OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Még két nap van hátra a 7. Interferenciák Fesztiválból

A hétvégén zárul a 7. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál online megtartott kiadása. Az utolsó két nap fesztiválkínálatában hét előadás és egy rendhagyó online koncert lesz látható.

Szombaton, november 28-án 12 órától az Interferenciák virtuális színpadán a Stanislavsky Electrotheatre Octavia. Trepanáció című operaelőadása nézhető, melynek zenéjét Dmitri Kourliandski szerezte, a rendezést pedig  Boris Yukhananov jegyzi. Az opera az oroszországi forradalom centenáriumának évében jött létre, válaszul a mindenkori hatalom, erőszak és zsarnokság természetéről való elmélkedés szükségességére.

Az előadás november 28-án, 20 óráig érhető el.

17 órától az UTE30 szekcióban a Cheek by Jowl társulat Téli regéjét lehet megtekinteni Declan Donnellan rendezésében.

A Téli rege egy családját szétzúzó, téveszmés és paranoiás királyról mesél. De ez az új Shakespeare, miután már befejezte a nagy tragédiáit, és a megváltásért folytatott kemény küzdelem gyümölcse a pislákoló reménysége. A kezdeti sötétség boldogságnak adja át a helyét, miközben az Idő elvezeti a szereplőket a mindent összezúzó végkimenetelig…

Az előadás 24 órán keresztül érhető el.

Az OFF szekcióban 18 órától a Fesztivál Facebook oldalán Piotr Kondrat Shakespeare’s Night című egyszemélyes előadása nézhetp meg. A 30 éves színházi és filmes karrierje során Piotr Kondrat nem kevesebb, mint 111 szerepet játszott el, 10 lengyel színházzal működött együtt, valamint világszerte számos Shakespeare-fesztivállal dolgozott. Romániában 3 Shakespeare-előadását a Craiovai Shakespeare Fesztiválon mutatta be.

Az előadás 24 órán keresztül lehet megnézni.

20 órától a Horizontok szekcióban a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Rinocéroszok című előadását lehet megtekinteni Tompa Gábor rendezésében. Az előadás egy olyan szörnyű kórságot jár körül, amely választás elé állítja az embereket: a tömeget követik, vagy megmaradnak egyéniségnek.

„Bérenger hétköznapi ember, aki élhetne bárhol és – a 20. századtól kezdve – bármikor. Története akkor indul, amikor a várost újfajta járvány sújtja: a lakók rinocérosszá változnak. Egyesek számára ez természetes hajlamként jelentkezik, amelynek lenyűgözve vetik alá magukat, mások számára választási lehetőség, és vannak azon nagyon kevesek, akik kategorikusan elutasítják” – írta az előadásról Codruța Popov.

Vasárnap, november 29-én az első előadás 12 órától a Temessetek a lambéria mögé című produkció Pavel Szanaev műve nyomán, Dumitru Acriș rendezésében.

Az előadás tere – akárcsak a család asztalára terített szakadt abrosz, ahol a gyermeket mindenki maga felé rángatja, megfeledkezve magáról a gyerekről. Ebben az összefüggésben a rendező egy olyan világot hozott létre, ahol a kisfiú a látókörünkön kívülre kerül, a fenekestől felfordított lakás falain kívülre. Mi csak halljuk, hogy most éppen játszik a szobájában, egy perc múlva pedig ijedten bújik el a szülők veszekedése elől.

Az előadás november 29-én, 20 óráig érhető el.

Az UTE30 szekcióban 17 órától látható Füst Milán Catullus című műve, amelyet 1987-ben rendezett Székely Gábor a budapesti Katona József Színházban.

Füst Milánt Catullus, a költő élete ihlette meg, bár életrajza nem bővelkedik a drámai eseményekben. Sőt, Füst Milán nem is életrajzi vagy történelmi drámát írt. Leginkább a Catullus verseiben központi szerepet játszó, fájdalmas és kegyetlen szerelem érdekelte: Catullus volt az első költő, aki nemcsak istennőként jelenítette meg szerelmét, hanem sanyargató démonként vagy bestiaként, akit ugyanannyira szeret, mint amennyire gyűlöl. A színdarab központi témája a szenvedély, a kínzó szerelmi játékok és az emberi lélek kifürkészhetetlensége.

Az előadás 24 órán keresztül tekinthető meg.

A tizenegy napos online Interferenciákon vetített előadások sorát Alban Berg Wozzeck című operája zárja William Kentridge rendezésében.

William Kentridge, az Az orr és a Lulu színpadra állításáért már világszerte nagy szenzációt keltő univerzális művész Berg monumentális operájának, a Wozzecknek „lélegzetelállító újraértékelésével” (Financial Times) mutatkozott be a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A címszerepet Matthias Goerne, korunk egyik vezető baritonja játssza, a szerelmét, Marie-t játszó litván sztárszoprán, Asmik Grigorian kíséretében.

A 7. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál záróakkordjaként a Loose Neckties Society színészzenekar lép fel, koncertjüket élőben közvetítjük a színház nagyterméből a fesztivál Facebook oldalán, vasárnap 21 órától.

Az előadások megtekintése ingyenes a http://www.interferences-huntheater.ro oldalon, míg az OFF program a fesztivál Facebook oldalán (www.facebook.com/Interferences.Festival) követhető.

A fesztivál megvalósulását a Kulturális Minisztérium, Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alap, illetve Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa támogatta.

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát!