,,Színesebbé tenni az íveket” – Ferenczi Istvánnal Holpár Anna beszélgetett

,,Színesebbé tenni az íveket” – Ferenczi Istvánnal Holpár Anna beszélgetett

Ferenczi Istvánnal talán szívesebben ülnénk egy kolozsvári próbateremben vagy parkban, de ha már a szobáinkból indítjuk a hívást, az első perceiben muszáj megdicsérnem a háttérben lévő, vagány kaméleonos rajzot a falon. S bár a beszélgetés során nem derül fény a hozzá fűződő érzelmi kapocsra, miközben hallgatom érzékletes leírásait, arra jutok, Isti végtelennek tetsző lelkesedése az átváltozás iránt mindenképp rokon a kis állatéval. 

Milyen viszonyban álltál a színészettel, mielőtt felvételiztél volna színész szakra? Fel tudod idézni az akkori tapasztalataid, elképzeléseid? Illetve: mit vártál, mit fog előhozni belőled ez a képzés?

Fogalmam sem volt, minek kéne meglennie bennem ahhoz, hogy színész legyek, színész legyek, miként tudnék helyzetekre, előadásokra készülni. A legtöbb dologgal az egyetemen találkoztam először. Már az első évben megtapasztaltam: kell beszédtechnika, mozgásóra, improvizációs gyakorlat a cél eléréséhez, amit kitűztem magam elé. Ez egyszerűen az volt, hogy minden téren fejlesszem magam és próbáljam meg a legtöbbet kihozni az öt évből. Persze mindig vonzott a színház: színjátszóztam a líceum alatt, azelőtt is benne voltam minden szereplésben, farsangkor, ha karnevál volt, de ez nagyon ösztönös volt, valamilyen gyermeki próbálkozás, semmilyen tudatosság nem volt mögötte. Esetleg az érzet az egyedüli, ami a mostani felfogásommal kicsit összeköti. Aztán marketinget kezdtem tanulni a FSEGA-n, de azon a területen nem éreztem elhivatottnak magam, ezért elhatároztam, hogy megpróbálom a felvételit. Ha nem sikerült volna, talán folytatom a szakot, de hál’ isten, felvettek. Szerintem életem legjobb döntése volt felvételizni.   

Sirály. Fotó: Tóth Vivien és Udvar Ferencz

Mi segített neked a korábbi, ösztönös játékmódot tudatossá tenni?

Sok mód van erre, az én felismerésem az volt, hogy a karakterformálás egy idő után felszínes, ha csak az érzetet, a zsigerit teszem bele. Nekem mindenképp szükséges egy kutatási szint, amiben elmélyítem a perszónát, megtanulok látni az ő szemével, megértem, mit miért csinál. Tehát keresnem kell olyan dolgokat, amik a dráma szövegében nincsenek leírva, de a karakter személyiségét mégis legalább annyira meghatározzák, mint a kimondott szavai. 

Hogyan hatott rád az alapképzés közege?

Rázós volt, főleg kezdetben. Mi még a régi rendszerben tanultunk, és tényleg 7/24 ott voltunk az egyetemen, a karácsonyi és húsvéti vakációkon kívül se hétvége, se szabadnap, össze voltunk zárva másik tizenvalahány emberrel, akiknek el kell nézni, meg kell tanulni a hülyeségeit. Effektív nem volt szabad életem sokszor emellett. 

Tehát fontos volt, miben vagy éppen, mert ez aztán javarészt egybefolyt az egyetemi munkáiddal?

Abszolút. Csak harmadév végére tudtam elérni, hogy ha magánélet tekintetében rosszul is vagyok, a színpadon ennek ne látszódjanak a nyomai. Ez is fontos volt, megtanulni „termen kívül hagyni” a dolgaim, és bent professzionálisan alakítani, nem a kinti dolgok függvényében. 

Volt valamilyen elvonuló-technikád, ami kiegyenlítette ezt a tempót?

Az az érdekes, hogy nem is éreztem szükségét az elvonulásnak a pörgés elől, mert egy idő után megszokta a szervezetem és a mentalitásom ezt az életmódot, imádtam benne lenni. Most, a mesteri alatt alacsonyabb fokozatú ez a pörgés, eleve a pandémia miatt, de kisebb az osztálylétszám és kevesebb óránk is van. De örülök, hogy ilyenek voltak az első éveink, már csak azért is, mert sokkal több dolog ragadt ránk, sok emberrel dolgoztunk, így könnyebben találtunk olyan nézőpontokat, technikákat és utakat, amik tetszenek nekünk.

Angelus és Angelina

Teatrósként mindig érdekelt, vajon ezzel az életvitellel tudnak-e találkozni az elméleti órák anyagai, amiket közösen hallgatunk. Mi maradt meg neked ezekből, hogyan tudtad hasznosítani őket?

Alapvetően sok jó emlékem van az elméleti órákról. Minket tanított még Bréda, az ő órái zseniálisak voltak, nevetve tanultunk. Minden egyes alkalmon annyira frappánsan mesélt, az volt az érzésem, koncentrálnom sem kell, elég hallgatnom és valahogy beleszáll az agyamba. Emellett nagyon izgalmas volt nekem a színháztörténet, mindig is szerettem a történelmet, így talán ezen a ponton kezdtem el értékelni az elméleti tudást, amit kaptunk. Egyébként inkább tartom magam gyakorlati embernek; egy dolog az elmélet ismerete, de ki kell próbálnom, gyakorlatba kell ültetnem, hogy jelentést kapjon számomra és teljesen megértsem. 

