Beretvás Gábor: A penna recsegése
Csongor és Tünde. Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat
A Játéktér 2022/1. számából
Borítókép: Rappert-Vencz Stella, Diószegi Attila. Fotó: Czinzel László
Mit tud üzenni Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje a ma emberének? Tud-e működni a mű 1830-as nyelvezete, vagy már rég át kellett volna adni azoknak, akik a régies művek mai nyelvre való átírásával bíbelődnek – ahogy például Nádasdy Ádám teszi? Vajon az előadás tud átlátható értelmezési keretet biztosítani annak a nézőnek is, aki nem olvasta a színművet? Hogyan tud kapaszkodót nyújtani azoknak, akiknek avíttas nyelvezete ellenére meg kell küzdeniük vele mint számukra kötelező irodalmi szöveggel? Közelebb tudja-e hozni a színház a Csongor és Tündét mondjuk a Z generáció képviselőihez? Ezek a kérdések és még hasonlók vetődtek fel bennem, amikor beültem a Csongor és Tünde egyik előadására, kíváncsi lévén a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Sardar Tagirovsky legújabb együttműködésének eredményére.
A rendező és a színészek dolgoztak már együtt az elmúlt években. A Tagirovsky által rendezett Szőcs Géza-adaptációt, a Raszputyint példának okáért az idén is repertoáron tartja a színház. A Raszputyin, akárcsak a Csongor és Tünde, nagy szereplőgárdát igénylő produkció. Igaz, egy egész társulat színpadon való szerepeltetése mondhatni Tagirovsky egyik rendezői védjegye. Ezt támasztja alá a rendező legújabb debreceni rendezése, A kaméliás hölgy, avagy a kegyvesztettek tündöklése is, amely a szatmárihoz hasonlóan szintén több mint húsz színészt vonultat fel úgy, hogy egyesek több szerepben is megjelennek.
Hasonló elem az is, hogy mind a szatmári, mind a debreceni produkcióban az eredeti irodalmi műhöz külön kiegészítő szövegek vannak hozzáillesztve. Kiemelendő továbbá, hogy a debreceni A kaméliás hölgy… –ben és a szatmári Csongor és Tündében is szerepeltetve van az író alakja is. Tehát Tagirovsky úgy kontextualizálja a színrevitelt, hogy a debreceni előadásban ifj. Alexandre Dumas (Vasvári Csaba), a szatmáriban Vörösmarty Mihály (Varga Sándor) figurája, az értelmezést elősegítendő, vonalvezetőként is működik. Érdekesség, hogy mindkét esetben a figurák passzívak a többi játszóhoz képest, a játékterek perifériáján helyezkednek el, jobbára csak szemlélőnek tűnnek a színpadon folyó eseményeknek, bár belső történéseik intenzívek, és ezt a színészeknek sikerül is megmutatniuk.
Varga Sándornak mint Vörösmartynak már csak ezért is megvan a maga mozgástere. Elvégre ő nyitja meg az előadást. Vagyis Varga színpadi jelenléte még mindig cselekvőbb, mint a vele párhuzamba állított/ültetett, Perczel Etelkát játszó László Zitáé, akinek minimalista játéka még nagyobb önfegyelmet követelhet meg. A 255 percre kalibrált előadás időtartamának jelentős részében mindkét figura kvázi mozdulatlanságra van ítélve, a László Zitáé majdhogynem teljesen ülő szerep. Főleg az ő játékát nehezítheti meg, hogy a rendezői koncepció szerint ezt a többórás előadást úgymond a színész „bemelegítése” nélkül a finálé táncjelenete, László Zita és Varga Sándor keringője koronázza meg.
