Próbakezdés, vengédszereplés a Tomcsa Sándor Színházban

Próbakezdés, vengédszereplés a Tomcsa Sándor Színházban

Az elmúlt napokban vendégszerepléssel egybekötött társulatépítőt szervezett a Tomcsa Sándor Színház. Június 6-án színházunk két előadással örvendeztette meg a brassói közönséget: délelőtt az Udvarhely Bábműhely Az öreg király hagyatéka című álomból szőtt bábjátékát játszottuk, este a szép sikernek örvendő Hatházi András Kovács János meghal című kortárs drámát. A vendégjátékkal kapcsolatban Nagy Pál igazgató elmondta: „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szórványban is megismertessük munkánkat a közönséggel, reméljük, hogy járványhelyzet kedvező alakulásával egyre több helyre el tudunk majd jutni.” A vendégszereplést követően a társulatunk tagjai egy kétnapos csapatépítő tréningen vettek részt Bálványoson.

Június 10-én, csütörtökön valamint június 11-én, pénteken este 19 órától tekinthető meg a Vihar, ebben az évadban utoljára. A. Ny. Osztrovszkij művében egy „olyan világ tárul a szemünk elé, mely könyörtelen, nem kedveskedik, nem hiteget, melyben ismerős élethelyzetekkel, emberi problémáinkkal, a városi ember lényegi igazságával nézhetünk szembe”. Az előadás margójára készült érdekfeszítő kérdéseket felvető, az előadásra hangoló, az élményt elmélyítő interaktív műsorfüzet, a Margó, a következő linken tekinthető meg:

https://www.sutori.com/story/margo–8a7iSHXQ9nV6ZzJajCxaQaKD

Két hete F. Schiller Haramiák próbáinak megkezdéséről adott hírt színházunk. A Florin Vidamski rendezte produkció asztali próbáinak lezárása után, augusztusban folytatja a munkát a társulat.
Június 9-től újabb előadás előkészületei zajlanak a színházban. Megkezdődött a 2020/2021-es évad utolsó próbafolyamata a Tomcsa Sándor Színházban: az „amerikai Molièreként” emlegetett Niel Simon Furcsa pár című darabjának színrevitelére készülünk. A világjárvány rávilágított a barátság, a segítségnyújtás áldásosságára, arra, hogy mennyire fontos és jóleső, ha van, akire számíthatunk a bajban, akárcsak arra, hogy a kényszerű együttélésnek, összezártságnak is megvannak a hátrányai. Niel Simon Furcsa pár című darabja nem is lehetne aktuálisabb. A nemtörődömségben, lezserségben jeleskedő Oscar Madison befogadja – a 12 év házasság után válófélben levő – tisztaságmániában szenvedő barátját, Felixet. Mi a végeredménye ennek a szokatlan páros együttélésének? Egy fergeteges komédia a barátságról, kapcsolatokról, magányról és elfogadásról. A világhírű darab bemutatójára 2021 őszén kerül sor, Lendvai Zoltán rendezésében. A Haramiák és a Furcsa pár c. előadásokat ősztől diák- és felnőtt bérletben is játssza majd társulatunk.