Pappa mia! című előadásával vendégszerepel Kolozsváron az M Studio

Pappa mia! című előadásával vendégszerepel Kolozsváron az M Studio

Látványos, energikus előadásaik már sokak számára ismerősek lehetnek és most ismét Kolozsvárra látogatnak a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház tagjai: február 26-án, szombaton 19 órától a ZIZ kulturális és szociális központban tekintheti meg a kolozsvári közönség a társulat Pappa mia! című nonverbális előadását.

Dj Megusta, Puppuccino, Amucino és Pepe, a hírhedt négyes tagjai már iskolás koruk óta együtt vannak, együtt játszanak, együtt bandáznak és elválaszthatatlanok. Egy napon a banda már unalmasnak tartja a megszokott életmódot, így tagjai új kihívásokat keresnek.

„A zene nagyszerűen segítette a befogadást, színes és dinamikus volt, akárcsak a jelmezek. A tér- és a fényhasználat is különleges volt, sportpályákat, úszómedencét idézett a színpad. (…) A társulat korábbi előadásaihoz hasonlítva a leginkább az tűnt fel ebben, hogy technikailag, fizikailag nagyon fárasztó lehetett. Sok kemény munkát láttunk már ettől a csapattól, más előadásaikban is felszabadultak nagy energiák, de itt szinte szünet nélkül olyan intenzív fizikai terhelésnek voltak alávetve a játszók, amely elképesztő izommunkát és állóképességet igényel. (…) Fehér Ferenc legutóbbi sepsiszentgyörgyi munkája tehát erőteljes, karakteres, sajátos hangulatú és dinamikájú” – írta Nagy B. Sándor a Háromszék napilapban az előadás tavaly nyári bemutatóját követően.

Szereposztás: Dj Megusta – Balázs Judith; Puppuccino – Deák Zoltán; Amucino – Szekrényes László; Pepe – Veres Nagy Attila. A produkció koreográfusa és zeneszerzője Fehér Ferenc, a koreográfus asszisztense pedig Mándy Ildikó.

Jegyek kaphatók az eventbook.ro weboldalon.

A vendégjáték támogatója a Bethlen Gábor Alap.

A hatályban lévő egészségügyi előírásoknak megfelelően az előadáson csak olyan személyek vehetnek részt, akik rendelkeznek zöldigazolvánnyal, 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszttel. Az előadás teljes időtartama alatt kötelező a maszkviselés, valamint a távolságtartás.