
MEGJELENT A JÁTÉKTÉR 2021/4. SZÁMA
Lapunkban foglalkoztunk már a kérdéssel, hogy a kortárs valóságunk rendszerszintű – természeti, gazdasági és társadalmi téren egyaránt megnyilvánuló – válságai milyen kihívások elé állítják az előadóművészetet. Téli számunkban színházi és filmes szakembereket, alkotókat kértünk fel, hogy arról írjanak, miként képzelik a színház jövőjét, milyen trendeket észlelnek, milyen technológiai behatásokkal számolnak. Benedek Zsolt dramaturg, Dávid A. Péter színész, Demény Péter író, Fábics Natália filmtörténész és Kiss Gabriella színháztörténész válaszai mellett a harvardi metaLAB kutatócsoport idevágó kiáltványát is publikáljuk, amelynek kiindulópontja, hogy az előadóművészet fenntarthatósági okokból sem térhet vissza a régi normalitásba, ebből fakadóan az eddigi támogatási rendszerek és esztétikai keretek átgondolására szólít fel. Szintén a kérdéskörhöz kapcsolódva Bakk Ágnes Karolina beszélgetett Deirdre V. Lyons előadóművésszel a hagyományos és a VR-színházi előadói munkában szerzett tapasztalatairól.
Téli számunk északi színpadokra is kitekintett: Sirató Ildikó az észtországi DRAAMA fesztivált szemlézi; Linnea Staraval, a Finn Színházi Információs Központ (TINFO) vezetőjével Jankó Szép Yvette beszélgetett a kortárs finn színházról, Kocsis Tünde pedig a Mesteremberek című kortárs dán drámaantológiát elemzi recenziójában. Saara Turunen kortárs finn szerző Nyuszilány című drámája Jankó Szép Yvette fordításában olvasható.
TARTALOM
A színház jövője
Körkérdés: A színház jövője – ma? Benedek Zsolt, Dávid A. Péter, Demény Péter, Fábics Natália, Kiss Gabriella válaszai
Kiáltvány a jövő színházáért: Az előadás emberi jog – A harvardi metaLAB futureStage kutatási csapatának manifesztója
„Az élmény őszintesége.” Színház és színjátszás a virtuális valóságban – Bakk Ágnes Karolina beszélgetése Deirdre V. Lyons színésznővel
Északi színpadok
Sirató Ildikó: Végre színház! A DRAAMA 2021 fesztivál és Balti Drámafórum Tartuban
A statisztikáktól a játéktérben való együttlétezés lélegzetelállítóan új formáiig – Jankó Szép Yvette beszélgetése Linnea Stara színházkutatóval, a TINFO vezetőjével
Kritika
Marton Orsolya: Gyere velem, találjunk vapitit!
(Piros fű. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)
Kovács Emese: Nem lehetünk egymáséi
(Szeretők. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós)
György Andrea: Indoor Recycling
(Nóra/Indoor. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)
Tanulmány / Esszé
Hatházi András: Játék a szavakkal és a térrel
Váta Lóránd: Hogyan működnek a tükörneuronok?
Könyvrecenzió
Sebesi István: Látlelet Váradról
(Biró Árpád Levente Első felvonás című drámakötetéről)
Kocsis Tünde: Heten Dániából
(A Mesteremberek című drámaantológiáról)
Dráma
Saara Turunen: Nyuszilány (Fordította Jankó Szép Yvette)
A JÁTÉKTÉR A KÖVETKEZŐ KÖNYVESBOLTOKBAN VÁSÁROLHATÓ MEG:
Kolozsváron:
Gaudeamus Könyvesbolt, Iuliu Maniu u. 3. szám
IDEA Könyvesbolt, Kossuth Lajos utca (December 21. sugárút) 14. szám
Marosvásárhelyen:
Gutenberg Könyvesbolt, Rózsák tere 56. szám
Csíkszeredában:
Gutenberg Könyvesbolt, Petőfi u. 4. szám
Székelyudvarhelyen:
Gutenberg Könyvesbolt, Márton Áron tér 8. szám
Sepsiszentgyörgyön:
Gutenberg Könyvesbolt, Kossuth Lajos u. 1. szám
Budapesten:
Írók boltja, Andrássy út 45.
ELŐFIZETÉS
Éves előfizetés Romániában: 39 RON + postaköltség, Magyarországon: 2700 HUF + postaköltség, az EU további államaiban: 9 EUR + postaköltség.
Támogató tagság részére: Romániában: 80 RON + postaköltség, Magyarországon: 8000 HUF + postaköltség, az EU további államaiban: 41 EUR + postaköltség. Támogató tagjainkat feltüntetjük a lapszámokban, továbbá rendezvényeinkre meghívót kapnak.
Kérjük, előfizetési vagy támogató tagsági szándékát jelezze Kovács Gábornak a kovacs.jatekter@yahoo.ro e-mail címen.
Külföldi előfizetőink számára:
Külföldi támogató tagság részére: