„Nem csak a nézőnek szól az előadás, hanem az égieknek is!” – Polgár Kristóffal Menyhárt Krisztina-Henrietta beszélgetett

Borítókép: Tóth Vivien

Hetedikes korában jelentkezett először castingra, ekkor kezdte el érdekelni a színház. Polgár Kristóf jelenleg a szolnoki színházban vállalt szerepet. A színészet mellett verseket ír, de egyéb irodalmi műfajok felé is nyitott. A szakmában szerinte akkor lehet igazán fejlődni, ha képes vagy rá, hogy ne kudarcként éld meg a kritikát. 

Kezdjük a gyermekkorral, hol nőttél fel és hol jártál iskolába? 

Szolnokon születtem 1997-ben, ebben a városban nőttem fel és jártam suliba, a Széchenyi István Gimnázium drámatagozatára. Többek közt 11 évig versenytáncoltam hétéves koromtól kezdve. Nyolcadikos koromban játszottam először színházban. A Szigligeti Színházban akkor volt a Légy jó mindhalálig bemutatója, és én voltam Orczy, majd más darabokban is játszottam később: A három sárkány és a Made in Hungária című előadásokban. Tehát már az egyetem előtt, a gimnáziumi évek alatt volt néhány szereplésem. 

Mi ösztönzött, hogy színészi szakra jelentkezzél?

Amikor nyolcadikos koromban jelentkeztem a Légy jó mindhalálig előadás szerepére Szolnokon, már volt valamennyi érdeklődésem a színészet iránt. Előtte semmilyen színészi ambícióm nem volt, még arra is emlékszem, hogy óvodás koromban csináltunk egy kis előadást a szülőknek, és akkor mindenki maci jelmezbe volt öltözve, mindenki ki volt festve, de én nem engedtem, hogy kifessenek, nem akartam részt venni benne. Miután elkezdődött az előadás, leültem a színpad szélére, megvártam, hogy vége legyen, aztán lementem a többiekkel. Mondtam, hogy belőlem senki sem csinál bohócot, ilyennel nem szórakozunk. Majd hetedik után láttam nyáron az újságban, hogy castingot hirdetnek és gondoltam, hogy jelentkezem, legalább csinálok valamit, nem unatkozom. Ott maradtam a színházban, és elkezdett borzasztóan érdekelni a színházi világ, majd később a filmek is foglalkoztattak; az egyetem alatt például a filmesekkel rengeteget dolgoztunk, rengeteg közös produkciónk volt, videoklippek és kisfilmek. 

Volt tehát már valamennyi tapasztalatod, amikor felvettek az egyetemre. Otthonosan érezted magad a szakmában? 

Annyira talán nem éreztem magam otthonosan. Több okból volt nehéz, egyrészt azért, mert amikor Kolozsvárra kerültem, egy szót sem beszéltem románul: nehéz volt eleinte az is, hogy kaját vegyek magamnak a boltból. Nehéz volt adminisztratív dolgokat intézni, persze ebben rengeteget segítettek az osztálytársaim. Végső soron nem hiszem, hogy olyan nagy előnnyel indultam volna a többiekhez képest, mert játszottam néhány darabban. 

Hogyan hatott rád a járvány időszaka, mivel foglalkozol most?

Mivel a mesterképzés online zajlott, a járvány ideje alatt hazaköltöztem a szüleimhez Tószegre, mert közben ők kiköltöztek Tószegre Szolnokról. Szerencsém volt, hogy tavaly a Régimódi történet című Szabó Magda családtörténetéhez kerestek szereplőket a szolnoki színházban. Csiszár Imre rendezte a darabot, és ez volt az egyetem után az első darab, amiben játszottam. Most éppen a Déryné ifjasszony című előadásban játszom, melyet Balázs Péter rendezésében mutatnak be, és ebben egy vándorszínészt alakítok.

Van-e olyan szöveg, mondjuk monológ vagy idézet, ami inspirál, hogy színpadra lépjél? 

Nagyon sok minden inspirál és visz tovább: például nagyon sok verset olvasok, inspirálnak egyes történetek, sok kedvenc drámám és filmem van.  Mindezek tudnak ösztönözni és motiválni, mert sokszor eszembe jutnak a művészi alkotások, azok a pillanatok, amikor beugrik, hogy „ott és akkor történt valami, és az én életemben is megtörténhet”.  

Úgy tudom, te is szeretsz írni. Milyen szövegeket írsz? 

Úgy kezdődött ez a történet, hogy 2017-ben felvételt nyertem az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára, itt kezdtem el verseket írni. Próbálkoztam sok minden mással is, például drámaírással, de ez még egy folyamatnak a része, még tanulom a drámaírást. Regénnyel és forgatókönyvvel is próbálkoztam, azt se adom fel, még bármikor folytathatom. Eddig főleg a versírás jött be, 2019-ben meg is jelent az első verseskötetem, Hamlet retúr címmel. 

Az előadások közben mennyire tudod beleélni magad a karakterek helyébe? Milyen érzés más bőrében lenni? 

 Ez nagyon érdekes kérdés, ami sokat foglalkozatott az egyetemi évek alatt. Például Hatházi tanár úrral tanultunk először a semleges testről, és közben én is részletesebben utánanéztem a témának.  Létezik egy semleges állapot, amiből bármerre el lehet indulni, és még mindig te vagy.  A method actingnél is hasonló fogalmakkal dolgoznak, csak ott relaxált testnek vagy relaxált állapotnak hívják. Ki szeretném próbálni ezt a módszert. Végső soron, ha eljátszok valakit a színpadon, akkor igazából az is én vagyok, magamból adok, magamat játszom el. Szerintem ettől van az, hogy egyáltalán nem lesz hamis, amit a néző lát. Szeretném ezt gyakorolni, összeollózni olyan gyakorlatokat, amiket fel tudok használni. Lehet, hogy az egyik pillanatban a method aktingből alkalmazok valamit, a másik pillanatban egy bohóc-etűdből veszek olyan elemeket vagy olyan gyakorlatot, amiről tudom, hogy segíthet rajtam. 

Hogyan készülsz fel egy előadásra?

Belegondolva, rossz érzés, hogy rendszerint este vannak az előadások, mert amikor tudom, hogy előadásom van, akkor már úgy kelek fel, és hajlamos vagyok egész nap arra gondolni. Egyszerűen nem tudok kikapcsolni, hogy lazán megnézzek például egy filmet vagy egy sorozatot, mert ott motoszkál bennem, hogy előadásom lesz, arra kell készülnöm, és lelkileg ott kell lennem. Szeretek legalább egy órával korábban beérni a színházba, átöltözöm, és kicsit lófrálok a jelmezben, elmegyek kávézni és elszívok egy cigarettát. Olvastam valahol, és tényleg így van, én is tapasztaltam, hogy a színésznek rengeteget segít, ha már jelmezben vagy maszkban van, és úgy készül lelkileg az előadásra, jobban bele tudja élni magát. Például a 2019-es Joker filmmel kapcsolatban is ugyanezt olvastam, hogy a főszereplő nagyon kötődött a jelmezéhez. Visszatérve az előadás előtti készülődéshez, körülbelül húsz perccel az előadás előtt be szoktam melegíteni a hangomat, gyakorolom a mozdulatokat, így hangolódom rá a szerepre.  

Arra szoktam gondolni még, hogy az ókori színházak általában nem voltak fedettek, és ez azért is volt így, mert nem csak a nézőknek, hanem az isteneknek is játszottak. Én is így érzem, hogy tényleg nem csak a nézőnek szól az előadás, hanem az égieknek is. 

Mi történik, amikor elkezdődik egy előadás, hogyan érzed magad a színpadon?

Valójában izgalmat érzek, ami kívülről talán nyugalomnak tűnik, de attól még bennem van az a bizonyos izgalom. Ilyenkor arra figyelek, hogy milyen tárgyak vannak a közelemben, amiket használni fogok, és mi a helyzet a partneremmel. Sokszor olyan interakciókat keresek a társakkal, ami nem rendezői utasítás, de ami felfrissíti a jelenetet, például egy apró kézmozdulat vagy vállveregetés. Még akkor is, ha nem volt benne a jelenetben, de ettől spontánabb és hihetőbb lesz, nem annyira összerakott.

Melyik előadásban teljesedtél ki leginkább?

Úgy érzem, hogy az az előadás lesz, amin most dolgozunk. Muszáj, hogy az legyen, mert egyszereplős előadás. A saját verseimet dolgozom fel, és az egésznek a koncepcióját is én találtam ki. A szövegkönyv is az én munkám, persze a rendezésben van segítségem, de részben szintén az én ötleteimet tartalmazza. 

Hogyan élted meg a színis diákéveid alatt a kudarcokat és a sikereket? 

Fontosnak tartom a visszajelzéseket, és szerintem a könnyű siker nem lett volna egy jó iskola. A kudarcokból sokkal többet tanul az ember, ezért nagyon sok dologba belekezdtem, hogy minél többet tudjak tanulni a visszajelzésekből. Ha képes vagy rá, hogy ne kudarcként éld meg a kritikát, akkor tudsz igazán fejlődni.