Sebestyén Mihály: Miért nem épült kőszínház Vásárhelyen?

Sebestyén Mihály: Miért nem épült kőszínház Vásárhelyen?

A Játéktér 2021. tavaszi számából
Borítókép: A Nemzeti Színház tervrajza (1913). Az illusztráció forrása: Ioan Eugen Man: Târgu Mureș, istorie urbană din anul 1850 până la primul război mondial II. Tg. Mureș, Editura Nico, 2009. p. 365. fig. 279.

A kérdés annál is jogosabb, ugyanis egy olyan város, mint Marosvásárhely megérdemelt volna már a régmúltban egy kőszínházat. Erre azonban a rendszeres (rendszertelen) hivatásos színjátszás kezdeteitől, a 19. század első éveitől egészen 1973-ig várni kellett. Bár vannak épületek, amelyek befogadják a társulatokat – az Apolló főtéri épülete, ill. a Transylvánia Szálloda színházterme vagy a legendás, de jóformán teljesen lepusztult Elba színkör a Maros egyik hordalékszigetén, amit rendszerint elmos a folyó áradása, vannak kisebb színpadok egyes mulatókban –, a huszadik század elején a gond ugyanaz, mint a megelőző században. Kihívásként hat – a városok vetélkedése, a polgárosulás erős mozgatóerő a modernizáció felemelkedő szakaszában –, hogy olyan erdélyi (vidéki) városokban, mint Nagyvárad, Arad vagy Nagyszeben, már van kőszínház, Kolozsváron kívül is.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges: talán ügyesebb, talpraesettebb polgárság lakja azokat a városokat? Vásárhely esetében például kifejezetten előny, hogy a város lakossága annak ellenére, hogy gyorsan növekszik, etnikailag homogén képet mutat, nincs jelentős nemzetiségi vetélkedés. Mi több, Bernády György polgármester „a magyar kultúrfölény” híve, akinek az a meggyőződése – akárcsak a vele kortárs politikai elitnek –, hogy ezt a fölényt a magyarság (a marosvásárhelyi magyar polgárok) a kultúrával, kulturális létesítmények (könyvtár, iskolák, felsőiskolák, képtár, múzeumok, zeneoktatás-zenekar, hangverseny, kiállítások, művészetpártolás, sajtó, művelődési és sokszínű polgári egyesületek életre hívása, működtetése, támogatása) révén valósíthatja meg minél hatékonyabban. Ennek kezdőlépése az írástudatlanság felszámolása. Mindez ugyanakkor együtt jár az alig rejtett magyarosítással, amelynek Vásárhelyen nincsenek kirívó esetei. Ebből következően a város lakossága tud magyarul, a közterek kommunikációs eszköze a magyar nyelv. A többség ír és olvas ezen a nyelven. Elméletben tehát – eltekintve az anyagi háttértől – mindenki magában hordozza a lehetséges színházlátogatót, a nézői (színházszerető) státust.

A vándortársulatok rendszeresen felkeresik a várost, általában két évadot köt le egy-egy trupp: egy őszit, amely szeptember végén, október elején kezdődik, és március–áprilisban zárul, és egy nyárit májustól augusztusig. A játszott darabok változatosságáról, a repertoárról jó képet közvetít az érdeklődő számára a Kuszálik-Zalányi-féle színháztörténet.[1]

Nem is időznénk e témánál tovább, ugyanis bennünket a színházépítés viszontagságai, végeredményben elmaradása érdekel.

Vázlatosan az előzményekről: A szabadságharc leverését követő döbbent csend oszlását, „a megbántott és megfélemlített nemzet” (Kossuth) ébredését jelzi az 1855. esztendő, amikor június 22-én Reich Károly városi tőkepénzes vállalkozó beterjeszti a tanácshoz kérvényét, amaz pedig továbbküldi az udvarhelyi kerületi hivatalhoz,[2] miszerint kérik, hogy a piactéren épüljön egy ideiglenes színházépület. Reich a Bodor-kút előtti teret jelölte meg helyszínként, a tanács azonban ennek ellentmond, ugyanis ez a térség a piactér szerves része, amit a kofák, árusok sátraikkal szoktak napi vásár idején elfoglalni.[3]

November első napján gróf Toldalagi Ferenc marosszéki főbíró értekezletet hív össze, amelynek célja az állandó kőszínház felépítése. Bejelenti, hogy tapogatózott a kormányzatnál az építés ügyében, és nem ütközött komolyabb ellenállásba a hatóságok részéről. Azt javasolja, alakuljon részvénytársaság a cél érdekében, mely 90 évig gondoskodna a színház fenntartásáról, azután a város tulajdonába menne át az épület, és annak minden fenntartási költsége. Ő Bécsben máris elkészíttette a színház építkezési tervét és költségvetését, ami kb. 40 ezer forintra rúg. Az említett terv mindenki előtt ismeretes, ugyanis 1856. július 18-án Wittich József kereskedő boltjának kirakatában bárki megszemlélhette a színház építészeti/távlati terveit, melyre egy osztrák mérnöknek adott megbízatást a gróf.[4]

A város telket ajánl fel a Nagypiac folytatásában kiépült Poklos utcai sétatér nyugati oldalán. A jelenlevők azonnal 10 ezer forintot adnak össze. Megalakul a Színházépítő egylet, melynek elnöke gr. Toldalagi Ferenc, alelnöke dr. Knöpfler Vilmos orvos, gazda Petelei János, pénztáros Csíky Gergely, jegyző Békéssy Márk (több pesti és kolozsvári lap helyi tudósítója). Az alapszabályzatot felterjesztik a Kormányszékhez abban a reményben, hogy a jóváhagyás hamar megérkezik, és már 1857 tavaszán megkezdődhet az építés. Az ügybuzgalom azonban Toldalagi halálával elenyészik. (†1864. június 16.)[5]

November 17-én a város, jelesül Petri Ádám polgármester (az első, aki a főbírói cím helyett a polgármesteri címmel él) a színházépítés céljára részvénykibocsátást javasol. Ez a döntés támogatás végett négy nappal később Toldalagi Ferenc marosszéki főbíró asztalán landol.[6] Azonnal megindul a gyűjtés. Például a Református Kollégium igazgatósága már 1856 februárjában farsangi bált rendez (az Apolló Teremben), s a bevételt az építendő színház javára ajánlja fel.[7]

1862 szeptemberben gróf Teleki Domokos gernyeszegi földbirtokos, az Akadémia tagja kapcsolódik be a színházépítés ügyébe. Értekezletet hív össze, megalakítják a színházépítő bizottságot. Mind gróf Lázár Mór, mind Henter József telekrészt ajánl fel a színház javára a főtéri házsoron. Aztán 1867-ben is felröppen egy hír, miszerint akadna egy építési vállalkozó, ki olyan sokfunkciós épületet hajlandó finanszírozni, amelyben a színház is otthont nyerne.[8]

1871 májusában Sófalvi József városi mérnök és Seidl Károly vállalkozó engedélyt kap a várostól egy fából készült színházépület felépítésére, amit az Apolló kertjében állítanak fel. Ezt azonnal három évre kibérli báró Huszár Sándor, a kolozsvári színház intendánsa. A létesítmény távolról sem a már sokszor elképzelt állandó kőszínház. Egyszerűbben szólva tulajdonképpen nyári színház.[9] (Ám jóformán hat évig sem működhetett, ugyanis 1876 áprilisában a várost sújtó nagy tűzvészkor megsemmisült.) Még ugyanazon évben Sándor Kálmán földbirtokos egy kőszínház építésére kér engedélyt a várostól, a pénzalapok előteremtését jótékonysági bálok révén képzeli el.[10]

1878. március 25-én Száva Farkas a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet ülésén úgy nyilatkozik, hogy a színpártoló bizottság által összegyűjtött pénz nincs biztonságban jelenlegi őrzőjénél, a Marosvásárhelyi Takarékpénztárban. Törvényes úton máshová kellene fordítani az összeget, hogy a jövőben kamatozzon.[11]

1884-ben, hosszabb tetszhalál után újjáalakul a Színpártoló Egylet báró Bánffy Zoltán főispán elnökletével. Tervei között szerepel a színház építése is.[12] 1889. október 25-én az 1890-es évi városi költségvetési tervezetben szerepel a színház építése is, melyhez állami kölcsönt kívánnak felvenni.[13]

1892. július 14-én végre egy konkrétum: a Színpártoló Egyesület a Kossuth utcában megszerzi az ún. Nagy Ferenc-féle telket.[14] A telek azonban nem bizonyul alkalmasnak a színházépület céljaira. A polgárság szerint méltóbb helyet kellene találni Thália hajlékának.

1896. július 5-én a Színházpártoló Egyesület ülésén határozat születik: az állandó kőszínház helye legyen azon a főtéri telken, amelyet jelképes összegért (1 arany koronáért) a város ajánlott fel a pártoló egyesületnek. Írassék ki pályázat az építésre, amelyen lehetőleg csak honi építészek vegyenek részt. A legolcsóbb és a legüdvösebb az lenne, ha a vásárhelyi konkrét helyrajzi viszonyokhoz egy már kész – nem mellesleg díjnyertes – színháztervet alkalmaznának.[15]

Két évvel később, azaz 1897-ben az újjáalakított Színpártoló Egylet közgyűlésén báró Szentkereszty Zsigmond elnök megállapítja, hogy immár nyolc esztendeje a színház ügye egy helyben topog, az egyetlen kézzelfogható eredmény, hogy a Belügyminisztérium (a továbbiakban BM) engedélyezte a városvezetésnek a telekátadást a Színpártoló Egyesület javára. A pénztári beszámoló alapján az egylet vagyona csupán 47773 forint, ami végső soron vajmi kevésre elegendő. A választmányt mégis felhatalmazzák, hogy kössön szerződést a várossal, és hirdessenek pályázatot az építésre. Tekintve, hogy báró Szentkereszty Zsigmondot, a királyi tábla elnökét Kolozsvárra helyezték át, az egyesület élére Mikó Árpádot, Maros-Torda vármegye főispánját választják. Alelnöke pedig a már akkor feltörekvő és ügybuzgó sokoldalú gyógyszerész-jogász Bernády György lett.[16]

1899. január 8-án a Színházpártoló Egyesület felkéri elnökét, Mikó Árpád főispánt, hogy készíttessen tervet a színház épületére pályázat útján, így talán előrelépés történik végre a kőszínház ügyében. „A terv valóban lélekemelő, írja a Székely Lapok, csak azt tudnánk már egyszer, vajon hová építik az állandó színházat?”[17] A város a februári tanácsülésen azt fontolgatja, hogy kölcsönt vesz fel a színház építésére.

Szeptember 21-én Mikót megbízza az egyesület, hogy írja ki a pályázatot a színház építésére. Az épület helye gyanánt a főtér törésvonalát, azaz a vásártér és a sétatér találkozását jelöli meg. A pályaművek benyújtási határideje 1900. március 31. Marad a korábbi kikötés: csakis hazai építészek jelentkezhetnek.[18] (Az ismert bécsi színházépítő párost, Fellnert és Helmert – nem tudni mi okból – nem szívesen látnák a székely fővárosban. Igaz, a városvezetés nyilatkozatokban már csatlakozott a magyar ipar függetlenségi harcához a Monarchia osztrák felével szemben.)

A pályázatot meg is hirdeti 1900. január 9-én Bernády, a színházépíttető bizottság alelnöke.[19] Meglehetősen szűk határidőt szabnak a pályázóknak: 1900. május elseje a pályaművek beadásának végső határideje. Valószínűleg a pályázat kiírói sincsenek tisztában azzal, mennyire időigényes egy efféle terv elkészítése. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tervezet első formájával a pályázat nyertese a helyszínen egyezet a megrendelőkkel, és gyakorlatilag eleitől-végéig átdolgozásra kerül a tervvázlat minden részlete. Az átbeszélés során érvényesülnek a helyi kívánságok, elvárások és az építész műszaki szempontjai is. Végeredményben kompromisszum eredménye lesz egy-egy építmény végleges terve.

1900 folyamán elkészül egy színházépületi terv (hors concours), amit Bobula János budapesti építész vet papírra. Bobula más irányú építészeti munkák miatt tartózkodik Vásárhelyen, eközben értesül a színházi gondokról, s az elöljáróság megnyerésére pályázaton kívül előáll egy tervvel. (A Színpártoló Egyesület biztatását sem hagyhatjuk figyelmen kívül – ám a tervből soha nem válnak falak, színpad, nézőtéri széksorok vagy páholy. Papírsírban alussza örök álmát.)[20]

1900. május 20-án a sajtó hírt ad arról, hogy a színházépületre kiírt pályázatra 26 tervmű érkezett be. A bírálóbizottságot (elnöke Mikó Árpád) Krecsányi Ignác, színházigazgató – szakemberi minőségében – segíti.[21] Krecsányi ugyanis társulatával épp Vásárhelyen tart évadot.[22] Az új század első évében az országos színészegyesület elnöke Marosvásárhelyt jelölte ki az erdélyi színi kerület központjául, s mintegy biztatásul hozzáteszi: Marosvásárhely nemsokára saját kőszínházzal fog rendelkezni.[23]

A pályázatok felbontása után a bizottság választása a Székely Múzsa jeligés pályaműre esik. De hogy a tévedésnek és részrehajlásnak még a látszatát is elkerüljék, felküldik Budapestre más pályaművekkel együtt a Magyar Mérnök- és Építész-Egylethez. Ez a legfőbb országos műszaki-építészeti szaktestület. 1901. november 25-én érkezik meg a testület válasza Vásárhelyre. A Magyar Építész-Egylet mérlegelve a színházépítési pályázatra beérkezett pályaműveket, a legjobbnak a Székely Múzsa jeligés tervet találta.[24]

A kivitelezés, végrehajtás azonban késik. Geréb polgármestert időközben ugyanis képviselővé választották, hosszabb ideig nincs is polgármestere a városnak. Az alpolgármester ilyen nagy hatású kérdésben a tanáccsal egyetértésben nem dönt, kivár az új polgármester megválasztásáig. Amúgy is tevékeny, határozott polgármester kell Marosvásárhelynek, aki végre kimozdítja a holtpontról a város egyre inkább felgyűrődő, halmozódó feladatait.

Még a történelmi polgármester-választás megejtése előtti utolsó tanácsülésen, februárban a tanács tagjai is a Székely Múzsa jeligés pályamunkájára szavaznak. A jelige Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészpárost takarja. Különben ekkor kerül először közvetlen kapcsolatba Marosvásárhely a két építésszel. Ez az első – soha meg nem valósult – tervük Marosvásárhelyen.[25]

1902. március 5-én Bernády Györgyöt közfelkiáltással Marosvásárhely szabad kir. város polgármesterévé választják.[26]

Ami a színházépítés ügyét illeti, a sokféle feladat megoldása között Bernády időt szakít a kőszínház ügyére is. 1903. március 4-én a Színpártoló Egyesület éléről lemond az elnök, Mikó Árpád. Helyette – mi sem természetesebb – Bernády Györgyöt választják elnökké. Díszelnöke Sándor János, a vármegye és a város főispánja. (Tizenkét tagú választmány segíti a munkát.)

Az új elnök első javaslata, hogy folytatni kell a színházépítés előkészítését. A testület közgyűlése utasítja az egyesület jogászát, hogy kösse meg a szerződést a város által felajánlott építési telekre, és az egyesület tegye meg a szükséges lépéseket az államsegély elnyeréséhez.[27]

1903. március 21. jelentős dátum, ugyanis a teátrum építésére kiírt pályázatot végérvényesen a Székely Múzsa jeligéjű pályázat, Jakab Dezső és Komor Marcell közös terve nyerte. A nyertes pályázók megküldik Bernády György polgármesternek ajánlatukat és feltételeiket. Vállalják, hogy átdolgozzák a terveket a felmerült kívánalmak szerint. A részletes átdolgozott tervet és költségvetést október 1-re ígérik. Előlegre nem tartanak igényt, de munkájukért a kiviteli összeg 4,2%-át kérik. Bernády mint a Színpártoló Egylet elnöke értekezletet hív össze március 31-re, amelyre a két tervezőt is meghívja.[28]

A jelzett napon Bernády György elnökletével tényleg összeül a Színházpártoló Egyesület, és az ülésen jelen van Jakab Dezső műépítész, a terv egyik kidolgozója. Egyhangúlag úgy döntenek, hogy az épület nyerjen elhelyezést a Sétatér felső harmadában, ugyanis ezt a telket az egylet megszerezte. Bemutatják a bizottságnak a terveket, megbeszélik a szükséges változtatásokat, és kiszámítják október 1-ig, az építkezés megkezdéséig a költségeket. A színház építési költségei kb. 300 ezer koronát fognak kitenni.[29] Szóba kerül a színház jövedelmezősége is, ezért az épület földszintjén a tervező kávéházat és vendéglőt helyezett el, amelyek mind az utcáról, mind bentről, a színházból megközelíthetőek. Az épületben helyet kapna egy lakhatási célokra használható helyiség is. A nézőtér háromszintes, a földszinten 252 ülés és hat páholy, az első emeleten 18 páholy és társas páholy lesz, míg legfelül a karzat és állóhelyek kerülnek kialakításra. Állóhelyeket a földszintre is terveztek. A terem kijáratait módosították, szem előtt tartva a tűzbiztonság és a könnyebb közlekedés kritériumait. A színpad mögött lesznek a kellék- és ruhatárak, próbatermek. A terv tartalmaz egy hátsó színpadot is süllyesztőkkel. A módosító javaslatok Sándor Jánostól, Bernády Györgytől, Dósa László mérnöktől és a két jelen levő színházigazgatótól, Mészáros Kálmántól és P. Polgár Bélától származnak.[30]

Augusztusban Bernády fogadja báró Szentkeresztyt, a Színházépítő- és Pártoló-Egylet volt elnökét, akivel átbeszélik a színház építkezési terveit.[31] A tervek tehát léteznek, de az építkezés előtt két akadály is tornyosul, a nagyobbik: az anyagi alapok részleges hiánya, a kisebbik: a városi tanács tagjainak ellenkezése, ellenállása a színház elhelyezését illetően. A következő hetek és hónapok a tervegyeztetés és adaptációk, a változtatások körül forognak. Novemberben Bernády Budapesten jár – gyakorta utazik a fővárosba hivatalos városi ügyeket intézni. Ilyen alkalmakkor találkozik az építészekkel is. Komor ígéretet tesz a Bernádynak, hogy folyó év december 5-ig bemutatja az átdolgozott terveket.[32] A Komor-iroda állja szavát, és valóban december 6-án bemutatják a jövendő városi színház részletes terveit a Színpártoló Bizottság előtt. Az ülésen jelen van a testület alapítója és tiszteletbeli elnöke, br. Szentkereszty Zsigmond is.[33] Az épület a főtéri keresztjárdától 8–10 méterre helyezkedik el, földszintjén kávéház működik, fölötte éttermek és cukrászdák. Minden vas, beton és üveg, az épület teljesen tűzbiztos és célszerű, a bizottság véleménye szerint. Albizottságot alakítanak a műszaki és költségvetési részletek kidolgozására, ennek tagjai: Dósa László az államépítészeti hivatal vezetője, építészmérnök, Flesch Adolf, a városi főmérnök, Fekete Jakab mérnök és ifj. Csíszár Lajos diplomás építész. Mellékesen megtárgyalják és pártolják Polgár B. Béla színigazgató kérését is: hasson oda a városi tanács, hogy a színielőadások időpontjában ne legyen másféle mulatság a városban.[34] Az anyagi támogatás érdekében 1904 elején városi küldöttség járja végig a minisztériumokat, azért kilincselnek, hogy a állami juttatásokból az építendő színház számára is jusson némi összeg.[35] Február végén Bernády, betegségéből felépülve, egy városi küldöttség élén ismét a fővárosban jár. Találkozik a színház tervezőivel, és az időközben felmerült módosítások elvégzésére március 15-i határidőben állapodnak meg. Közben a belügyminisztériumtól kérvényezi a tervváltoztatások jóváhagyását is.

A Komor–Jakab-tervezőiroda pontos, a kért határidő betartásával a vásárhelyiek elé tárja a megrendelők kívánsága szerint átalakított terveket. Március 17-én Budapesten a Pannonia Szállóban Bernády György elnöklete alatt kihelyezett értekezletet tart a Színházpártoló Egyesület. Részt vesz a színházépület két tervezője, Oroszlány István alpolgármester és Hofbauer Aurél első tanácsos, Tauszik B. Hugó királyi tanácsos, a kereskedelmi kamara elnöke, dr. Csontos Olivér ügyvéd, Sz. Szakáts Péter kamarai titkár, Kelemen Ádám mérnök, Dósa László, Flesch Adolf, ifj. Csíszár Lajos és Bustya Lajos építészek a város részéről, másrészről pedig gr. Festetich Andor országos színészeti felügyelő, Ditrói Mór, a Vígszínház igazgatója. Ez utóbbi kettő szaktanácsokkal látja el a tervezőket. A színház tehát a régi sétatéren épül fel 1905-től kezdődően, lesz benne kávéház, vigadó és étterem, és a nézőterén 850 személy foglalhat egyszerre helyet. A bizottság ezek után felkeresi Bezerédj Viktor belügyminiszteri tanácsost, a színészeti ügyek előadóját, akivel tárgyalásokat kezdenek a színház építéséhez szükséges államsegély ügyében.[36] Másnap a delegáció felkeresi Tisza István miniszterelnököt is, aki előtt ugyancsak megpendítik az államsegélyt. Tisza támogatásáról biztosítja híveit.[37] Ezt a módosított tervet mutatja be április 11-én a Színházpártoló Egylet tagjainak odahaza. A tervezők 1904. október elsejére részletes költségvetést és kivitelezési terveket ígérnek. Eszerint a kávéházon és éttermen kívül lesz egy többfunkciós bálterem is az épületben, melyeknek évi bérlete 13 ezer koronát jövedelmez majd, amiből az amortizációs kölcsön fedezhető. Az egylet vagyona 94 ezer korona, ehhez járul hozzá még 20 ezer korona alapítói tagdíj, a minisztérium pedig 40 ezer korona államsegélyt ígért. Az egylet egyben köszönetet mond a budapesti szakértők tanácsaiért.[38]

A városi tanács tagjait július 6-án jókora meglepetés éri, ugyanis a tanácsülések egyhangúságát valami más váltja fel. A szokásos polgármesteri beszámoló két órára nyúlik. Ennek során Bernády részletesen szól városfejlesztési terveiről, elképzeléseiről. Ezek között szerepel természetesen a színházépítés is. Összesen 2 millió 765 ezer korona kölcsönt kell felvennie a városnak a Pesti Jelzálog és Hitelbanktól, ebből a színház 280 ezer koronát kötne le. A Színpártoló Egyletnek sikerült immár 100 ezer koronát összegyűjteni. A Sándor János vezette belügy 40 ezer korona segélyt helyezett kilátásba. A 160 ezer koronás összeg mellé 280 ezer koronát kell hitelből kiegészíteni, ugyanis a színház összköltsége az előzetes számítások szerint 440 ezer koronára rúg.[39] (A Pesti Jelzálog és Hitelbank 1905. március 24-én értesíti a várost, hogy a kölcsön felvehető, a kért 280 ezer korona a kérelmező rendelkezésre áll.)[40]

Augusztusban a polgármester címére megérkezik a módosított tervek csomagja, a rajzokat és számításokat a Színpártoló Egylet tagjai immár közvetlenül is tanulmányozhatják, véleményt nyilváníthatnak.[41]

Amint az várható volt, ahogy a színházépítés konkrét szakaszába fordul, elerednek az ellenvélemények, a polgármester ellenzéke, élén Bernády sógorával, Bedő Sándor ügyvéddel tiltakozik a túlköltekezés, az óriási hitelfelvétel ellen. Ugyanis a kőszínház csak egy a sok nagyszabású terv közül. A legütősebb, amely leginkább borzolja a kedélyeket, a városháza tervezete, költségvonzata és a vele járó telekfelvásárlások. A majdani városháza nagy területet foglal majd el a Poklos utca déli kijáratánál, az ott álló apró építményeket az építési telek kialakítása érdekében fel kell vásárolni, épületmenetesíteni kell, és szükséges a terepet alaposan előkészíteni az építők felvonulásához. Az április 8-i közgyűlésen nagyobb vita alakult ki a telektulajdonosokkal kötött 13 felvásárlási szerződés körül. Bernády megvédi álláspontját Sebess Dénes, Bedő Sándor, Gáspár Antal, Bürger Albert, Farkas Hermann és Sz. Szakáts Péter ellenérveivel szemben. A vita hosszasan elhúzódott, több Bernádyt pártoló tanácstag – a Székelység szerint szándékosan – elszállingózott az ülésről, mert egyébként az ellenzék leszavazta volna a polgármestert. Ezért a törvényhatósági bizottságot Oroszlány István alpolgármester kénytelen volt hartározatképtelennek nyilvánítani, az ellenzék tiltakozása ellenére. (A következő április 14-i közgyűlés ismét napirendre tűzi a vita tárgyát.)[42]

Bedő Sándor ezúttal sem pártolja az ügyet. Emlékeztet a korábbi tanácsi hatrározatokra, és összekapcsolja a kérdést a színházépítéssel. Ha a színház a sétatér közepén épül fel, véli, úgy a régi, most még fungáló tanácsház a teátrum háta mögé kerül az új téren, s ez pedig kettéosztja az eddigi egységes központi teret. A színháznak központi helyet kell találni. Pénzügyi szempontból az 1904. június 6-i bizottsági határozat szerint a színházra 280 ezer, a tanácsházra 380 ezer korona kölcsön veendő fel, de az eddigi telekvásárok csak a tanácsház javára máris 470 300 koronára rúgnak. Egységes keretben kell a két dolgot megoldani.

Sebess Dénes szerint túl nagy és költséges, túl díszes és tágas a városháza egy ekkora városnak. A rendőrséget és a számvevőséget rövidesen államosítani fogják, ezek a tisztviselők kikerülnek a város hatásköréből – minek nekik ekkora palotát építeni. S ha már szólott, szerinte a színházépítésnek hosszú ideig halasztást kell szenvednie, amíg a tanácsház telekügyletei le nem zárulnak. Együtt kell a kettőt megoldani. Még nem késő másképp dönteni.[43]

Bernády részletesen válaszol Bedő Sándornak. Bejelenti, hogy más, fontosabb építkezések miatt a színházépítés még két-három évig nem aktuális (!). A kőszínház egyébként is a város költségén fog megépülni. Tehát a két ügyet szét kell választani, a színház elhelyezéséről később is ráérnek dönteni. Több tanácstag is (Gáspár Antal, Farkas Hermann, Bürger Albert) nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy a színház a sétatéren legyen. Záros határidőn belül találjon közös megoldást a tanács és a Színpártoló Egyesület a színházépület új helyének kijelölésére.[44] A patthelyzet feloldására Bernády hiányában és lényegében a háta mögött – a polgármester ugyanis azokban a napokban Budapesten időzik hivatalos ügyekben – a városi tanács élelmesebb tagjai értekezletet tartanak a régi városháza nagytermében. Sebess Dénes és Bedő Sándor lényegében megismétlik a közgyűlésen elhangzott kifogásaikat. A résztvevők összekapcsolják a színházépítés ügyét a városházáéval. Ismételten felmerül az a jogosnak tűnő aggodalom, hogy a színházra szánt alapot, és a felveendő hiteleket a tanácsháza grandiózus terveire fogják fordítani. Bürger Albert sörgyáros, a város leggazdagabb embere virilista javaslata meghallgatásra talál: épüljön fel a színház a tanácsháza mögötti telekrészre. Tizenöt tagú bizottság alakul, melynek feladata a polgármesterrel elfogadtatni Bürger felvetését.[45] A sajtó is feljogosítva érzi magát – mint a közönség/közvélemény szócsöve –, hogy maga is javaslattal éljen. Ezúttal egészen észszerű ötletet tár a városatyák elé: a Deák Ferenc utcában három telek megvásárlásával (Turnovszky Mór, Bucher Lajos és Farkas Izsák háza) 50 méterrel szélesíthető lenne az utcafront, emide kényelmesen elhelyezhető lenne a színház. Tehát nem eldugva állna a tanácsház mögött, hanem vele szemben. Miután a telkek hosszan felnyúlnak a dombra, ott parkot, mulatókertet lehetne kialakítani (összekapcsolva megnövelhető a Tornakert területe.) Emellett maradna hely összekötni a Térjmeg utcát (a jövendő Köteles Sámuelt) a Deák Ferenc és a Sétatérrel új utcanyitással (ez lesz majd a Mikszáth Kálmán utca).[46]

A vélemények részletes megismertetésére és a konfrontációra a polgármester május 10-ére újabb értekezletet hív össze. A törvényhatósági bizottság tagjait a városháza tanácstermében gróf Lázár István főispán fogadja, aki megkísérel megegyezést kötni az óvatoskodó polgárok és a „költekező” Bernády György között. Napirenden tehát a tanácsháza költségeinek és a színház helyének kijelölésében megállapodásra jutni. A döntés elnapolásának egyik formája a bizottságosdi. A tanácskozás tagjai kebelükből bizottságot választanak, a bizottmány feladata felülvizsgálni a megvásárolandó telkek árát, a kész terveket és azok pénzügyi fedezetét. A bizottságba bekerül Bürger Albert, Fekete Jakab, Bedő Sándor, Kelemen Ádám, Marosi Ödön (vállalkozó), Gáspár Antal (vállalkozó), dr. Fenyvesi Soma (sztárügyvéd), dr. Sebess Dénes (törvényszéki bíró, a városi ellenzék vezércsahosa), Soós Pál (építőmester), elnöke Bernády. A bizottság a tapasztaltakról a május 12-én újabb értekezleten számol be.[47] (Eszerint a tanácsház telekvásárlási ügyében kiküldött bizottság reálisnak találja a kifizetendő és már kifizetett telekárakat. A helyszín azonban függőben marad. A rendkívüli thb[48] gyűlést ez ügyben május 16-ra hívja össze a főispán.)[49]

Az említett rendkívüli tanácsülés legkényesebb pontja a telekvásár ügye, mely a szabályzat szerint kétharmados többséget kívánó döntés. Három álláspont alakult ki. 1. A tanács az örökvásárszerződések elfogadását javasolja, és annak kimondását, hogy a színház nem épül meg a főtéren. A tanács vállalja, hogy 30 napon belül más helyszínt talál a színház számára a Színházpártoló Egylettel közösen. 2. Bedő Sándor indítványa: a színház és a városházi telekvásár együttesen tárgyaltassék harminc nappal később, amikor már ismeretes a színház új elhelyezése. 3. Fenyevesi Soma indítványa: az egész ügy levétele a napirendről. A név szerinti szavazáson a tanács indítványa nem kapott abszolút többséget (66 szavazatot) csupán 34-et, a Bedő-féle előterjesztésnél 16 tanácstag áll föl, Fenyvesi Soma kompromisszumos, halasztó hatályú javaslatával úgyszólván mindenki egyetértett.[50] Két nappal később egy újabb rendkívüli közgyűlésen mintegy ultimátumot adnak a tanácsnak: két hét alatt nevezze meg, keressen új helyet a színházépület számára. Ezzel a főtéri elhelyezés évekre lekerül a napirendről.[51] A színházépítés odüsszeáját figyelmesen követő sajtó a döntésre több-kevesebb eréllyel reagál. A leghevesebben a csizmadiából véresszájú demagóg újságíróvá avanzsált Mészáros Dénes Justitia álnéven intéz támadást lapjában a nemrég megalakult Bethlen Gábor szabadkőműves-páholy ellen, amely a cikkíró véleménye szerint a polgármester szolgálatában állva tanácsházat akar építeni nagy költséggel, és el szeretné odázni a színház építését puszta ígérgetéssel.[52]

A két hét leteltével Lázár főispán elé járul a helyszínkereső bizottság. Hosszas vita nyomán megszületik a döntés: kerüljön a színház a Mészáros Berta-féle telekre (mely eladó) vagyis a Bem térre (a mai Petőfi tér keleti oldala), az odatervezett polgári fiúiskola pedig az Apafi téren (Bernády György tér manapság) épüljön fel.[53] Elhelyezését tekintve arccal a Kossuth utca felé nézne, így a régi tanácsházát semmi módon nem árnyékolja be. Könnyen megközelíthető, és a Vár déli szomszédságában áll.

Az 1905-ös évben a polgármester gyorsabb iramot diktál a thb-nek. Május 31-én már a tizedik rendkívüli tanácsülésre szólítják be a városházára döntéshozókat. Ez sem sima ülés, ugyanis a 4. napirendi pont vitájában az ellenzék (Bedő, Fenyvesi, Bedőházi) azonnal felzúdul, mert az eléjük tárt határozati javaslattervezetben nem szerepel a színház új helye. Bernády ezzel még várt volna, az ellenzék azonban erőszakos, a kákán is csomót keres. Így tehát a banki vita lezárulta után közli: eltekintettek a sétatértől, a városi színház helye a Bem téri Mészáros Berta-féle telek. A tanácsot megbízzák, hogy jusson egyezségre ebben a kérdésben a Színpártoló Egyesülettel.[54] Marosvásárhely polgármestere haladék nélkül értesíti Komor Marcellt, aki Vásárhelyre utazik és kijelenti, hogy minimális változtatásokkal az általuk elkészített színházterv a Mészáros-féle telekhez is hozzáilleszthető, ott is fel lehet építeni különösebb gondok nélkül a színházat.[55] (Az építész jóindulatának oka: a tornyos szecessziós városháza építésére a tanács ugyancsak irodájuknak adott megbízást.)

Hosszú ideig tehát ez fogja uralni a színházzal kapcsolatos elképzeléseket. A Színpártoló Egylet tagságát pedig kedvére manipulálhatja még egy jó darabig az elnök – Bernády György. Vagy mégsem? Június 15-e nehéz feladat elé állítja a mindig talpraesett polgármestert: lenyeletni a békát a Színpártoló Egylettel. Az egylet választmányának ülésén az elnök bemutatja a thb színházépítéssel kapcsolatos határozatát. Kéri a választmányt, hogy fogadja el a telekcserét, bocsássa vissza a főtéri telket a város birtokába, helyette pedig vagy a Mészáros-telket fogadja el, vagy a Kossuth utcában a Dicső-féle telket. Azt is kéri, hogy az egylet vagyonát képező 100 ezer koronát adja át a városnak, amely kötelezi magát, hogy négy év alatt megépíti a színházat 400 ezerből. Az egylet írásbeli biztosítékokat kér. Ígéri, hogy az egylet tagjainak kedvezménye érintetlen marad. Amennyiben a város mégsem építené meg az épületet négy év alatt, úgy visszaszáll a pártoló tesületre a 100 ezer korona, és a város által erre a célra felvett 240 ezer is, és ebben az esetben a Színpártoló Egyesület építi fel a játékszínt az általa elfogadott helyszínen, és a kész tervek alapján két év alatt.[56]

Ehhez képest Flesch Adolf városi főépítész úgy ítéli meg a kialakult helyzetet, hogy a színházmérkőzés még nincs teljesen lejátszva. Szeptemberben javasolja a polgármesteri hivatalnak, hogy az Arany János és a Baross Gábor utcák közötti térségben épüljön fel Thália hajléka. Ehhez a Kossuth utca felé ki kellene szélesíteni a teret az utcarendezés során.[57] (A városi törvényhatósági bizottság viszont éppenséggel oda szánná az új tanácsházat.) Majd látva, hogy ez az ötlet nem talált támogatókra, 1906 februárjában maga is a Mészáros-telek beépítése mellett teszi le a garast.[58] 1905. október 18-án a belügyminiszter válaszában jelzi, hogy hozzájárul a városi színház építéséhez. Amint a városi közigazgatási palota építésének előmunkálatai befejeződnek, a város késedelem nélkül lásson hozzá a színház építéséhez, amelynek legvégső átadási határideje 1909.[59]

1906 februárjában Bernády a polgármesteri beszámolójában az elmúlt esztendőre visszatekintve, mintegy mellékesen említi, hogy a városházi telkek újraeladásából származó bevételekből 175 ezer koronát visszatérít a színházépítési alapnak.[60] Másként fogalmazva, igaza lett azoknak, akik előre látták, és azt jósolták, hogy a színházépítésére összegyűlt összeget a városháza építésére fogják fordítani. Innen tehát az engedékenység, amellyel Bernády belemegy a színház elhelyezésének megváltoztatásába, az építési határidő két-három éves kitolásába.

Csupán április elsején terjeszti elő a Színpártoló Egylet ülésén az elnöklő Bernády György a BM színházépítést jóváhagyó okmányát. Vagyis törvényesen eléri a miniszteri jóváhagyás árnyékában (azt, amit már mindenki tud), hogy a jámbor egylet vagyonát a polgármester rendelkezésre bocsátja, ennek fejében viszont 1909-ig fel kell épülnie az összegből a színháznak. Ellenkező esetben az egylet visszakapja kölcsönadott 400 ezer koronáját. A színház helye nem kerül szóba. A pénz átutalása megtörténik.[61]

Innentől kezdve inkább a hallgatást, mintsem a színházügy buzgását lehet észlelni a sajtóban. Csak a nyári uborkaszezonban kerül elő újra a téma. Ekkor a Székely Ellenzék jól értesültségét fitogtatva állítja, hogy a színház helye még mindig bizonytalan. Két helyszín jöhet komolyan szóba: vagy a főtér nemrégen szabaddá tett déli kijárata (Deák Ferenc tér), az egykori sétatér végződése (emellett szól központi helye, a város forgalma errefelé terelődik, szép dísze lenne a városközpontnak egy impozáns színház) vagy pedig az Apaffi tér, amit az a tradíció erősít, hogy száz évvel korábban ott a Vármellékén működött a város első deszkaszínháza. (Ezt még dr. Molnár Gábor, a várostörténet fáradhatatlan kutatója derítette ki.) A lényeg: épüljön meg végre a színház![62]

Ennek kapcsán újabb ötletadó kapcsolódik be a színház lassan tengeri kígyóvá növő dolgába. Staibl Andor mérnök szerint felépülhetne a színház a régi tanácsháza helyén és néhány szomszédos telek bevonásával, a főtér keleti oldalán, a Plébánia templom szomszédságában. Mellette bérházat is építhetne a város, melynek jövedelme a színház fenntartását szolgálná. Az épület (kelet–nyugat tájolású) két homlokzata a főtérre és az Eötvös (ma Vásár) utcára nézne. Söröző és kávéház is lenne az épület földszintjén. Ugyanakkor Staibl semmit sem említ a már létező és elfogadott Komor–Jakab-féle színházi épülettervről.[63] (Vagy nem tud róla, vagy szándékosan elhallgatja. Vásárhelyi ember, de Budapesten él már régóta.)

Szeptember 5-én, valószínűleg a tervezők sugalmazására, a város megvásárolja a Klastrom utca sarkán álló Kiss Károly-féle telket 32 ezer koronáért a színházépület céljaira.[64] Ezek szerint az ezzel szomszédos Mészáros-telek kevés teret enged az épület kibontakozásához, nem lenne az épületnek perspektívája („luftja”), sokat veszítene impozáns középületi látványából. Szinte pontosan egy évre rá (1907-ben) Komor és Jakab 6000 korona előleget kér a színház terveinek átdolgozására.[65] A kért összeget a közgyűlés meg is szavazza, de a sajtó a kiszivárogtatott hírekre alapozva azt is megírja, hogy a színház végleges helye még most sincs rögzítve.[66] Az iram láthatóan lelassult, a tervezőiroda sem siet, van ugyanis elég megrendelésük, lassan-lassan felkapottá válik a tervezőpáros, főleg a vidéki nagyobb városokban, pl. Szabadkán.

Időközben felmerül egy nyári színház létesítésének gondolata is. Nem a városi mérnökök vagy a polgármesterben képződik meg az ötlet, hanem egy színigazgatóban, akinek roppant fontos lenne egzisztenciális szempontból, hogy egész éven át bevételhez jusson a társulat. Még csak hideg januári szelek süvöltenek a székely főváros utcáin 1907-ben, midőn Heves Béla színigazgató azt tervezi, hogy egy nyári színházat épít az Iskola utcai ún. neológ zsinagóga háta mögött elterülő térségben, a Bissingen-udvarba, amely azután a város tulajdonába menne át.[67] Mondjam, ne mondjam: a hivatalosság részéről nem találkozik kimondott lelkesedéssel a terv, tehát felengedett léggömbként lebeg a valóság felett évekig. Májusra ugyanis kiderül, hogy nem valósulhat meg a Bissingen-udvarba tervezett nyári színház a tetemes költségek miatt.[68]

A városháza elkészült, de a színház dolga újabb halasztást szenved. Október 18-án a thb közönsége, beleértve az ellenzéket is, egyetlen pisszenés nélkül tudomásul veszi, hogy a színház csak azután épülhet meg, ha már befejeződnek a csatornázási (vízvezetéki) munkálatok. 1908 január 15-én a polgármester a bevett, sőt elvárt gyakorlat szerint újabb és hosszabb programadó beszédben ismerteti városfejlesztési elképzeléseit, az eredmények felsorolását sem mulasztja el. De megerősítést nyer az a korábbi ütemterv, mely szerint, bár a színház felépítésére 380 ezer korona áll a város rendelkezésére, mégis előbb a vízvezeték- és a csatornahálózatot kell kiépíteni. Csak azután kerülhet sor a régóta esedékes feladat megoldására. Ja, és sürgősen találni kell egy megfelelő(bb) helyszínt, ugyanis ahhoz kell majd alkalmazkodniuk a pesti mérnök uraknak.[69] Jól benne járunk már a tavaszban (április 6.), amikor a thb 12 tagú bizottságot alakít, és ennek feladatául adja, hogy végre találja meg a legideálisabb elhelyezést Thália hajléka számára.[70] Lépjen végre Vásárhely is a kőszínházas városok sorába. Úgy tűnik, egész évben lázas (nem) keresés folyik. Ugyanis decemberig nem történik semmi érdemleges az ügyben. A Székely Lapok szokás szerint füstölög, azt írja, hogy a most induló színházi idényben annyi volt a bérletigénylés, amennyi páholy nincs is a Transylvánia színháztermében. Páholy nélkül maradtak az előkelő családok, de bezzeg kapott páholyt a hotel tulajdonosa, Ugron Gábor és Bernády is, akik a lap szerint a legfőbb hátráltatói az állandó színház megépültének városunkban.[71]

Mintegy köztes megoldásként a helyzetre Bernády a december 10-i közgyűlésen indítványt terjeszt be egy nyári színház építéséről, amelynek helyszínét egy, a tanács tagjaiból alakult bizottság (Fenyvesi Soma, Bürger Albert, Szakáts Péter, Tauszik B. Hugó, Gáspár Antal, Kelemen Ádám) állapítja meg. A színház 50-60 ezer koronából megépíthető. Bérleti díja 4000 korona lesz. Az építkezéshez a tervek szerint már tavasszal hozzáfognak. Ekkor ismét felmerül a színház elhelyezésénél a főtér, ill. a városháza mögötti kihasználatlan üres térség, amelyen még ott állnak az építők barakkjai. (A napirendi pont előzménye, hogy a közkedvelt Szilágyi Dezső színigazgató Bernádyhoz kérést nyújtott be azzal indokkal, hogy Torda és Dés kilépett az erdélyi színikerületből, így a június–augusztust is városunkban fogja tölteni, minek okán kilencven előadást ígér cserében.)[72] December végén újabb közgyűlés, amelyen szóba kerül a nyári színház lokalizálása. A bizonytalanságra megoldásként Petry Zsigmond és Gáspár Antal nem a Széchenyi-parkot ajánlja, hanem a városháza szomszédságában álló Papp-féle telket. Ellenvetés: ez a telekvásár jóformán a teljes színházalapot felemésztené. A Széchenyi parkban viszont ingyenes telek áll az építtető rendelkezésére, és így a színházépítés kb. 5-6 ezer koronából megúszható.[73]

Ez a tapogatózás, helykeresés vezeti rá végül is a döntéshozókat a „végleges” helyszín kiválasztására. A thb pénzügyi és gazdasági bizottsága, mely a legtöbb nagy fontosságú döntést előkészíti, 1909. január 26-án azt ajánlja a legközelebbi közgyűlésnek, hogy a városi színház épüljön fel a Széchenyi téren, egész pontosan a Bodor-kút helyén.[74] A korábbi telekvásárlási kísérletek után belátták, hogy a vérszemet kapott telektulajdonosok csillagászati árai megfizethetetlenek a város számára. Inkább maradnak a főtéri helyszínnél.[75] Január 29-én a thb közgyűlésén szavazásra kerül sor, a színház elhelyezését csupán nyolc tanácstag (többek között Petry Zsigmond, Bedő Sándor, Gáspár Antal, Szász Albert) kifogásolta, többségi döntés alapján elfogadták, hogy a Bodor-kút helyére kerüljön a színházépület. Az építkezés kb 500-600 ezer koronába fog kerülni, a színházi alapnak azonban csak 380 ezer korona áll rendelkezésére. A többit államsegélyből vagy banki kölcsönből kell fedezni. 1911-ig kellene elkészülnie.[76] (Így is legalább 100 ezerrel kerül többe a késés miatt a korábbi árakhoz viszonyítva.)

A véghatározatba az ellenzők nem nyugszanak bele, hanem február 7-re népgyűlést hirdetnek a Központi Szállóban. A zsúfolásig megtelt terem előtt Petry Zsigmond ismerteti a gyűlés célját: hol is álljon a színház épülete. A népgyűlés összehívója a Függetlenségi Pártkör, melynek a mészárosmester és városi tanácstag az elnöke. Petry bejelenti, hogy nem ért egyet a főtéri helyválasztással, ugyanis ezáltal az iparosok kiszorulnak vásártérről, illetve „az imádságos Kossuth-szobrot” valami méltatlan helyre fogják áthelyezni. Ezért határozati javaslatot terjeszt elő, de a pokoli zaj, az egymásnak ellentmondó bekiabálások elnyomják a hangját, senki semmit sem ért. Szakáts Sz. Péter kamarai titkár a főtéri helyszín mellett kardoskodik, akácsak Gáspár Antal és Kováts Elek újságíró-tűzoltóparancsnok. Mindenki folyton határozati javaslatokkal rukkol elő, amit lehurrognak, megéljeneznek, de eredmény nincs. Bernády is jelen van a gyűlésen. Bölcsen hallgat, figyel, a végén szól csak hozzá. Megvédi a főtéri elhelyezést, a színház helyének ingyenességével érvel, kijelenti, hogy a főtéri iparosok piaci helyeinek kitelepítéséről szó sincs, az árusok kedvéért aszfaltozták le a minap az egész Széchenyi teret. A Kossuth-szobor más, méltó helyet kap. Egyéb elhelyezés esetén növekednének a pótadók. A gyűlés bármiféle határozat nélkül oszlik fel. Bernády beszédében ravasz fordulattal azt akarja a polgárság tudtára adni, hogy a színház helyének meglelése fontos, hiszen szó sincs itt személyi ellentétről Petry és közte, mindketten a város polgárságának érdekében kampányolnak. Meg kell várni a BM döntését a színház dolgában.[77] A döntés megsürgetése egyaránt fontos a polgármesternek és Petrynek is. Mindketten külön-külön egy nap különbséggel vonatra ülnek, és Budapesten teszik tiszteletüket a kormányközeli hivatalokban.[78] Kossuth Ferenc miniszter, Lajos nagyobbik fia, március 11-i levelében beleegyezik abba, hogy a Kosssuth-szobrot a főtérről a városháza elé költöztessék a színházépítés okán. (Bernády erről március 3-án tájékoztatta a kereskedelmi minisztert, és kérte elvi beleegyezését.) Ezzel tehát meghiúsult – véli a sajtó – Petry Zsigmondék törekedése, amely a szobrot elmozdíthatatlanná kívánta nyilvánítani.[79](Nem Bernádyn s nem a jó hentesmesteren múlott, hogy tíz évvel később elmozdították mások…) Csak október 20-án a thb rövid másfél órás közgyűlésén olvassák fel azt minisztériumi határozatot, mellyel a BM jóváhagyja színház a főtéri elhelyezését a Bodor-kút és a Kossuth-szobor közötti térségben, és megadja az építési engedélyt. (Ekkor már félmillió korona áll elvben a színházépítés rendelkezésére, de hamarosan egy nagyobb szabású terv miatt az elméleti lehetőség még inkább légiesül. Kell a pénz a Közművelődési Palotára.) A színháztervek régóta készen állnak, a sokszor átdolgozott Komor- és Jakab-féle elképzelés a városháza irattárában hever.[80]

