Kezdődik az V. WonderPuck Utcaszínház Fesztivál

Kezdődik az V. WonderPuck Utcaszínház Fesztivál

Szeptember 9-12 között kerül sor a Puck Bábszínház, az ESUA Egyesület és a Lions Alapítvány által közösen megszervezett WonderPuck Utcaszínház fesztivál ötödik kiadására. A rendezvénysorozat öt helyszínen zajlik: Bonchidán a Bánffy-kastélyban (szept. 9), Kolozsvár főterén (szept. 10-12), a Bánffy-palota udvarában (szept. 10-12), az Erdélyi Néprjazi Múzeumban (szept. 11), valamint a Magic Puppet udvarában (szept. 11-12).

A fesztivál idei kiadásán több, mint 40 program közül válogathatnak az érdeklődők: bábelőadások, koncertek, műhelyek, kiállítások, elő szobrok, óriásbábok és számos meglepetés várja a közönséget. A hazai fellépők mellett öt külföldi társulat előadásai közül is válogathatnak a látogatók: Magyarország, Németország, Törökország, Moldovai Köztársaság, Olaszország.

A fesztivál legelső napján, csütörtök délelőtt a bonchidai Bánffy-kastélyban látható a Puck Bábszínház két előadása (Jancsi és Juliska; Vasilache és Marioara a világ körül), majd péntektől már Kolozsvár különböző pontjaiban is bábszínházzal és varázslattal találkozhatnak az arra járók. Pénteken, szeptember 10-én délután kezdődik az egész hétvégés programrosorozat. 17:00 órától a Bánffy-palota udvarában látható a Valaki őrzi majd a harangvirágokat c. előadás; 18 órától pedig kolozsvár Főterén a magyarországi TrappTop Flotta előadása, A Nap és a Hold elrablása.

A fesztivál összes programja ingyenes, nincs előzetes helyfoglalás!

További információk, biztonsági előírások és teljes program a www.wonderpuck.eu, valamint a https://www.facebook.com/wonderpuckcluj oldalakon.