Rómeó és Júlia – Bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Rómeó és Júlia – Bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A kolozsvári színház az idei, 2020/2021-es évadát William Shakespeare közismert tragédiájának, a Rómeó és Júliának a bemutatójával zárja ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás tervezett bemutatója 2020 ősze volt, de a járványügyi korlátozások miatt nem volt lehetőség nézők elé vinni az előadást.

Az előadás premierjére így július 10-én, szombaton este 7 órától kerül sor a nagyszínpadra felépített stúdiótérben, a második előadás július 11-én lesz, ezt követően szeptemberben láthatja ismét a közönség a Rómeó és Júliát.

Ifj. Vidnyánszky Attila elmondása szerint: „A Rómeó és Júliáról már mindenkinek van valami elképzelése, már úgy érkeznek a nézők a színházba, hogy tudják vagy sejtik, hogy mire számíthatnak. Azt éreztem, hogy az én feladatom az kellene legyen, hogy valami olyasmivel találkozzon a néző, ami egyáltalán nem az, ami az előképe, sőt színházilag is valami olyasmit kapjon, ami nem feltétlenül hagyományosabb, hétköznapibb formája a színháznak.

A bemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón Tompa Gábor kérdésére, hogy mi az, ami a rendező számára fontos a dráma kapcsolatrendszerében ifj. Vidnyánszky Attila így nyilatkozott: „A Rómeó és Júlia egy arra alkalmas anyag, hogy megpróbáljunk arról beszélni, hogy mit jelent ma nekünk a szabadság, mit gondolunk, mit érzünk ezzel a szóval kapcsolatban. Ez nem csak a szövegben, hanem a próba módszerében is meg tudott mutatkozni.”

Az előadás rendezője ifj. Vidnyánszky Attila, a produkció létrehozásban közreműködött továbbá, Csíki Csaba díszlettervező, Kiss Zsuzsánna jelmeztervező, valamint Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgást jegyzi.

A címszerepeket Kiss Tamás és Román Eszter alakítja, további szerepekben Váta Lóránd, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Bogdán Zsolt, Imre Éva, Gedő Zsolt, Farkas Loránd és Bodolai Balázs látható.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.