1911-ig nem történik semmi említésre méltó. A csatározások lezajlottak, a Bodor-kutat lebontották, építőanyagát árverésen értékesítették. 1910. április 26-án Erősdy Sándor főispáni beiktatáskor újra előkerül a színházépítés ügye – a főhivatalnok a legfontosabb városi teendők között említi, a kórházzal együtt. (Végül mindkettő elmarad.) Novemberben a sajtó sorra veszi az 1912-es év építési feladatait. Az épülő Közművelődési Palota mellett ott van mindenekelőtt a színház. A városházáról olyan híreket szerzett a sajtó, miszerint májusban nekifognak az építésnek, és 1913 őszére készen is áll a teátrum. Erről bővebb felvilágosítást vár a közönség, amivel a tanács adósa marad. A színház építése miatt a főtérről a városháza elé fogják költöztetni a Kossuth- és a Bem-szobrot is. Az iskolaépítések sorát a felsőbb leányiskola egészíti ki, melynek munkálataihoz a színházzal egyszerre fognak hozzá.[81] Senki nem emlékszik már az 1911-es végső határidőre, hát még az eredeti 1909-re…

Bernády 1912-ben a város főispánja lett, ami rangbeli emelkedést jelent. Azért rajta tartja kezét minden fontos városi mozzanaton, a polgármester feje fölött átnyúlva. Például már 1909-ben felmerült egy Petőfi-emlékmű felállítása a Görög-házzal szemben; arról az épületről van szó, amelyben 1849-ben Petőfi megszállt. Bernády több fővárosi művésszel is tárgyalt, végül Kallós Edével állapodott meg. A művész többször is járt Vásárhelyen a helyszín kiválasztása érdekében, több változatot is készített. A végleges megállapodás szerint az építendő színház jobb oldalán, a tér lezárásaként helyezik el a bronzreliefet a plébánia előtti kis háromszögű park közepén. Az emlékműhöz mellékalakok is csatlakoznak majd. A felavatás valószínűleg 1912 tavaszán lesz, tudta meg a sajtó.[82]

Itt egy rövid kitérőt kell tennünk, ami sok mindent megvilágított e sorok írója előtt. 1907 június 4-i közgyűlésen a polgármester indítványt tesz egy közművelődési intézmény (kultúrpalota) építésére, amivel a közgyűlés elvben egyet is ért. Ugyanezen a közgyűlésen emlékeznek meg arról, hogy Ferenc Józsefet éppen 40 éve koronázták Magyarország királyává. A jubileum alkalmából az uralkodó, illetve a magyar kormány több ajándékkal kedveskedik „a hálás nemzetnek”.[83] Bernády az újságokból értesül, hogy az országgyűlésben Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter törvényjavaslatot terjesztett be, miszerint a koronázás 40 évfordulójának tiszteletére a nagyobb vidéki városok építsenek a közművelődésnek hajlékot. Pályázatot is hirdetnek, a nyertesek, a kiválasztottak komoly állami támogatásban részesülnek. Feltétel, hogy a közművelődési intézmény Ferenc József uralkodó nevét kell hogy viselje.[84]

Augusztusban már tárgyalásokat folytatott egy kultúrpalota építése céljából a városunkban tartózkodó Szalay Imrével, Ugron Gábor főispán apósával és Fejérpataky Lászlóval, akik támogatásukról biztosították az ügyben a lobbizó polgármestert.[85] Néhány nappal később a A Székely Ellenzék tág teret szentel az építendő Kultúrpalotának. E szerint kb. 200 ezer korona költséggel készülő középületben helyet kap egy 500 férőhelyes előadóterem és egy 120 személyre szabott kisebb terem a közművelődés és a szabadegyetemek számára. Lesz az épületegyüttesben könyvtár, zenede és múzeumok is.[86] Bernády elnyeri a pályázaton a részvételi jogot, ezután kezdi el a szervezést-tervezést, felkéri az építészeket – Komort és Jakabot – a tervek elkészítésére, mintegy fájdalomdíjat nyújtva az eddig elmaradt színházépítésre. Az 1908. július 15-i utolsó tanácsülésen, melyet még a tanács a régi városházán tart, a város megkapja a vallás és közoktatásügyi miniszter jóváhagyását és támogatását a kultúrpalota építéséhez.[87] 1910 decemberére elkészülnek a palota tervei.[88] Innen kezdve a figyelem teljes egészében a közművelődési ház megvalósítására tevődik át. A színház ügye elakad.

Az 1912-es évben a város fejlődése megtorpan a gazdasági és pénzügyi válság miatt, mely az egész országot sújtja. Az erőfeszítések a Kultúrpalota befejezésére koncentrálódnak, amit a következő évben át is adnak rendeltetésének. Ennek dacára a világháború előestéjén, május 18-án Hofbauer Aurél polgármester úgy vélekedik, hogy a színház építése még aktuális, és az elbai színkör helyett (amit az árvíz teljesen tönkretett) a közeljövőben megvalósul a városháza mögötti téren egy ideiglenes, fából és vastraverzekből készült nyári színkör a kultuszkormányzat finanszírozásában. Az épület homlokzata a Ferenc József utcára fog nézni, átellenben a Közművelődési Palotával, és ezer néző befogadására lesz alkalmas. Tervezője Radó Sándor építész, kivitelezője a Ganz gyár és a Lenarduzzi cég, amelyek amúgy is városban építkeznek. Erre a városi mérnök olyan javaslattal él, hogy azt inkább betonból kellene megépíteni és úgy állandósítani. A javaslattevő előtt a kolozsvári sétatéri színkör példája áll. De a városvezetés elveti, mert a betonváltozat túl költségigényes.[89]

Bár beszámolónk során érintettünk két fellángolást is, 1905-ben és 1909-ben a színház megvalósítására tett erőfeszítések során, Thália saját hajlékának építése több okból is elmaradt. A gazdasági válság, a pénzügyi kedvezőtlen mozgások, illetve a színházépítési alap ide-oda tologatása, más irányú felhasználása – tulajdonképpen pozitív mozgás volt, hiszen hasznos intézmények megvalósításába épült be, ha a végeredmény, az urbanizáció haladása, a város modernizációjának magaslatáról tekintünk a tényekre –, ugyanakkor azonban az a tény, hogy a Kultúrpalota felépült, Bernádyt mintegy felmentette attól a közvetlen kötelességtől, hogy kőszínházat építsen szeretett városának ígéretei és tervei szerint. A többfunkciós palota koncertterem, előadások színhelye, könyvtár, múzeum, zeneiskola, képtár – sokkal jobban és „hivatásszerűbben” kielégítheti a városlakók, a színházrajongók és társulatok igényét, mint az ősrégi Apolló vagy a sokszor átalakított, folytonosan javításra szoruló és egyáltalán nem biztonságos (tűzveszély, elavult elektromos hálózat, statikai gondok, repedések) Transylvánia terme. A világháború pedig egyáltalán nem kedvezett a színházépítésnek, a Monarchia szétesése, az új imperium pedig a továbbiakban is légvárrá üresítette a kőszínház marosvásárhelyi építményét.

