Turbuly Lilla: Hang-játék

Turbuly Lilla: Hang-játék

Pam Param. M Studio, Sepsiszentgyörgy
Fotók: Barabás Zsolt

Az idén tizenöt éves, sepsiszentgyörgyi M Studio első, tízéves korszakát az alapító, Uray Péter fémjelezte. Koreográfusként is meghatározó művésze volt ennek a korszaknak; amellett, hogy olyan alkotókat hívott, mint például Goda Gábor, Fehér Ferenc vagy Barta Dóra, évi egy bemutatót maga jegyzett. 2015-től Márton Imola dramaturgnak adta tovább a stafétabotot, azóta vendégkoreográfusok dolgoznak a társulattal, többen visszatérőként. 

A 2020-as év az M Studiónál is rendhagyóan alakult. A járványhelyzet miatt márciusra tervezett bemutatójuk, a #partyallinclusive elmaradt, nyáron azonban többször tudták játszani a szabadtérre karibrált Pyro című tűzzsonglőr előadást. December 15-én pedig online formában tartották meg a Pam Param bemutatóját. A koreográfus, Andrea Gavriliu szintén visszatérő vendég, 2016-ban már dolgozott a társulattal, akkor a Tavaszi áldozatot állította színpadra. 

Találó a címválasztás: első hallásra nem sokat árul el az előadásról, azt azonban jelzi, hogy a hangok és a hangzás állnak majd a középpontban. A kortárs táncosok az utóbbi években egyre gyakrabban szólalnak meg, egyre több olyan előadást látunk, amelyben a mozgás mellett a beszéd is fontos szerepet kap. Ezek az előadások azonban jellemzően értelemmel bíró szövegeket használnak, legyenek azok irodalmi művek vagy a táncosok improvizációiból készült összeállítások. Itt azonban most túlnyomórészt halandzsát, ritmusos hangsorokat vagy különböző tevékenységekhez kötődő hangokat hallunk. Van néhány ellenpélda is: egy gyorséttermi rendeléssel kapcsolatos párbeszéd, máshol egy-egy, a halandzsából kihallatszó mondat, ami akár értelmes is lehet. Ilyen például az „akarok be” hangsor, amit nagyjából úgy hámozhat ki a néző a hangkörnyezetből, ahogy az ismert Opus-slágerbe, a Live is life-ba az angolul nem tudók belehallották, hogy „levelet kaptam, lájf”. Persze, itt a néző segítséget kap a „rejtvényfejtéshez”, hiszen a mozgás ráerősít a dekódolt szövegtöredékre.

A címben van valami gyermeki játékosság, és ez megint csak közelebb visz az előadás, vagy legalábbis egyes részek hangütéséhez. A magyar anyanyelvű nézőben talán még Lázár Ervin Dömdödömjét is felidézi a tá-ti-tá. Más részek hangzásukkal és ritmusukkal mondókákat, kiszámolókat, csujogatókat imitálnak, rejtvényfejtésre biztatva a nézőt-hallgatót.

Éppen ez, a ritmus, valamint az ismétlődések sora az előadás egyik legfontosabb hatáseleme. Mihai Dobre zenéje hézagmentesen és jó értelemben „szolgálja” az előadást. Repetitív, zörejeket, a tárgyak (például egy ajtó nyikorgását) és a különböző emberi élethelyzetek (például gyereksírás, köhögés, nevetés) hangjait magába olvasztó, különleges hangleltárt hallunk. 

Ezeket a hangokat jelentős részben Deák Zoltán szájdobolással teremti meg. Ahogy egy interjúban elmondta, meghatározó élménye volt Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában, és nemcsak a szoros értelemben vett színészi munka, hanem a hangeffektek, a beatbox is. A Pam param pedig éppen az az előadás, amelyben ezek a zenei technikák a helyükön vannak, hiszen érzékelhetővé teszik a kapcsolatot a hangképzés fizikai meghatározottsága, jellemzői (ajkakhoz szorított vagy a fogakhoz koccanó mikrofon, nyelvcsettintések stb.) és a létrejött „produktum”, a hang között.

Az előadás jelenetekre tagolódik, nincs összefüggő narratívája, inkább lexikonszerűen vesz sorra hangjelenségeket, és ezeket kapcsolja össze különböző stílusú tánc- és mozgásnyelvekkel. Az első, földközelre komponált etűdben például a break tánc elemeit fedezhetjük fel, anélkül azonban, hogy ez a stílus eluralná a jelenet mozgásnyelvét. A következőben a harcművészetekre jellemző mozdulatok, ütközések tűnnek fel, az első jelenet dinamizmusa után lassú, kitartott mozdulatokra váltva. De a későbbiekben láthatunk például néptánc és diszkótánc elemeket is. Játszanak a „beszéd” és a tánc közötti ritmuskülönbségekkel, például úgy, hogy a nyelvtörő sebességgel hadart halandzsára lelassuló mozgással reagálnak. 

Ha a néző mégis valami, az egész előadáson, vagy legalábbis annak nagyobb részén végigvitt tematikus vezérfonalat szeretne kiszálazni, a bent-kint viszonylat ilyen lehet. Többször visszatérő elem az ajtócsikordulás, a beengedés, beóvakodás, bezúdulás vagy éppen a kiűzés motívuma. Nem véletlen, hogy a halandzsából is a már említett „akarok be!”, máskor az „állj!” felkiáltások hallatszanak ki.

A jelenetek sorából kiemelkedik az a szürreális játék, amelyben két nőtípus (a kígyótestű vamp és a csinoskának mondott háziasszony) mellett egy tyúk is feltűnik. Egy másikban – és ez az egyetlen olyan, amelyben szándékoltan, erős körvonalakkal illusztrálnak – képeket adnak olyan igekötős cselekvésekhez, mint hogy felnevetni, felköhögni vagy éppen felgőgicsélni valakit.

A táncosok (Balázs Judith, Deák Zoltán, Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila) egyenletesen jó teljesítményt nyújtanak. Amit azért is fontos hangsúlyozni, mert a társulatban különböző generációk táncolnak együtt. Polgár Emíliára, Szekrényes Lászlóra és Nagy Eszterre még a 2009-es Debreceni Alternatív Színházi Szemléről emlékszem, ott láttam először M Studiós előadást, a Törékenyt. Ők az alapító tagok közé tartoznak, vagy egy-két évvel az alapítás után csatlakoztak, de vannak olyan fiatal színészek-táncosok, aki csak két-három éve dolgoznak itt, mint Deák Zoltán, vagy egyenesen most érkeztek, mint a kolozsvári egyetemen idén végzett Balázs Judith.

A Pam Param egy mozgalmas, színes előadás, akkor is, ha a színpadkép alapszíne a fekete-fehér. A táncosok végig fehér ruhákban táncolnak, és még amikor az előadás végén átöltöznek, akkor is fehéret váltanak fehérre. (Ez az átöltözés kivetkőzésnek tűnhet a színpadi szerepből, ennek azonban ellentmond, hogy a „civil” öltözék színe követi a színpadiét. Ezzel mintha elmosnák a határvonalat a kétféle létezés között.) Irina Moscu díszlete a maga egyszerűségében mégis sokkal összetettebb, mint amilyennek első pillantásra látszik. A fekete színpadot ugyanis fénycsövekkel tagolta, amelyeket a tér különböző pontjaira állított, illetve függesztett, és így egy sokféle asszociációnak teret adó fényinstallációt hozott létre. Nézhetjük labirintusnak, de felidézhet összerakós gyerekjátékokat is. A többnyire fehér fények pedig időnként megszínesednek. Mindez hozzátesz az előadás játékosságához, ami a kortárstánc előadásoknak nem gyakori jellemzője, itt azonban szinte végig jelen van, és nem hiányzik a humor sem. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Pam Param azok közé a kortárstánc előadások közé tartozik, amelyek bátran ajánlhatók a műfajjal még csak most ismerkedő nézőknek is. 

——————————
Pam Param, M Studio, Sepsiszentgyörgy. A bemutató dátuma: 2020. december 15. Koreográfus: Andrea Gavriliu; Zene: Mihai Dobre; Díszlet és jelmez: Irina Moscu. Előadók: Balázs Judith, Deák Zoltán, Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila.