A statisztikáktól a játéktérben való együttlétezés lélegzetelállítóan új formáiig – Jankó Szép Yvette beszélgetése Linnea Stara színházkutatóval, a TINFO vezetőjével
A Játéktér 2021/4. számából
Finn Színházi Információs Központ (röviden TINFO), mint neve is jelzi, a finn színházi élet egyik kulcsfontosságú, központi intézménye, bár nem színház, nem is ügynökség, nem egyszerű kutatóközpont. Hogyan jellemezné a TINFO tevékenységét?
A TINFO Színházi Információs Központ a finn színház szakmai/szakértői szervezete. A színházi szektorral kapcsolatos felméréseket végzünk, és statisztikákat vezetünk. Tevékenységünkkel gyarapítani igyekszünk a finn drámáról és előadó-művészetről, valamint a művészeti élet szereplőiről szóló ismereteket. Mentori segítséget is kínálunk olyan színházak, társulatok és művészek számára, akik érdeklődnek a nemzetközi mobilitás iránt.
Kicsi, hatfős szakmai közösség vagyunk, de a tevékenységi körünk igencsak széles. A világjárvány előtt Finnországban évente négymilliós volt a színházi, cirkuszi és táncelőadások látogatottsága – hozzá kell tennünk: egy ötmillió lakosú országban. Nem túlzás azt állítani, hogy színházbolond ország vagyunk, így aztán alkotóból is nagyon sokfélét találni a mi tájainkon. A TINFO feladata pedig az, hogy az előadó-művészeti szcénát minél szélesebb körben figyelemmel kísérjük, és munkánkkal támogassuk.
Hogyan vesz részt a TINFO a hazai és nemzetközi színházi diskurzusban? Van-e kapcsolata Kelet-Közép-Európai szakmai szervezetekkel, színházi alkotókkal?
Szívesen veszünk részt a színházat érintő szakmai diskurzusban Finnországban és nemzetközi szinten egyaránt, időről időre pedig mi magunk is kezdeményezünk szélesebb körű párbeszédet a szakmát érintő kérdésekről a kommunikációs csapatunkkal, személyes megszólalásokon kívül a hírlevelünk és tematikus szakmai kiadványaink útján. Mindezt az aktualitásokkal foglalkozó finn szakfolyóirat, a Teatteri & Tanssi + Sirkus (Színház & Tánc + Cirkusz) mellett. Szakmai szervezetként mindenki rendelkezésére állunk, ha a tanácsunkra, tudásunkra vagy véleményünkre van szüksége.
Egyik partnerünk az erdélyi származású rendező, David Kozma, aki évek óta Finnországban él és dolgozik, valamint színházi csapata, a European Theatre Collective. A New Theatre Helsinki elnevezésű projektjük célja egy multikulturális, a sokszínűséget támogató előadótér kialakítása Helsinkiben.
Ön egy éve a TINFO igazgatója. Mit visznek tovább a korábbiakhoz hasonlóan, és mi változott a TINFO háza táján az utóbbi hónapok alatt?
A TINFO-t jelenlegi formájában 1995-ben alapították, de a szervezet gyökerei egészen 1942-ig nyúlnak vissza, amikor a világháború közepén megalakult a Finn Színházi Szervezetek Központi Szövetsége. A TINFO az 1990-es években egyebek mellett a központi szövetség statisztikai és kommunikációs tevékenységének folytatása érdekében jött létre. Az ezredforduló óta a megújult Színházi Információs Központ egyre inkább a nemzetközi mobilitás előmozdítására összpontosít. A következő években a mobilitást érintő stratégiánk szerint – a gazdasági helyzetre, a tapasztalható érdeklődésre, keresletre és ökológiai szempontokra való tekintettel – a földrajzilag közeli régiókra helyezzük át a hangsúlyt, azaz Nyugat-Oroszországra, az északi és balti országokra, illetve Közép-Európára.