„A színházasdi végére az I. világháború tesz pontot.”

Valószínűleg ezzel a mondattal fejeztem volna be hosszúra nyúlt beszámolónkat, ha nem figyelmeztet Ungvári Zrínyi Ildikó egy eddig teljesen figyelmen kívül hagyott forrásra: Marosi Ildikó egy 2004-es dokumentumközlésére, amelyből kiderült, hogy Bernády igyekezett állni ígéretét 1913–1915-ben, a Kultúrpalota befejezését követően.[90] A színház elhelyezése ekkor lett volna városrendészeti szempontból a legideálisabb. Ugyanis a városháza és Ferenc József Közművelődési Palota alkotta teret jobb oldalról, ha úgy tetszik, dél felől a színház épülete zárta volna le. Ezt bizonyítja levelezés az építészekkel, költségelszámolásaik, a vásárhelyi levéltárban található építésdokumentáció. Bernády megválása a főispáni hivataltól (l917) még inkább jelzi a vállalkozás végét.

Amiben viszont e sorok írójának sajnos igaza lett: a négyéves első világháború tényleg eltörölt minden további színházépítési kedvet, akaratot, tervezgetést.


[1]Páholy és karzat. Marosvásárhely színházi élete a 19. század második felében. Pro Print, Csíkszereda, 2013.

[2]Az osztrák közigazgatási rendszer hivatala vásárhelyi székhellyel.

[3]Sebestyén Mihály: Időtár. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010. 63. (A továbbiakban: Időtár)

[4]Időtár II. 64.

[5]Molnár Gábor: Színházépítési törekvések. In: Székely Napló, 1911, 41. évf. 62. sz.

[6]Időtár II.64.

[7]Ua. 66.

[8]Időtár I. 76.

[9]Időtár III. 81.

[10]Uo. III. 86.

[11]Marosvidék 1879, 9. évf., 24. sz.

[12]Időtár II. 93.

[13]Ua. 108–109.

[14]Ua. 112

[15]Időtár V/1. 348.

[16]Időtár II. 117; V/1. 361–362.

[17]Ua. 364.

[18]Ua. 370. A színház helye „tartósan” a vásártér alsó határa, a mai Bolyai utcával szemközti üres, ám elég vizenyős terület. (V/2:7.)

[19]Ua. V/2.7.

[20]Ua.120.

[21]Időtár V/2.12.

[22]Időtár V/2.11. (Május 4-től lépnek fel a vásárhelyi közönség előtt.)

[23]Székely Lapok 1901., 31. évf., 23. sz.; Időtár V/2. 36. (március 19.)

[24]Székely Lapok 1901., 31. évf., 96. sz.

[25]Egyenlőség 1902. 21. évf., febr. 2.

[26]Időtár V/2. 67.

[27]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 49., 53–54.sz.

[28]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 66. sz.

[29]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 74. sz.

[30]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 75. sz.

[31]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 182. sz.

[32]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 270. sz.

[33]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 279. sz.

[34]Székely Lapok, 33. évf. 1903., 281. sz.

[35]Székely Lapok, 1904., 34. évf., 22. sz.

[36]Székely Lapok, 1904., 34. évf., 62. sz.

[37]Székely Lapok, 1904., 34. évf., 67. sz.

[38]Székely Lapok 1904., 34. évf., 83. sz.

[39]Székely Lapok 1904., 34. évf., 154. sz.

[40]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 69. sz.

[41]Székely Lapok 1904., 34. évf. 194. sz.

[42]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 83. sz.; Székelység, 1905., 8. évf., 82. sz.

[43]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 84. sz.

[44]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 86. sz.

[45]Székelység, 1905., 8. évf., 86. sz. (április 13.)

[46]Székelység, 1905., 8. évf., 87. sz. (április 16.)

[47]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 107. sz.; Székelység, 8. évf., 1905. 108. sz.

[48]törvényhatósági bizottság

[49]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 109. sz.

[50]Székely Társadalom, 1905., 1. évf., 2. sz.; Székelység, 8. évf. 1905., 114. sz.

[51]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 113. sz.; Székelység, 8. évf. 1905., 116. sz. Úgy döntenek, hogy a teljes hitelt felveszik, tehát azt a pénzt is, amely a színházépítés számára lenne elkülönítendő.

[52]Székelység, 8. évf. 1905., 115. sz.

[53]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 121. sz.

[54]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 122. sz.

[55]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 122. sz.

[56]Székely Lapok, 35. évf., 1905. 131. sz.

[57]Időtár II. 128.

[58]Időtár II. 128.

[59]Székelység, 8. évf. 1905., 240. sz.

[60]Székely Lapok, 36. évf., 1906. 33. sz.

[61]Székely Ellenzék, 9. évf., 1906., 76. sz.

[62]Székely Ellenzék, 9. évf., 1906., 149.sz. (július 3.)

[63]Székely Lapok, 36. évf., 1906. 171.sz. (július 27.)

[64]Székely Lapok, 36. évf., 1906. 203.sz.

[65]Székely Ellenzék, 1907., 10.évf., 205. sz.

[66]Székely Lapok, 1907., 37. évf., 207. sz.; Székely Ellenzék, 1907., 10.évf., 207. sz.

[67]Székely Lapok, 1907., 37. évf., 25. sz.

[68]Székely Ellenzék, 1907. 10. évf., 116. sz.

[69]Székely Ellenzék, 1908., 11. évf., 15– 24., 26. sz.

[70]Székely Lapok, 1908., 38. évf., 77. sz.; Székely Ellenzék, 1908. 11. évf., 77. sz.

[71]Székely Lapok, 1908., 38. évf., 207. sz.

[72]Székely Lapok, 1908., 38. évf., 213. sz.; Székely Ellenzék, 1908. 8. évf., 232. sz., Vásárhelyi Napló, 1908. 1. évf., 17. sz.

[73]Székely Lapok, 1908., 38.évf., 220. sz.

[74]Időtár III.124. A kút állapota-állaga évek óta leromlott, vize egyre inkább ihatatlanná vált. Már csak a városi fiatalság, cselédség, katonaság találkozóhelyeként frekventált. Közel félszázada nem zenél. A környék rendezése megkívánja, hogy a kút lebontása mellett a Kossuth-szobrot is helyezzék át innen. A Kossuth-szobor-bizottság, a városi Függetlenségi Párt is végül beleegyezik, hogy az emlékmű átkerüljön az új városháza elé. A kút műemléki jellege nem akadály. Bernády és kortársai a 19. századi építményeket, sőt a leromlott várat sem tekintik megőrzésre érdemesnek!

[75]Székely Lapok, 1909., 39. évf., 14. sz.

[76]Székely Lapok, 1909., 39. évf., 16. sz., Székely Ellenzék, 1909. 12. évf., 17. sz., Vásárhelyi Napló, 1909., 2. évf., 17. sz.

[77]Székely Ellenzék, 1909. 12. évf., 22. sz.

[78]Székely Ellenzék, 1909. 12. évf., 31., 32 sz.

[79]Székely Lapok, 1909., 39. évf., 40. sz.

[80]Székely Lapok, 1909. 39. évf., 161. sz., Székely Ellenzék, 1909. 12. évf., 161. sz.

[81]Székely Napló, 41. évf. 1911., 182. sz.

[82]Székely Napló, 41. évf. 1911., 128. sz.

[83]Székely Lapok, 1907., 37. évf., 125. sz.

[84]Székely Lapok, 1907., 37. évf., 127. sz.; Székely Ellenzék, 1907. 10. évf., 127. sz.; Időtár V/2. 110.

[85]Székely Ellenzék, 1907., 10.évf., 180. sz.

[86]Székely Ellenzék, 1907., 10.évf., 182. sz.

[87]Székely Ellenzék, 1908. 8. évf., 149. sz.

[88]Időtár V/2. 119.

[89]Időtár V/2. 152–153., 157.

[90]https://epa.oszk.hu/00400/00458/00082/2004honap10cikk752.htm (Letöltés 2021. 02. 16.)