
Elkezdődtek A bosszú című előadás próbái Nagyváradon
Heinrich von Kleist A bosszú című színművének próbafolyamatai kezdődtek el a nagyváradi Szigligeti Színházban. A magyar nyelvterületen ritkán játszott, különleges hangulatú drámát Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező viszi színre a Szigligeti Társulat művészeivel.
A bosszú történetének középpontjában álló szerelmes történet és családi sorstragédia a Shakespeare-i szöveghagyományokat értelmezi újra, hiszen itt is, úgy, mint a Rómeó és Júlia esetében, két szemben álló család konfliktusa áldozatául esnek a szerelmesek. A feszültség forrása egy örökösödési kérdés, amelynek körülményei egyik fél számára sem tisztázottak.
Az előadás rendezője Kovács D. Dániel Székely Gábor és Bodó Viktor rendezői osztályában végzett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2015-ben. Az egyetem elvégzése után a magyar színházi élet legkiemelkedőbb műhelyeiben dolgozott már, így például a Vígszínházban, a Katona József Színházban, az Örkény Színházban is. Mindezek mellett kiemelkedő alkotója a független színházi szcénának is, 2019-ben több fiatal rendezővel együtt megalakították a Narratíva Produkció független színházat. 2015-ben Junior Prima-díjat kapott, ugyanakkor a legígéretesebb pályakezdő díját is elnyerte.
A bosszú című előadás bemutatójára 2020. március 6-án kerül sor, a Szigligeti Színház nagyszínpadán.
Szereplők:
Dimény Levente, Fodor Réka, Hunyadi István, Kiss Tamás, Dobos Imre, Tasnádi-Sáhy Noémi, Román Eszter, Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília
Alkotók:
Rendező: Kovács D. Dániel
Dramaturg: Biró Bence
Látványtervező: Horváth Jenny
Sound design: Bartha Márk
Ügyelő: Vajda Zoltán
Súgó: Bődi Ágota