Én magam valóban tavaly szeptember óta dolgozom a TINFO-nál. Egy világjárvány kellős közepén lettem a központ vezetője. A járvány hatásai elsősorban a nemzetközi tevékenységünket érintették. A határok lezárása után kénytelenek voltunk lemondani a nemzetközi projektjeinkhez tartozó minden rendezvényt, találkozót és vendégszereplést. Ennek ellenére természetesen nem maradt abba a munka, folytattuk a pandémia utáni projektek tervezését, és kiterjedtebb felméréseket végeztünk, fejlesztettük statisztikai módszereinket, hogy világosan követni lehessen a járvány szektorunkra gyakorolt hatását. Sikerült sok szempontból szinte változatlan intenzitással fenntartani a működésünket.
Most végre úgy tűnik, hogy a helyzet lassan normalizálódik, a színházi és színházon kívüli életünk fokozatosan visszatér a korábbi medrébe. Újraindíthattunk egyes felfüggesztett projekteket, közreműködhettünk művészek nemzetközi vendégszerepléseiben, hogy finn színházi alkotók műveiket külföldön rendezhessék, illetve végre mi magunk is mozoghattunk, mozoghatunk.
És hogy vészelte, illetve vészeli át a finn színház a világjárványt?
A színházak sokáig zárva tartottak. Tavaly ősszel korlátozott nézőszámmal engedélyezték az előadásokat, de aztán a járvány súlyosbodásával ismét szigorúbb korlátozások léptek életbe, amelyek gyakorlatilag felfüggesztették a jelenléti színházi működést 2021 egész tavaszára, akárcsak Európa legtöbb országában. Egyes városokban az önkormányzat engedélyezte, sőt elvárta, hogy a helyi színház folytassa működését, még ha csak egy tucat nézőt engedhettek is be a nézőtérre.
Az előadó-művészeti intézményeknek a korábbi évi négymillió helyett 1,2 millió nézője volt. A bezárás a kis színházi csoportoknak és szabadúszó művészeknek jelentette a legnagyobb megterhelést, hatalmas érvágás volt például a rendezvényipar egésze számára. Az állam 2020-ban több mint 30 millió eurós speciális „koronatámogatást” nyújtott az előadó-művészetek (a színház-, tánc- és cirkuszművészet) számára, de 2021-ben is folyamatosan jelentős támogatásra szorult az ágazat. A támogatás azonban elsősorban az államilag támogatott színházakhoz ért el, azokat tehermentesítette, míg a kisebb független társulatok és szabadúszók nemigen tudtak támogatást igényelni.
Sok intézmény állt át digitális szolgáltatásokra, akárcsak másfelé Európában. Az élő és rögzített közvetítéseket kínálták a nyilvánosságnak ingyenesen vagy térítés ellenében. A szükséges technikai eszközök beszerzése azonban drága mulatság, és fontos tanulság volt, hogy egészen más tudásra, speciális készségekre, felszereltségre és szemre van szükség a minőségi streaming szolgáltatás biztosításához, mint a dokumentáló előadás-felvételek készítéséhez.
Nagyon jóleső érzés volt viszont látni az utóbbi hetekben, hogy milyen nagyszerű bemutatók sorát hozta el ez az ősz. Helsinkiben mind a kisebb, mind a nagyobb színházakban kiemelkedően színvonalas volt a kínálat. A bezárás arra kényszerítette a színházi alkotókat, hogy alaposan mérlegeljék, mit jelentett számukra ez a járvány, és hogyan kellene a színházi szcénát újjáépíteni ezek után. Olyan felemelő élményekben volt részem az évadkezdés óta, hogy ki merem jelenteni: a finn színház szerencsésen átvészelte a legnehezebb időket, és köszöni, jól van.
Ön kétnyelvű: svédül is, finnül is beszél, ír, dolgozik, a svédet a tudományos kutatásaiban, írásaiban is használja. Hatással van ez a nyelvi és kulturális nyitottság a TINFO igazgatójaként végzett munkájára is?
Kétnyelvű vagyok, igen, édesanyám finnül beszél, édesapám pedig a finnországi svéd kisebbséghez tartozik, svéd az anyanyelve. Otthon mindkét nyelvet felváltva beszéltük, de svéd nyelvű általános iskolába jártam egy tengerparti kisvárosban, ahol a lakosság valamivel több mint fele beszéli anyanyelveként a svédet. A finn nyelvet idegen nyelvként tanultam az iskolában, mint a finnországi svéd iskolák diákjai általában, és középiskoláig könnyű dolgom is volt. Azon a szinten azonban a finn nyelvtan, a szerkezetek sokkal nehezebbé váltak, és már nem volt számomra feltétlenül magától értetődő, hogy hogyan ragozzák, rakják össze a szavakat. Sokáig dolgoztam egyébként svéd nyelven kritikusként és dramaturgként.
Mindezek miatt az volt az egyik nagy kihívás számomra a TINFO-hoz kerülve, hogy elsősorban finn nyelven kell boldogulnom. Mind szóban, mind írásban nagyobb erőfeszítést jelent finnül megnyilvánulnom, pedig a második anyanyelvemről van szó. Az utóbbi időben azonban egyre könnyebbnek tűnik, most, hogy nap mint nap használom a finn nyelvet a munkámban, életemben. A két- és többnyelvűség egyébként pedig előny és gazdagság: számos ajtót nyit meg az ember számára, és alapvetően fontos, hogy megtanuljuk megérteni a különböző kultúrákat, és képesek legyünk változatos kontextusokban, sokszínű környezetben is dolgozni. Remélem, hogy ezek a készségeim, ilyen irányú nyitottságom hasznos lesz a TINFO számára. Számomra pedig fontos célkitűzés a TINFO-nál végzett munkám során, hogy ráirányítsam a figyelmet Finnország különböző nyelvi kultúráira.
Olvasóink, elsősorban romániai magyar olvasóközönségünk számára különösen érdekes lenne többet megtudni a finnországi svéd színházi életről, annak státuszáról, láthatóságáról, esetleg a két- vagy többnyelvűségről a színházban. (Manapság ritkábban hallani azt, hogy pozitív példaként emlegeti a finnországi svédek helyzetét a kisebbségi médiánk. Vajon az önök helyzetében következett be változás, esetleg romlás?)
A finnországi svédek a finn lakosság mindössze hat százalékát teszik ki, de történelmi okok miatt a finn svédek még mindig kivételesen jó helyzetben vannak kisebbségként, jogok tekintetében nem érezni a kisebbségi státuszt.[1] Svéd nyelvű iskolákban és egyetemeken tanulhatnak a svéd anyanyelvűek, vannak helyi újságaik, és hihetetlenül kiterjedt szervezeti hálózattal rendelkezik a közösség.
A svéd nyelvű színházak nem pusztán kisebbségiek; nagyobb a kínálatuk, több a férőhelyük, mint amennyi a kimondottan svéd ajkú néző, ezért egyre inkább a finn nézőktől válnak függővé. Ezt természetesen elősegíti az, hogy nem csupán az iskolában szerzett svédnyelv-tudásra hagyatkozhatnak a finn anyanyelvűek, hanem a színházak feliratozással segítik az előadások követését. Ezen a passzív módszeren kívül különféle közönséget bevonó rendezvényeket szerveznek, egyes társulatok teljes előadásokat mutatnak be felváltva svéd és finn nyelven.
Sok svéd nyelvű színház államilag támogatott intézmény, emellett vannak nagy finnországi svéd alapítványok, amelyek nagylelkűen támogatják a kisebbségi színházakat, így a svéd nyelvű színházak korántsem elhanyagolható művészeti intézmények, sőt figyelemre méltó, széles műsorkínálattal rendelkeznek.
Ami a többnyelvűséget illeti, különösen a hagyományos, dramatikus színházi gyakorlaton kívül helyezkedő, kísérletező színházi csoportokra jellemző, hogy elsősorban angolul játszanak. Viszonylag ritkán hallani azonban egy előadásban svéd és finn nyelvet egyszerre, az országban beszélt más nyelvekről nem is beszélve; ezek egyelőre kevés teret kapnak, különösen a kőszínházak hagyományosabb kontextusában.
A multikulturális színház Finnországban hosszú ideig marginális jelenségnek számított. Mostanra egyre több a színházcsináló és a közönség is, így a multikulturális és sokszínű performatív gyakorlatok egyre nagyobb lendületet vesznek, és ezzel a színházi kultúránk is izgalmasabbá, színesebbé válik, jobban szolgálja a dinamikusan változó demográfiai összetételű lakosság igényeit.
Mit tesz a TINFO a drámafordítás és tágabb értelemben a színházi fordítás támogatásáért?
A TINFO évente körülbelül 20 000–25 000 eurónyi fordítástámogatást oszt szét közvetlenül olyan fordítóknak, akik finn drámákat, előadásszövegeket vagy feliratozást fordítanak le valamely más nyelvre. A támogatás évente négy alkalommal igényelhető. Emellett kétévente rendezünk drámafordító workshopokat, illetve reméljük, hogy a következőkben szorosabb kapcsolatot tudunk fenntartani a résztvevőkkel a közbeeső években is.
Folyamatosan ajánljuk fordításra a finn darabokat nemzetközi fesztiválok szervezőinek, külföldi színházaknak és szakmai szervezeteknek.
Talán a legnagyobb szabású jelenlegi vállalkozásunk azonban csak most indul. A következő négy évben tervezzük lebonyolítani a Maailma näyttämölle (Színpadra, nagyvilág!) elnevezésű drámafordítási projektet. Ennek célja, hogy korunk jelentős drámáit, színházi szövegeit közvetítsük a finn színházak felé, hogy színpadra segítsük tehát a legkülönfélébb dramatikus szövegeket a világ minden tájáról, pontosabban elsősorban nem angolszász nyelvterületről. A színházak a Finn Kulturális Alaphoz folyamodhatnak támogatásért a színdarabok lefordíttatásához és színpadra állításához. A projekt célja, hogy elindítsa és segítse a párbeszédet más országok drámaíróival, és hogy az elkövetkező években mintegy harminc új darabot fordítsanak le és mutassanak be Finnország-szerte. Izgatottan követjük ennek a projektnek az alakulását, és reméljük, hogy sok olyan mű kerül a látóterünkbe a világ minden sarkából, amelyet érdekes megszólaltatni itt, Finnországban.
Milyen fordításokat támogat maga a TINFO, és hogyan?
A TINFO saját fordítási támogatásait elsősorban olyan darabok átültetésére ítéljük oda, amelyeknek van előadásra vonatkozó produkciós tervük. Más szóval, amikor támogatást adunk, már tudjuk, hová kerülnek a fordítások. Leggyakrabban külföldön színpadra állított előadásról van ilyenkor szó, vagy egy-egy fesztiválhoz kapcsolódóan rendezett felolvasószínházi eseményről, esetleg egyéb kreatív formáiról annak, hogy a fordítás szélesebb közönség előtt is bemutatkozhasson.
A művek és a belőlük születő produkciók nagyságrendileg, műfajilag, illetve formájukat tekintve nagyon eltérőek lehetnek, de természetesen vannak olyan írók, akiket jelenleg nemzetközileg is kiemelt érdeklődés kísér, mint Pipsa Lonka, E. L. Karhu, Elli Salo, Mika Myllyaho, Juha Jokela és Sirkku Peltola. Nagyon különböző szerzőkről van szó, akik igencsak eltérő közönségrétegeket szólítanak meg. A TINFO által felállított objektív bírálóbizottság tagjai azonban, akik eldöntik, hogy mely szövegek fordítása kapjon támogatást, szerencsére nem csupán színházhoz értő emberek, hanem emellett sokféleképp gondolkodók és nyitottak a legkülönbözőbb tervek, törekvések támogatására.