És melyek voltak azok az órák, ahol elemedben érezted magad, ami megihletett?

Több is volt, de ezeket nem tudnám az órarendben megmutatni, a jó pillanatok inkább valamilyen felismeréshez köthetőek. Mondjuk, amikor próbáltunk egy lekötött jelenetet, egy kiinduló és egy megérkező ponttal, és a köztük lévő ívet kellett megtalálnunk. Ennek a kikísérletezésére jó volt a sok próbafolyamat és gyakorlati óra; felfedezni utakat azokon a megoldásokon kívül, amit első, második vagy harmadik alkalomra viszünk. A visszajelzések, amit egymástól, vagy a tanárainktól kaptunk, érdekesebbé és színesebbé tudták tenni ezt az ívet. 

Tavaszi áldozat. Fotó: Tóth Helga

Fel tudsz idézni egy konkrét próbafolyamatot, amit nagyon szerettél?

Harmadéves korunkban készítettük a legtöbb előadást, és ezek közül lett az egyik személyes kedvencem az Uray Péter által rendezett Tavaszi áldozat. Ez egy harmincöt-negyven perces mozgásszínházi előadás, amit két hét alatt rendezett meg velünk. Hatalmas fizikai erőt igényelt egész nap akrobatikázni, kifutni egy háromlejes szendvicsért, mert többre nincs idő, és újra csak mozogni, mozogni… Büszke voltam magamra, amikor sikerült végigcsinálnom az egészet. Többen lesérültek akkoriban, elég húzós időszak volt, de talán a legnagyobb élményt is ez adta az egész egyetemi éveim alatt. Úgy éreztem, érdemi munkával, teljesen benne voltam. Talán közrejátszik ebben a lelkesedésemben az is, hogy mozogni eleve nagyon szeretek.

Pont erre kérdeztem volna rá, hogy miben érzed otthon magad, milyen feladatokkal foglalkozol legszívesebben, tehát akkor a mozgás az egyik ilyen…

Igen, a mozgást és a táncot kifejezetten közel érzem magamhoz, de ettől függetlenül ugyanannyira közel áll hozzám a kőszínház, vagy a devised típusú módszerek is. Nyitott vagyok minden újra, szeretek kipróbálni dolgokat, és örülök, ha valami újdonság elé kerülök. 

Mégis, tudsz mondani esetleg egy közös nevezőt ahhoz, ami foglalkoztat egy szerepben? Vagy olyan tulajdonságaidat, amik meghatározzák a színpadi jelenléted?

Úgy gondolom, nem az én dolgom bizonyos karakterjegyek alá besorolni magam, és nem is nagyon szeretem, ha amiatt kapok meg egy szerepet, mert illik a „karakteremhez”. Holott igen, tudom, ez egy létező dolog a színházban, a karakterszínészet. De eredményesebbnek tartom, ha a színészek ki tudnak próbálni bármit, és nem csak ugyanabban a kis dobozban kapnak lehetőséget. Nyilván van szerep, amit könnyebben alkotok meg, mint némely másikat, de ez nem azt jelenti, hogy jobban is. Talán pont akkor tudnám a legjobban megalkotni, ha semmi közöm nem lenne hozzá, mert sokkal többet kéne dolgoznom, megágyaznom a karakternek, és nekem is lehetőség lehetne felfedezni egy új irányt vagy bármilyen technikai elemet. Szeretem az olyan munkákat, amik fejlesztenek, és motiválnak, hogy jobb legyek.

És mi történne akkor, ha az lenne az instrukció, hogy itt van a színpad, és valamiképp a te személyed mutatkozzon meg rajta, milyen hangulatokat vinnél fel rá?

Lenne egy finom melankóliája, az biztos. Nem túl mély, nem depresszív, csak kellemes. Nagyon sok humora lenne, fekete humora, nem a jófajta, hanem amelyik a szemedbe mondja az igazságot. Szóval egy melankolikus igazságkereső darab lenne, azt hiszem… amiben nagyon sok mozgás van! 

Tavaszi áldozat. Fotó: Tóth Helga

Mi a helyzet most veled, mik a terveid az egyetem elvégzése után?

Nagyon, nagyon, nagyon szeretnék elhelyezkedni a szakmában. Sajnos, elég kevés az esély rá, amióta pandémia van, majdnem lehetetlen bekerülni helyekre. Hogy hova, arra is teljesen nyitott vagyok: mennék kőszínházakhoz, kisebb társulatokhoz, filmekbe, sorozatokba, ha úgy alakul… Néhányan az osztályból egyébként létrehoztunk egy kis csoportot, és elkezdtünk gondolkodni előadásokon, több darabot elolvastunk. Szóval, ha nem az egyetemmel, akkor ezzel foglalkozunk, próbáljuk kitalálni, hogyan tudnánk bekerülni ebbe a világba.