Ugron Nóra: Mindenem a biciklim – szabadtéri előadás a haknigazdaságról

Ugron Nóra: Mindenem a biciklim – szabadtéri előadás a haknigazdaságról

Fotó: Nicu Lazur

Már a vonaton beállítom a telefonos alkalmazásban, hogy honnan hová szeretnék menni. Nagyon hamar taxit kell találnom, hogy elérjek a színházba az előadás kezdete előtt. Amikor megérkezünk a peronra, megnyomom a keresés gombot, de nem jelentkezik egyetlen taxi sem. Bukarestben nem ajánlatos az állomásnál csak úgy beülni akármelyik taxiba, a legjobb telefonon hívni, de ha épp nincs szabad autó… 

Elhatározom, hogy hívok egy Boltot, pedig általában nem használom a share ride szolgáltatásokat: a lehetőségeimhez képest nem támogatom a haknigazdaságot. De most muszáj, jön is a Bolt 5 percen belül, szólok a sofőrnek, hogy sietek, és éppen a kezdés pillanatában érkezem meg a Teatrul Mască pantomimszínház szabadtéri lelátójára. A színtér hátsó felében egész fal van építve kocka alakú futártáskákból; biciklik, csengők, autók hangjai a színtéren és az utcán is, folyamatosan egyszerre halljuk a bukaresti közlekedés zaját a színtéren megteremtett forgaloméval. 

Mi vagyunk a futárok, éneklik, diákok, a világjárvány idején elbocsátott pincérek, bárki akinek pénzre van szüksége és nem talál más munkát. Mi vagyunk a futárok, akiknek nincs egészségbiztosítása, egész nap tekerünk, hogy kijöjjön a betevő falat a szállításonként vagy óránként megkeresett kis összegekből. Nincsenek szakszervezeteink, hogy jobb munkaszerződéseket követeljünk. Van, hogy szerződésünk sincs. De ha baj van a rendeléssel, ha nem érkezik meg a pénz a bakszámlánkra, ha téves a cím, ha lemondják a rendelést, ha elromlik a biciklink, ha megsérülünk munka közben, bármikor hívhatjuk a telefonos ügyfélszolgálatot. 

Kérem várjon, jelenleg minden vonal foglalt. 

Vagy: sajnálom, nem tudok segíteni.

Ez utóbbi a két leggyakoribb válasz, amit a hektikusan tekerő, de tanácstalan futárok kapnak az ügyfélszolgálattól. David Schwartz dokumentarista előadásán, a Kiszállító Bukaresten (București Livrator) vagyok, amely a haknigadaságban dolgozó, a Bolt, Glovo, Foodpanda stb. platformok (biciklis)futárainak tapasztalatait tárja fel. Ha nem tudnám, hogy dokumentarista, azt hinném, egy Örkény groteszket nézek. Ezt a hangulatot nagyon jól kiemeli a színészek pantomimjátéka és az előre felvett zenét kiegészítő, a színtéren létrehozott ritmusok: biciklicsengők, kattogás, dobolás, beatbox. 

A kezdő- és az egyes futárok háttértörténetét, illetve a munkakörülményeiket rövid, énekben bemutató rész után megismerkedünk az előadás főszereplőjével, Angelával, akinek munkanapját követhetjük a továbbiakban. Pittyeg  az alkalmazás, teker, rendelést felvesz, kiszállít, baksist kap vagy nem kap. Pittyeg az alkalmazás, teker, teker, teker, rendelést felvesz, sokat teker, még többet teker, baksis van vagy nincs. Az irodaházban az alkalmazott ebédje, az otthon fülhallgatóval partizó fiatal ásványvize, a szomorú nyuszijelmezben megjelenő fiatal nő terhességi tesztje, a karanténban levő Covid-beteg heti bevásárlása mind-mind Angela feladata. A közönség hangosan nevet. Tényleg, végtelenül nevetséges, ahogy a részeg nő magassarkúban alig tudja átvenni a rendelést – nincs baksis. Ahogy a fülhallgatót le sem veszi az otthon bulizó fiatal, Angelának már-már küzdenie kell azért, hogy átvegye a rendelést. Groteszket nézek még mindig, Angela már-már a beleit húzza a bringán maga után. De ez nem Örkény, ez a világjárvány ideji Bukarest és más nagyvárosok valósága Romániában és mindenhol, ahol megnőtt a biciklisfutárok száma.

Angela megérkezik a Mon Ami szupermaketbe. Okos utalás Schwartz egy korábbi előadására, az Általános dolgozóra (Lucrător universal), amely a külföldi tulajdonú szupermarketláncok dolgozóinak valóságát mutatja meg. Ugyanabban a szarban eveznek, bolti eladó és biciklis futár. Ez az egyik leghosszabb jelenete az előadásnak, fokozódik a feszültség: vajon mi fog történni, miután kész a bevásárlás és megtelik mind az 5-6 bevásárlószatyor? Fel a biciklire, teker, csepeg, teker, esik, teker, zuhog, teker, fúj a szél, teker, dörög, teker, villámlik, fúj, zuhog, dörög, teker, teker. Angela nem tud visszaadni a készpénzben fizető kliensnek, aki erre visszamondja a rendelést. Angela ott marad az esőben, megalázva, a sok szanaszét szórt chipsszel és még neki kell ezt is kifizetnie.

Zseniális, hogy mindezt mozgással és pantomimmel mutatják meg, egy szabadtéri színpadon, ahová beszűrődik a város hangja. Nincsenek is azok a szavak vagy párbeszédek, amelyek jobban hangot adhatnának ennek a rohanó káosznak, a megtörtségnek és megaláztatásnak. Tekerés és pillanatnyi interakció emberekkel, akik robotnak néznek. Vagy ha nem is néznek robotnak, csak egy szolgáltatásnak, mert nem is tudnál más lenni ebben a felállásban. 

Schwartz politikai színházi munkáihoz megszokott módon, forradalmi hangnemben végződik az előadás: spontán sztrájkkal. A futárok és az ügyfélszolgálati dolgozók énekével. Elég a bizonytalanságból, a kizsákmányolásból, a folyamatos veszélyből a forgalomban, a megaláztatásból és az ordibálásból, amit a futárok és a telefonos alkalmazottak egyaránt megtapasztalnak. Elég! Vajon mikor tudjuk a színtéren kívül is így megszakítani a láncot? Végtelenül ironikus, hogy Bolttal kellett megérkeznem az előadásra és a késés miatt még baksist is elfelejtettem adni…

Az előadást egész nyáron játszani fogják a szabadtéri lelátón, tökéletes alkalom, hogy a világjárvány idején színházat lássunk. A nézők kis szatyrot is kapnak, maszkkal, vízzel, kézfertőtlenítővel és kávéval. Számla rátűzve, 10 lej, futár: Angela. Néző: a hakninak te is részese vagy. 

Ez a szöveg a szerző által szerkesztett, a román független színházi szcénát feltérképező online cikksorozat része. A sorozatban korábban két interjú jelent meg: a Reactor Alkotói és Kisérleti Egyesületet kérdeztük, mely itt tekinthető meg, illetve romániai független színházi alkotókkal beszélgettünk a világjárvány hatásairól, melyet itt olvashattok.