Vannak a TINFO-nak saját színházi projektjei is, önállóan vagy együttműködve más kulturális intézményekkel, fesztiválokkal?
Három nemzetközi mobilitási projektünk fut az említett nagyszabású drámafordítási vállalkozáson kívül. A célkitűzés az, hogy mind a művek, mind a szerzők külföldi megmutatkozását segítsék, valamint hogy a finn szerzőket egy külföldi mentor (kurátor, fesztiváligazgató, társművész) bevonásával támogassák.
Projekttől vagy eseménytől, rendezvénytől függően rendszeresen együttműködünk különböző kulturális intézményekkel. Kiterjedt kapcsolathálót alakítottunk ki az évek során fesztiválokkal, fesztiválszervezőkkel Finnországban és külföldön egyaránt, úgyhogy rendszeresen együttműködünk a partnereinkkel: alkotásokat vagy szerzőket ajánlunk nekik, esetenként pedig támogatjuk az általuk szervezett eseményeket.
A kortárs finn drámairodalom kivételes megbecsültségnek örvend hazájában sok más „kis”, európai szinten periférikus színházi kultúrától, többek közt a magyar (és tágabban a magyar nyelvű) színházi szcénától eltérően. Mennyire van jelen, mennyire megbecsült jelenleg a finn dráma nemzetközi szinten az ön véleménye szerint?
A finn színházcsinálók rengeteg erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy a finn dráma elérje a jelenlegi pozícióját. A színházak repertoárjának több mint fele – sőt ennél jóval több, ha csak a prózai színházakat vesszük számításba – finn szerzők és alkotócsapatok, színházi társulatok által írt, létrehozott szövegeken alapul. Ez elsősorban nem arról árulkodik, hogy a finn drámának egészében véve különösen erős pozíciója volna, hanem inkább a színházi alkotók megszólalási vágyáról mond el sokat, arról, hogy aktívan, jelen idejűen akarnak és tudnak színházat csinálni, világokat alkotni, kreatív dramaturgként dolgozni, és olyan szövegeket létrehozni, amelyeket elsősorban vagy egyáltalán nem publikálni szándékoznak nyomdafestékkel rögzített irodalomként. Ez viszont azt is jelenti, hogy a színházi szerzők és a dráma helyzetén továbbra is van mit javítani. Szeretnénk láthatóvá, elérhetővé tenni a születő műveket, valamint azt, hogy minél többen olvassák a kortárs dramatikus szövegeket. Szeretnénk, ha a drámaírók munkáját jobban megfizetnék, illetve ha a drámairodalom színvonala tovább emelkedne.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy például a világ drámáit finn színpadra csalogató projektünkön keresztül elősegítsük a párbeszédet a hazai és külföldi színházi szakma között, hogy a drámaírás aktuális és érdekes külföldi trendjeit bemutassuk Finnországban. Ugyanakkor azt is szeretnénk támogatni, hogy a finn drámaszerzők saját munkájukon keresztül részt vegyenek az emberi jogokról, a demokráciáról és humanizmusról folyó globális párbeszédben. Szeretnénk rálátást biztosítani a drámaírás fejlődésének irányvonalaira világszinten, az új formákkal való kísérletezésnek, a témák sokrétű kezelésének módozataira. Első látásra a drámabehozatal talán meglepő módja annak, hogy a finn drámát még erősebbé, nemzetközileg értékelhetővé, vonzóvá tegyük. Kis kultúraként fontos számunkra, hogy a magunkba fordulás helyett tágabbra nyissuk a szemünket, figyeljünk a bennünket körülvevő világra. Sok tanulnivalónk van tőle.
