Kicsit mindenhol, de sehol sem igazán – Gyenge Szibyl-Fruzsinával Bács Noémi beszélgetett

Kicsit mindenhol, de sehol sem igazán – Gyenge Szibyl-Fruzsinával Bács Noémi beszélgetett

Interjúsorozat a kolozsvári BBTE Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézetének végzős színészhallgatóival. Gyenge Szibyl-Fruzsinával Bács Noémi elsőéves teatrológus-hallgató beszélgetett. 

Romániában született, Magyarországon nőtt fel, Spanyolországban gyalogolt. Mindeközben sokat tanult önmagáról. Emellett elég öntörvényű ahhoz, hogy amit elhatároz, azt meg is valósítsa. Döntései mégis hirtelen születnek, így jelentkezett a kolozsvári színire is.

Váradon születtél, majd évekig Budapesten éltél, most meg Kolozsváron vagy. Hogyhogy ennyiszer költöztél?

A szüleimmel kiköltöztünk a Tisza-tó mellé vidékre, amikor tízéves voltam. Érettségi után költöztem fel Budapestre, ahol többek között táncot tanultam, elvégeztem egy állatorvosi asszisztens OKJ-képzést, és elkezdtem az óvodapedagógiát. Valamint állandó munkahelyeim mellett alkalmi jelleggel statisztáltam néhány filmben és előadásban, majd egy viszonylag hirtelen döntés miatt visszaköltöztem Romániába. Színészetet akartam tanulni.

Sok mindent kipróbáltál, a tánc is közel áll hozzád, végül miért jelentkeztél színire?

Az előadóművészet mindig is vonzott, négyéves koromtól látogattam színházi előadásokat, koncerteket a szüleimmel. Már kiskorom óta jártam különféle tánccsoportokba, azonban csak Budapesten kezdtem komolyabban, életvitelszerűen foglalkozni vele. A mozgást nagyon közel érzem magamhoz, főleg a testtel való (ön)kifejezést; sokkal jobban vonz, mint a prózai színház. Egyszer csak gondoltam egy merészet, és jelentkeztem a színire. Mindig motoszkált ez a fejemben, de végül egy hirtelen döntéssel jutottam el odáig, hogy meg is próbáljam. 

Ha úgyis Budapesten éltél, akkor miért nem az SZFE, miért pont Kolozsvár? 

Nem igazán fordult meg a fejemben, hogy megpróbáljam az SZFE-t. Részben a túljelentkezésből adódó esélytelenség miatt, de valamiért nem is vonzott a budapesti színművészeti. Romániából származom, így ez kézenfekvőbb volt, és mivel magyar nyelven akartam tanulni, csak Marosvásárhely és Kolozsvár jöhetett szóba. Nem volt előképem egyikről sem, csak amit az interneten olvastam. Vásárhely mint város jobban vonzott; és mivel az egy nagyobb múlttal rendelkező, különálló művészeti egyetem (talán mélyebb hagyományokkal is), úgy éreztem, szívesebben járnék oda, de nem sikerült a felvételim. Kolozsvárnak valahogy nem éreztem (sokszor még ma sem) a lelkét, de az egyetem megérte. Akár sikerül elhelyezkednem a színházi szakmán belül, akár nem, hasznomra vált ez a három év, mind a szakmai, mind az emberi fejlődésem terén. Sajnálom, hogy Romániában külön van választva az alapképzés és a mesteri – Magyarországon a színművészeti osztatlan, ötéves képzés. Nem vagyok biztos benne, hogy a három év alapképzés elég arra, hogy elegendő ismerettel kerüljünk ki a „piacra”. 

Melyik volt a kedvenc előadásod?

A köpönyeg című fizikai színházas vizsgaelőadásunk, amit Nagy Henrik rendezett Gogol műve alapján. Ebben voltam a legfelszabadultabb. Ebből írom a szakdolgozatomat is.

Statisztáltál filmekben. Mesélnél ezekről?

A statisztamunkákat nem feltétlen sorolnám a színészi tapasztalataim közé, nagy dolgokat nem kellett csinálni, többnyire tömeget alkottunk. Budapesten sok regisztrációs lehetőség létezik filmügynökségekhez, én is így kaptam ezeket a munkákat. Ennek nincs sok köze a művészethez, és bár derogáló, ahogyan a statisztákkal bánnak, jó buli volt. Vonz a filmes világ is, ezért izgalmas volt megfigyelni, hogyan zajlik egy-egy forgatás. Magyar és nemzetközi sorozatokban, nagyjátékfilmekben „szerepeltem” (pl. Asterix és Obelix, Borgiák, Örök tél). Segédszínészként, ami tulajdonképpen hasonló egy kiemeltebb statisztához, részt vettem néhány operában és balettelőadásban a Magyar Állami Operaházban és az Erkel Színházban. Szerettem az operaház ódon falai és titkos „labirintusai” között bolyongani és a takarásból próbákat, előadásokat nézni. A színpadon azonban meglehetősen vegyes érzések kerítettek hatalmukba.  

A DNS c. előadásból

Említetted, hogy óvónői diplomád is van. Ez azt jelenti, hogy foglalkozol gyerekekkel is?

Amikor a színit elkezdtem, a másik képzést „fagyasztottam”, és idén sikerült lediplomáznom. Néha „elugrottam” Pestre egy-egy vizsgára, aztán jöttem vissza Kolozsvárra. A gyerekeket nagyon szeretem, de nem lennék jó pedagógus, főleg nem egy állami intézményben, mivel sokkal szabadabban gondolkodom a gyereknevelésről, megvannak a saját elveim. Azt szoktam mondani, hogy csak a gyerekekhez és az állatokhoz van türelmem. 

Kiskorom óta sok időt töltöttem Gyimesen, így az ott élő haszonállatokkal is együtt létezhettem. Minden velük töltött idő kikapcsolást jelent számomra – kezdve attól, hogy egy rezervátumban vagy farmon dolgozzak, a meggyógyításukon át, egészen a babusgatásukig. 

Úgy tűnik, téged minden érdekel. Ezért is végeztél el többféle képzést és utaztál sokat?

Az utazás vonz; feltölt, amikor más kultúrákat ismerhetek meg, új tájakat láthatok. Nagyon szeretek utazni, akár életvitelszerűen is. Ha lenne bakancslistám, akkor első helyen lenne rajta, hogy a világ összes országába eljussak. Ez abból ered, hogy kicsit mindenhol otthon tudom érezni magam, de sehol sem igazán. Említettem Gyimest… Ha egyetlen helyet kellene megneveznem otthonomként, talán azt mondanám. Ott van egy faházunk, a „civilizációtól” távol, vadregényes környezetben, ahol patakban fürdök, mosok, gyertyával világítok, forrásvizet iszom. A nagyvárosi élet mellett szükségem van erre a helyre ahhoz, hogy „túléljek”. 

Melyik szerep eljátszása szabadítana fel, illetve melyik színházban játszanál szívesen?

Nagyon kötődöm Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének főszereplőjéhez, igazán szeretnék egyszer az ő bőrébe bújni – inkább filmen, hogy valós helyszíneken játszódjon. Ha mozgásszínházra gondolok, akkor Tatjana lennék szívesen az Anyeginből. Gyerekkori álmom volt a nagyváradi színházban játszani, de az évek során ez átalakult. Jelenleg nincs „színházi álmom”, nyitottan és kíváncsian tekintenék minden adódó lehetőségre.