
Várja a pályakezdő jelentkezőket a DbutanT Fesztivál
Bár a 2019-es év sok nehézséget hozott, elsősorban az olyan kulturális programok tekintetében, melyek pályázati forrásokra támaszkodnak, az Andrei Mureșanu Színház mégis vállalja a DbutanT Fesztivál negyedik kiadásának megszervezését, a költségvetés szűkössége miatt kizárólag a pályakezdő koreográfusok számára. A színházi zenét szerző pályakezdők bemutatkozását, egy következő kiadásában fogják felvállalni.
A színház célja, hogy folyamatosan bemutatkozási lehetőséget teremtsen a pályakezdő színházi alkotók számára, hiszen ország szinten ez az egyetlen olyan rendezvény mely a pályakezdőket helyezi fókuszba. Ezért tartják lényegesnek, hogy megtartsák ennek a folytonosságát.
A DbutanT Fesztivál negyedik kiadására 2019. október 13 és 19 között kerül sor. A megmérettetésre 5 előadást válogatunk be, melynek koreográfusai pályakezdő alkotók. Jelentkezni az előadások felvételének, illetve a pályakezdő koreográfus önéletrajzának beküldésével lehet. Olyan pályakezdők előadásai nevezhetőek be, akik 2017 és 2019 között végeztek színház vagy koreográfia szakon.
Jelentkezni 2019 szeptember 1-ig lehet a pr@tam.ro, secretarliterar@tam.ro és manager@tam.ro email címekre beküldött jelentkezési anyaggal. Ugyanakkor jelentkezéseket be lehet küldeni postán a színház székhelyére: Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor utca 10 szám.
Egyaránt várják az állami színházak, független társulatok vagy vizsgamunkák benevezését.