Bemutatóra vár A gát Szatmáron

Bemutatóra vár A gát Szatmáron

Elkészült és a főpróbákon is túl van a Harag György Társulat legújabb bemutatója. A gát című produkciót azonban még nem tudni, mikor láthatja a közönség.

A koronavírus világjárvány okán hozott rendeletek novemberben újra lakatot tettek a színházra: már a befogadóképesség harmadával sem lehet Szatmárnémetiben előadásokat tartani. Ennek ellenére a világot jelentő deszkákon az elmúlt hetekben is dolgoztak. A Harag György Társulat bemutatóra készült, s bár a bemutatót ismeretlen időpontra voltak kénytelenek halasztani, A gát című előadás főpróbáit is  megtartották. A színészek pedig már csak arra várnak, hogy a közönségnek is megmutathassák az egyébként nemzetközi sikerdarabnak számító írásból létrehozott előadást.

Az  1997-ben megjelent A gát című előadást még ugyanabban az évben a londoni Royal Court Színház  színpadra is alkalmazta, majd két évvel később  a  Broadway repertoárjára is felkerült. Elnyerte az év legjobb előadásának járó Laurence Olivier díjat 1998-ban, ugyanakkor Conor McPherson is megkapta a Legígéretesebb drámaírók kritikusi díját.  A londoni Királyi Nemzeti Színház által készített felmérés alapján a 20. század legjobb darabja, és Michael BillingtonaThe Guardian színi kritikusa szerint minden idők 101 legjobb darabja közé tartozik.

Írország, egy gát közelében fekvő kis településén, három barát találkozik egy kocsmában. Az esték egy megszokott rítus szerint zajlanak e vidéki tájon, ahol már nem történik semmi. Az időjárásról beszélgetnek és arról, hogy fiatal érkezett Dublinból a városkába.  Az Ő érkezése mindent megváltoztat, mivel mindenki lehetőséget kap a férfiak közül, hogy elmondhassa történetét. Mivel úgy vélik, hogy monoton életük nem vonzza egy kifinomult hölgy figyelmét, mindenki kiszínezi a tapasztalatait a helyi folklórból merített szereplőkkel. A légkör furcsa, kísérteties, megtűzdelve egy jó komédia elemeivel, mert miden egyes történet után visszakanyarodnak egymás megszokott ugratásához, hiszen mindig is ismerték egymást. Mindaddig, amíg rá nem jönnek miért is költözött a fiatal a fővárosból az ő kis városkájukba.  És ekkor minden történetet felülír a szolidaritás, barátság, emberségesség amelyet iránta mutatnak.

A „mesemondás” képessége a verbális kiválóság része, az „élő” lenyomatát hordozza magában, melyet a színház mellett legfőbb érvként hozhatunk fel. A gát az ír Conor McPherson-tól, az éjszaka leple alatt összefonódó emberi kapcsolatokat vizsgálja, egy olyan helyen, amelyet úgy tűnik már elfelejtettek volna, ahol egymásra találhatnak a magányosok, a sérültek, a szerelemben beteljesületlenek, vagy azok akik éppen elvesztették azt az embert aki kiegészítette őket és értelmet adott az életüknek. A gát történetei versként szövődnek egymásba, mely a gyónás jellegével betölti a magányt. Amint a játék megkezdődik mindenki saját félelmei elbeszélője lesz.

A szereplők magánya visszavonhatatlannak tűnik, amíg meg nem értik, hogy a közösségük iránti felelősség életmentő lehet, ha magányosnak, elszigeteltnek vagy szomorúnak érzik magukat. Előadásunk célja, hogy a magány mélységéről beszéljen a mai világban: feltételezzen, kutasson és megoldásokat keressen. Mindannyiunk élete az elmúlt pár hónapban az egyedüllétről és a közösségből való kiszakadásról szólt. Azt szeretnénk, hogy előadásunk visszaadja nézőink emberi kapcsolatokba vetett hitét, hogy legyőzze a vallomással kapcsolatos félelmeiket és főként, hogy meggyőzzön arról, hogy higgyünk a többiekben. Hogy ne féljünk többé.

A produkció szereplői Rappert-Vencz Gábor, Orbán Zsolt, Nagy Csongor Zsolt, Gaál Gyula és Bogár Barbara. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Anda Pop m.v., dramaturgja Bessenyei Gedő István, light designere Lucian Moga m.v., zenei munkatársa Manfrédi Annamária, ügyelője Szabó Ritta, súgója Kófity Annamária.

Az előadás rendezője Ovidiu Caița, a Szatmárnémeti Északi Színház román nyelvű társulatának, a Mihai Raicu Társulatnak a művészeti igazgatója, aki így beszélt az elkészült előadásról: „Azt szeretném, hogy a nézők, akik beülnek a színházba, az előadás idejére szakadjanak el a külvilágtól és kerüljenek közel a szereplőkhöz: akik nem jók vagy rosszak, hanem egyszerű emberek, jó és rossz tulajdonságokkal. Magányosak, de az előadás helyszínéül szolgáló kocsmában egy közösséget alkotnak. Szeretném, ha a színház is ilyen hely lenne. Egy hely, ahol a mostani széteső, egymástól eltávolodó társadalmunkban újra közösséget alkothatunk”.

A produkció tehát már bemutatásra kész, szereplők pedig már csak azt várják, hogy a járványügyi intézkedések megengedjék a valódi bemutatót. Közönséggel, a színházban együtt átélve a varázslatot.