Kik azok a kortárs színházi alkotók, akikre felhívná a figyelmünket a finn színházi életben? Talán zavarba ejtően általános kérdés, de elmondaná, ön szerint milyen irányba/irányokba tart ma a színház Finnországban?
Ez valóban nagy és szerteágazó kérdés, annyi az érdekes alkotó, annyi a figyelemre méltó különböző irány. Különösen a nem hagyományos dramatikus színház területén zajlik sok érdekes kísérlet. A nem kőszínházi alkotócsapatok könnyebben, nyitottabban is mozognak, illetve a nemzetközi igény is egyértelműbb az általuk létrehozott előadások iránt. A W A U H A U S művészkollektíva rendkívül sokrétű tevékenységével hívta fel magára a nemzetközi kurátorok figyelmét, akárcsak az Oblivia társulat, a Toisissa tiloissa (Más terekben / Más állapotokban) kollektíva és az Esitystaiteen keskus (Performance-centrum) előadói, akik mind otthonosan mozognak a nemzetközi színtéren, elsősorban németországi rezidensi programokban és fesztiválokon képviselik Finnországot. Rajtuk kívül egyéni performanszművészeket is említhetnénk. Kiragadott példaként jut eszembe a nem bináris nemű, queer művész, Kid Kokko, aki a közelmúltban Tari Doris Lindénnel és Meri Ekolával együtt létrehozott, az eltűnésről gondolkodtató munkájában a játéktérben való együttlétezés lélegzetelállítóan új formáival kísérletezik.
A báb- és tárgyszínház, elsősorban a felnőtt nézőknek szánt előadások is egyre inkább nemzetközi irányba mozdultak el. A finn művészek jelentős sikereket arattak többek közt Oroszországban, és a járványt megelőző időszak külföldön legtöbbet játszott finn produkciója Ishmael Falke és Sandrina Lindgren Invisible Lands című előadása volt. Menekültekről szól, akiket egészen apró műanyag figurák segítségével ábrázolnak, az előadók saját testét fantáziadúsan használva.
Ami szinte kivétel nélkül foglalkoztatja és aggasztja a finn színházi alkotókat, az a klímaválság problémája. Az éghajlatváltozás egyrészt témaként jelenik meg a műveikben, másrészt tükröződik a színházi emberek működéskultúrájában és a színházcsinálás módjaiban. Ez mutatkozik meg abban is, hogy egyre gyakrabban mozdulnak ki az emberközpontú látásmód korlátai közül. A korábban már említett drámaíró, Pipsa Lonka legújabb darabjaiban például a kommunikációt kétirányú közvetítőeszközként tanulmányozza. A Neljän päivän läheisyys (Négy nap közelség) című darabban sirályokat és embereket mutat be egy tengerparti hotelben hasonló feltételek közt. A sirályok számára saját nyelvet kellett kigondolnia, ami persze alaposan feladja a leckét a fordítóknak. Hogy hangzik a sirály beszéde finnül, és hogyan magyarul?
Kicsit más értelemben, de színházi nyelvet váltott Saara Turunen is, aki a Nyuszilány című darabja után rátalált egy új esztétikára rendezéseiben, egy új formára, ami a színházi szövegeit illeti. A másságtól való félelmet tematizáló Tavallisuuden aave (Az átlagosság szelleme) és az egyenlőség kérdésével foglalkozó Meduusan huone (Medúza szobája) című előadásainak szövegei mindössze pár oldalt tesznek ki. Szavak helyett Turunen erős képekben fogalmaz, hangulatokat, helyzeteket kreál előadásaiban. Ezekben nemigen beszélnek, ám a sorjázó képek pontos és önironikus humortól sem mentes megfigyeléseket közvetítenek társadalmunkról és a nagyvilágról.
