Carlo Goldoni 18. századi vígjátékában egy halászfalu konfliktusáradatába, családi, jogi és szerelmi viszályaiba kapunk betekintést. A Chioggiai csetepaté 2018-ban vendégszerepelt a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon, illetve a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, ahol elnyerte a legjobb társulatnak járó díjat és Erdei Gábor megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. Az előadás 2018-ban elnyerte a budapesti Színházi Kritikusok Céhének a legjobb zenés/szórakoztató előadásnak járó díját.

            A kétévente megrendezésre kerülő Interetnikai Színházi Fesztivála romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje, amelyen az ismert kőszínházak mellett romániai magyar független társulatok és mozgásszínházi produkciók is helyet kapnak. Legfőbb célja az, hogy találkozási lehetőséget teremtsen a társulatok és nézők között. A 9. IFESZT-en 10 meghívott társulat szerepel összesen 12 vendégelőadással, a Tomcsa Sándor Színház pedig három saját produkcióval–köztük egy bemutatóval–készül.

            Sardar Tagirovsky mediterrán komédiája október 13-án, szombaton, 19 órától lesz megtekinthető a Tomcsa Sándor Színház Nagytermében.