A lélek ugyanaz, csak másképpen használom – Hegyi Kincsővel Tolnai Barbara Júlia beszélgetett

A lélek ugyanaz, csak másképpen használom – Hegyi Kincsővel Tolnai Barbara Júlia beszélgetett

Fotó: a Pimpimpáré c. előadásból

Interjúsorozat a kolozsvári BBTE Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézetének végzős színészhallgatóival. Hegyi Kincsővel Tolnai Barbara Júlia elsőéves teatrológus-hallgató beszélgetett.

Teadélelőtt tartottunk Hegyi Kincsővel a Mount Everest tetején. Citromokat kevertünk a teába és beszélgettünk – színészetről és egyebekről. 

Hogy vagy?

Most nagyon jól! Az online Galactoriára készülve visszajött az életerőm. Végre új ingereket kaptam.

Nem segített az időbeosztásban az online oktatás?

Az online térben sokkal többet tanultunk, mint egyébként. Sok előadást és filmet néztünk, több tanulmányt is sikerült elolvasni – ez egy pozitív hatás. Továbbá, bízom abban, hogy ezt a bezártság-érzést később még fel tudjuk használni. Még a karantén előtt Hatházi András tanár úrral dolgoztunk a Minority Safe Packen, és pont azt kerestük, mit jelent a tehetetlenség. Az élet pedig nem hagyatkozott a fantáziánkra.

Milyen számodra így zárni ezt az évet?

Veszteség, hogy nincs se ballagásunk, se bankettünk, mert mindez valaminek a lezárása lett volna, ami elmarad. Most magunkban kell lezárnunk ezeket az éveket, hogy utána el tudjunk kezdeni valami újat. Viszont szuper, hogy megcsináltuk a Galactoriát saját erőből! Minden feladatot mivégeztünk el. Ami pedig egy csodálatos hozadéka a pandémiának, hogy összevágtunk egy énekesrészt a három év énekvizsgáiból. Azok az anyukák, akik szerették volna megnézni, de eddig nemtudták, most megtehetik! 

A Citromok Citromok citromok citromok citromok című előadásból

Hogy jött létre a Citromok Citromok citromok citromok citromok című előadás? 

A Citromok… szerelemgyerek. A nemlétező szabadidőnkben csináltuk. Eddig tíz előadásunk volt belőle, és mind a tíz más volt, fejlődést látunk benne. De még érzelmesebb leszek: ez a legcsodálatosabb dolog, ami történt velem a három év alatt! Az az egyik legjobb benne, hogy egy szuper csapat alakult ki a végére. 

A rendező, Abai-Szabó Tamás most végzős Marosvásárhelyen, rendező szakon. Ez egy szuper kezdeményezés volt a két egyetem koprodukciójában, mert korábban nem nagyon dolgoztunk együtt.Sőt, általában csak utálkozni szoktunk. Mi hoztuk a látvány- és jelmeztervezőt, Szőke Bendegúzt,aki Budapesten tanul látványtervező szakon. Továbbá, kerestünk dramaturgot is, a csapatunk másik női tagja, Rancz Mónika nálunk végzett teatrológián. El sem tudom mondani, hogy dramaturgra mekkora szükség van. Mert a dramaturg nemcsak dramaturg, hanem a jelmezeddel, a figurával, az előadás összképével és a lelkeddel is foglalkozik. 

Az eddigi alakításaid közül milyen szerepkörökhöz vonzódsz?

A konzervatív, látszólag sótlan nőket szeretem játszani. Valahogy én is megtalálom őket, és ők is engem. De az is nagy álmom, hogy Nórát játsszak. Másodév végén Hatházi András tanár úrral monológokkal dolgoztunk, és én Ibsen Nóráját vittem. Én ollóztam össze a szöveget, és dicséretet kaptam. Ami nem az én érdemem, hanem azé, hogy Nórát nagyon-nagyon szeretem. Ez a Nóra számomra váltópont volt, ekkor éreztem azt, hogy van helyem itt, és jól csinálom azt, amit csinálok. A másik ilyen szerep a Három nővér Olgája, ott Albert Csillával csináltunk előadást. Mindenkinek fel kellett írnia egy lapra, hogy kit szeretne játszani, és utána meg kellett szavazni. Én Olgát írtam fel egyedül, és meg is választották nekem. Székelyföldi vagyok és nagy álmom, hogy egyszer eljátsszak egy jó kis menyecske-szerepet is. 

A DNS c. előadásból

Mit hasznosítanál abból, amit eddig tanultál?

Mindent. Színházat csak szeretettel lehet csinálni, alázattal, megértessel és türelemmel. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki tud úgy dolgozni, hogy hasba szúrják, forgatják benne a kést, és megalázzák. Bennem ez blokkot alakít ki, ellenkezést. Abban a pillanatban, amikor azt érzem, hogy elismernek, elkezdek működni. De ha azt kérded, milyen órák segítettek, akkor az a beszédtechnika és a nyújtás.

Milyen a fellépés előtti pillanat? 

Megint a Citromok…-at tudom felhozni példának: mind a ketten, akik játszunk, idegesek vagyunk. Nem bírunk magunkkal. Járkálunk, folyton isszuk a vizet, káosz van. Aztán elkezdenek bejönni a nézők. Mielőtt pedig kimennénk, megöleljük egymást: „szuper vagy, semmit nem fogunk elrontani, mi itt vagyunk egymásnak, kihúzlak a csávából, nagyon szeretlek”.  Ez az utolsó pár szó a Citromok…-ban is. Az is sokat számít, hogy tudjuk, a csapat többi tagjától is építő kritikát fogunk kapni. De a Pimpimpárét is nagyon szerettük. Volt benne lendület, hogy akármi is van, megcsináljuk! Ha pedig valami nagyon nyugtalanít, vagy rosszul vagyok, akkor áldást szoktam kérni. Az áldás és az alvás segít. 

Honnan jött az ötlet, hogy színész akarsz lenni? 

Szerintem gyerekkorában mindenki színész vagy énekes akar lenni. Persze, vannak a nagyon okosok, akik orvosok meg ügyvédek akarnak lenni. Ez nálam sem volt másképp. Nagyon korán elkezdtem a művészetek felé orientálódni. Már elsős vagy ovis lehettem, mikor karácsonyra gitárt kértem, és elemiben gitároztam. Ötödiktől nyolcadikig már zenesulis voltam Udvarhelyen. Aztán elmentem drámasuliba, ahol tanultam hegedülni is. Nem egyből jöttem színire, előbb elmentem a Kommunikációtudományi Karra. Nem bántam meg egyiket sem. Csodálatos embereket ismertem meg mindkét helyen. Mindig úgy éreztem, hogy a színi túlságosan bezár minket. Nem ismerünk meg más dolgokat, embereket a világból. Amikor kommunikációt tanultam, olyan emberekkel találkoztam, akik nem színházzal foglalkoztak, és azt nagyon szerettem. Jó, ha az ember mást is tanul, mert akkor több irányba kinyílik a világ. A reklámtervezést is élveztem, pedig egyáltalán nem értek hozzá.

Gyerekkorodban melyik mesehős volt az, akit nagyon szerettél, és akinek szívesen a bőrébe bújtál volna? 

Ez nemcsak gyerekkoromra érvényes, hanem mostanra is. A kis hableány, Ariel. Meghat, hogy átváltozik a hercegért, különösen, hogy az apukája változtatja át. Szeretem a meséket, szeretek hinni, mert szeretném úgy élni az életemet, hogy tudom: valami jó felé megyek.

A Köpönyeg c. előadásból