Lonka és Turunen mellett E. L. Karhu nevét említeném még, aki az utóbbi időben a német színházi berkekben válik egyre népszerűbbé rendhagyó át- és újraírásainak, a Hamlet királylányról és Eriopiszról, Médea lányáról írt darabjainak köszönhetően. Élmény azt látni, hogy a nemzetközi érdeklődésnek örvendő drámaíróink közt ennyi a nő, és hogy ők szerzőkként ennyire különbözőek, sokszínűek.
Milyennek látja a színház jövőjét, hogyan képzeli el a jövő színházát?
Én azt remélem, a jövő sok meglepetéssel szolgál még, hogy egyre sokszínűbb lesz a színházunk. Annyi csodálatos dolgot is képes létrehozni az ember.
A digitalizáció, az általa lehetségessé váló világok, valamint az általa kínált széles elérhetőség azok számára, akik fizikailag nem részesülhetnek a színházi előadás élményében, körénk épült, velünk marad. Úgy tűnik, hogy ezen a területen a lehetőségek határtalanok, és még csak egy elhanyagolhatóan kis részét láttuk mindannak, amit ez a jövőben lehetővé tehet. Ám a művészi környezetben való alkalmazásához, fejlesztéséhez rengeteg munkára, tanulásra és erőforrások befektetésére van szükség.
Ugyanakkor abban is hiszek, hogy a színház által kínált élményszerűség egyre népszerűbb lesz. Evidenciának számít, hogy a színház a színész és a néző közös jelenlétében, viszonyuk kölcsönösségében születik, mégis elképesztő volt látni, hogy egy ilyen hosszú veszteg- és színházzár után mekkora hatással bír az, hogy egy élménynek közösen vagyunk tanúi. Szerintem a jövőben egyre jobban vonz majd minket a fizikai élményszerűség, az együttes játék. De a színház egy másfajta élményszerűségről is szól, arról, hogy milyen érzés közösségként szemtanúnak lenni, közösségként reagálni, viszonyulni a szemünk elé tárt alternatív világokhoz.
Megnéztem nemrég egy előadást, egy új, fekete humorral fűszerezett vígjátékot, amelyet a csapat a járvány idején készített. A közönség reakciója és az együtt nevetés – vagy egyenesen nyerítve röhögés – hihetetlenül felszabadító volt. És egyben megindító. Úgy éreztem, a színház lényege mutatkozott meg számunkra a közös válságélmény megosztásának terében.
Ugyanazon a héten láttam a Finn Nemzeti Színház nagyszínpadán a transzművészek által létrehozott Punch up! című előadást. A terem tele volt, körülbelül hétszázan lehettünk, és be kell vallanom, ekkora ovációnak, ilyen színházi ünneplésnek rég nem voltam tanúja. A közönség elragadtatottan tapsolt, a sziporkázó tehetségű drag-, börleszk- és stand up művészek pedig szinte zavarban álltak a tomboló közönség előtt. Valóban úgy érezhette az ember, hogy a társadalmunk változik, valami épp átalakul, a marginális és fenyegetett helyzetben élő, alkotó művészek bekerültek a fősodorba, egy szimbolikus értékű térbe, nagyszínpadra, nagyközönség elé. Engem is megindított a pillanat, a továbblépés kilátása, és az az erő, amellyel a színház megmutatta, hogy a társadalmi változás lehetséges. És a színház teret ad a változásnak, sőt egyenesen közreműködik benne. Csodálatos, hogy nézőként időről időre megtapasztalhatjuk ezt, hogy tanúi lehetünk.
Hiszek benne, hogy a színház a jövőben is lépést tart a korral és a szélesebb társadalomban zajló folyamatokkal, hogy részt vesz, sőt részt vállal a párbeszédben.
[1]A svéd nyelv a finn mellett, Finnország egyik hivatalos nyelve.