Folytatódik a nagyváradi színészek művészi kiáltványa

Folytatódik a nagyváradi színészek művészi kiáltványa

A május 21-ei utcai megmozdulást követően újabb művészi kiáltvánnyal készül a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház társulata: ezúttal június 4-én, 19 órától, a HolnapUtán Fesztivál programjában tartanak koncertszínházat.

A Help! című zenés megmozdulás célja, hogy felhívja a figyelmet a Bihar Megyei Tanács a közelmúltban napvilágra került, a nagyváradi kulturális életet alapvetően felkavaró, és a megye legjelentősebb kulturális intézményeinek létezését veszélyeztető elképzelésekre. A két színház színészei, a felmerült tervek elleni tiltakozásuk jeléül, magyar, román és angol nyelvű forradalmi dalokból összeállított repertoárral készülnek. Az est dramaturgiai gerincét ugyanakkor a közösségimédiában közzétett kommentek, valamint a nyílt levelek és sajtóbeszámolók szövegei gazdagítják.

A többnyelvű, nagyteremben tartandó koncertszínházat Novák Eszter rendezi, jegyek pedig már kaphatók a színházak jegypénztáraiban.