A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján szerepel a Nóra

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján szerepel a Nóra

Henrik Ibsen Nóra című drámáját a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiválján láthatja a közönség Botond Nagy rendezésében. Az előadás a versenyprogram részeként június 22-én, kedden este 9 órától lesz látható a kisvárdai Zsinagógában. Az előadást 2020-ban a Román Színházi Szövetség (UNITER) a Legjobb rendezés és a Legjobb látvány kategóriájában is díjra jelölte.

Nóra ráeszmél arra, hogy a babaház, amiben raboskodik egyre szűkebb. Hogy a kicicomázott falak mögött ismétlődő, katatón rémálmok bújnak meg, amikkel meg kell küzdenie, ha emberré akar válni. Ha szabad akar lenni. Ez a szabadság lemondásokkal jár.

„Botond Nagy az a fajta rendező, akinek markáns, könnyen felismerhető, saját világa van. Van egy hangulat, sőt konkrét technikai védjegyek, audiovizuális közeg, attitűd, ami jellemző rá. Rancz András látványtervező pedig valami elképesztő módon tágítja ki a színpadi vizualitás kereteit a vetített díszlettel. Itt az érzékszerveink által „állított” valóság oldódik fel, erre pedig szükség van, mikor a patriarchalitás evidenciáit kell leépíteni. Mert a legnagyobb hatalom ez a valóság, amibe bezár minket a szocializáció és végső soron a testünk. A tét, amit a kolozsvári Nóra bevállal, nagyon nagy: ennek a megbontása.” ‒ írta az előadásról Fischer Botond a Helikon irodalmi folyóiratban megjelent kritikájában.

Az előadás szereplői: Bodolai Balázs, Pethő Anikó, Albert Csilla, Váta Lóránd, Viola Gábor, Kántor Melinda és Tőtszegi Zsuzsa.

Az előadás látványtervezője Rancz András és Carmencita Brojboiu, aki az előadás jelmeztervezője is egyben, dramaturgja Kali Ágnes. A zenét és hangtervet Kónya-Ütő Bence, a fénytervet Romeo Groza, a digitális grafikát Szederjesi Szidónia, míg a színpadi mozgást Ötvös Kinga jegyzi.

A Nóra című előadást a kolozsvári nézők június 19-én és 27-én este 7 órától tekinthetik meg a színház stúdiótermében.

A kolozsvári előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.