Sebesi István: A mai román színház küzdelmeiről
A Fluturele gladiator című könyvről[1]
A Játéktér 2021/3. számából
Cristina Modreanu a kortárs román színház jegyzett és nemzetközileg is elismert szakértője. Elsősorban az 1990 utáni romániai színházi terep újrafogalmazását, az azóta megjelent játszási formákat, a drámaírók új generációját kutatja. Fulbright-ösztöndíjjal a kétezres évek amerikai színházi radikalizmusát vizsgálta, kurátorként a legfontosabb romániai színházi fesztiválokon napjaink progresszív előadásait promotálja. A Scena.ro színházművészeti szakorgánum alapító-főszerkesztője, fontos nemzetközi konferenciák előadója Berlintől Tel-Avivig.
A Fluturele gladiator (magyar fordításban megközelítőleg: A gladiátor pillangó) című, 2016-ban megjelent kötetében külön fejezetekben egyrészt a jelenkori román színház jellegzetes alkotóit mutatja be – Gianina Cărbunariu, Alexandru Dabija, Radu Afrim író-rendezőket kiemelten tárgyalja –, másrészt azokkal a jelenségekkel ismertet meg, amelyeket ebben a régióban csak nehézkesen fogad be a színház. Ilyenek a feminizmus, az LMBT (leszbikus, meleg, bi-, transz-, továbbá interszexuális, transzvesztita) megnyilvánulások, általában a queer attitűd. Hangsúlyozza a független alkotóműhelyekben oly evidens, az állami fenntartású kőszínházakban még csak áttételes politikai statementek fontosságát.
De mindenekelőtt azt a kérdést teszi fel, hogy miért épp a kortárs színház? Nyitófejezetében filozófiai kontextusba helyezi a kortársiasságot. Giorgio Agamben, Walter Benjamin, Henri Wald, Claire Bishop és mások teóriáiból vonja le konklúzióit a színházban az aktuális kinti világ kritikus lelkiismeretének megtestesülésére vonatkozóan. Arra a következtetésre jut, hogy a „kortárs” immár nem az időszerűsítést jelenti, hanem a színházi gyakorlat megváltozását, amivel módosul a színházi esemény koncepciója. A folyamatosan újragondolt módszerek a közönségben releváns felismeréseket indukálnak.
Brechtnek és alkotótársainak munkásságát taglalva arra is felhívja a figyelmet, hogyan lehet szélesebb körökhöz eljuttatni a színházat, különös tekintettel az előadásokban elhangzó gondolatokra. Ostermeiernél a színház mint „szociológiai laboratórium” merül fel, Rodrigo Garciánál az „ellen”-színházat említi, hosszan elemezve előadásainak romániai recepcióját.
Rövid fejezetben feltérképezi a kilencvenes évek útkereséseit. A kitágult világ nemcsak az újszerű rendezésekben, hanem már a színpadképeken is meglátszik. A „kilencvenesek” (nouăzeciștii), többek között Theodora Hergheleghiu, Theodor Cristian Popescu, Cristi Juncu, Andreea Vulpe rendezései taposták ki az utat jelenkorunk színházához.
Gianina Cărbunaru kezdeti alkotásai esetében a múltfeldolgozást tartja jelentősnek Cristina Modreanu. Majd példákat mutat az új formák keresésére összpontosító rendező munkásságából. Utána Gianina Cărbunariu visszatér a jelenhez, és archetipikus átlagfiguráival hatol mindennapjaink anomáliáinak mélyére. A Queer meets feminism című fejezetben az előadásokon túlmutató, a hamisságokra felépült társadalmi alapok repedéseit feszegető „másságra” helyezi Radu Afrimnál a hangsúlyt. A jóval idősebb Alexandru Dabiját generációja legrugalmasabb alkotójának nevezi. Rendezései szarkasztikusan közelítenek a művekhez, az elöregedett nemzetfelfogás nevetségességéhez.
A politikai korrektség kérdését feszegeti az LMBT- és queer-jelenségek megjelenésénél a romániai színpadokon. Kétségtelen: ezek az előadások felhívják a figyelmet a romániai közélet tarthatatlan beidegződéseire. A másság tolerálása, pozitív diszkriminációja, permanens mindennapisága még soká következik be olyan vidéken, ahol a büntető törvénykönyv csak 2001-ben változott az azonos neműek közötti szexuális viszonyt illetően. És csak az tudta megsürgetni, hogy abban az évben az USA olyan nagykövetet nevezett ki Bukarestbe, aki azonos nemű partnerével érkezett. (Hasonlóan cselekedtek a hollandok Budapesten a kilencvenes években. Az akkori új holland nagykövet esete lényeges társadalmi diskurzust indított el.) Fontosnak tartja Paul Dunca és alkotótársai tevékenységét. Előadásaikban többek között a román történelem hírességeinek szexuális életére vonatkozó egyértelmű dokumentumokat idéznek, kritikusan viszonyulva ezáltal a ma is dívó historizáló-heroizáló történelemfelfogáshoz. Erős kritikával illeti azt az általános, manipulatív politikát, amely magáévá tesz kisebbségvédelmi szlogeneket, majd rezzenéstelenül eldobja azokat, az adott helyzet kívánalmainak megfelelően.
Cristina Modreanu elsősorban a kérdésfeltevés misszionáriusi fontosságát említi a független színházi előadások esetében. A politikai színházukkal egyfajta politikai határidőnaplót követve kérik számon az alkotók a teljesítetlen ígéreteket, a meg nem valósult beruházásokat, és sérelmezik a korrupciót, a tarthatatlan jelent és a kilátástalan jövőt. A feminizmusról szóló fejezetben bemutatja a nők ábrázolásának divatjait a romániai színpadokon, beleértve a kolozsvári magyart is. Kiemeli ez utóbbiban a sablonszerű, ódivatú tankönyvek szerinti jellemformálásokat. A férfiak uralta világban lassú és roppant küzdelmes a hímsovén mentalitás megváltoztatása. A legújabb generációnak átfogó feladata van ezen a téren. Pár oldalon az épp aktuális színházi jelenségeket is említi, a fiatal színháziak közül is a legújabbakat.
Végül Cristina Modreanu elemzi a „gladiátor pillangó” metaforát. Valóban: a színház mulandósága párosul a brutális túlélési harccal a mai világban. Az idegenség, a másság, a progresszivitás Dávidja küzd paternalista, elavult mentalitású, destruktív Góliátjával.
[1]Cristina Modreanu: Fluturele gladiator (A gladiátor pillangó). Politikai, queer & feminista színház a román színpadon. Dan Perjovschi rajzaival. Curtea Veche Kiadó, 2016.