Az író és a szerelmét nem viszonzó Perczel Adél (Etelka) szerepeltetésének a díszletre kivetített írásban ágyaz meg Tagirovsky. Nem meglepő tőle ez, a rendező által jegyzett előadások során többször láttam már háttérre vetített, feliratos megsegítéseket. Igaz, a Raszputyinban az előadáshoz talán ma már nélkülözhetetlennek tűnő történelemkönyv helyettesítőjeként voltak jelen az inzertek. A sepsiszentgyörgyi színház Chioggiai csetepatéjában a feliratoknak az olasz dalszövegek előadás szempontjából fontos fordításaiként volt jelentősége. A Csongor és Tündében is van helye ezeknek az inzerteknek. Ám érdemes lenne talán még nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy a feliratok ne annyira az erősen szövegközpontú színpadi események hangulatiságát erősítsék, hanem az értelmezési horizontok kinyitásában még inkább vállaljanak szerepet. Hiszen az irodalmi műben fellelhető viszonyrendszerek is olykor magyarázat nélkülinek, elmosottnak, meseszerűnek tűnnek. Ezek kibontására a színrevitel során rá lehetne erősíteni, akár a feliratok segítségét is igénybe véve.
A feliratoknak nem mindig kedvez a vetítési felület, a fehér díszlet, ám annak igen, hogy a színészek szövegéről nem vonja el túlságosan a figyelmet. Kupás Anna puritán díszletelemei és az általa kreált jelmezek kontrasztosan működnek, így a szereplők a játéktérben harsányabbá válnak, kiemelkednek. A fehér hálás háttérként emeli ki az inverz feketét, és vizuálisan jól működik együtt a pirossal és a zölddel főleg, hogy a háttérfal sem csupán fehér, hanem időnként pasztellszerű fényekkel finoman meghintett háttérfelület. Az előadás kapcsán eszünkbe juthat, hogy alkotóira Bocsárdi László és díszlettervezője, Bartha József is némiképp hatással lehetett. Arra azonban talán nem árt még egyszer felhívni a figyelmet, hogy az előadás számára fontos feliratok, legyenek azok mégoly kalligrafikusak is, mint Vörösmarty szignója, sokszor alig kivehetőek.
A színészek erős sminkje viszont jól működik ebben a környezetben. Ez nem minden szereplőnek segít ugyan, de az ördögök és a játékmesterek szerepeinek kedvez, és Mirígy is kifejezőbb tud lenni az erős maszkréteggel. Persze az előny, hogy a Tündét, Ilmát és Csongort játszó színészek olykor a nézők közé jönnek, illetve hogy a színház előterét és a nézőtéri zsöllyét játéktérként használja az előadás, hiszen ez segít abban, hogy a szereplők érzelmei a nézőkre jobban hassanak. Szerencsés például, hogy a néző közelről láthatja a Csongort alakító Szabó János Szilárd átélését. A színész arcjátékát némiképp kiemeli a festék, ez előnyére válik a szerepnek, főleg, hogy sok szereplő arcát erősebb maszkréteg fedi, így Szabó János Szilárd Csongora kontrasztosan e világiként tud működni. Budizsa Evelynnek már épp e kontraszt miatt kevesebb a szerencséje. A műszempillák, a paróka és a fátyolos jelmez takarásában arca a játékidő nagy részében nem működik annyira kifejezően. Ha ez a fajta bezártság a rendezői koncepció része, érteni vélem, de lehet, hogy a színész komfortosabb körülmények között jobban láthatóvá tudná tenni a szerep mélységeit.
Tünde arcának erős elfedése miatt így eleve nagyobb hangsúlyt kap a szerepe szerint is harsányabb Ilmát alakító Keresztes Ágnes. Ő az előadás motorja. Okosan adagolt jelenléte, ugrándozó színpadi mozgása, a szerep által megkívánt cserfessége nagyban segíti azt, hogy ne lankadjon a néző megértés iránti vágya és cselekménykövetési képessége. Hiszen annak, hogy éber maradjon a néző figyelme, a zene sem dúcol alá különösebben. Inkább a Vörösmarty korának romantikával átszőtt hangulatisága, illetve a tündérmesei aláfestés az, ami zeneileg emlékezetesen végigfodrozódik az előadáson. Ezt ritkán törik meg kilendítő, zajosabb betétek. A dalos zenei részleteket pedig inkább a szöveg szempontjából közelítettem meg. Jelzem, az, hogy dalba van foglalva a mondanivaló, a szövegértésnek nem feltétlenül kedvez. A szövegátadást célzó formai kísérletként értelmezem ugyan ezeket az elemeket, de például az Éj szerepének dramaturgiai jelentősége csökken ezáltal, és nem a szerepet megformáló (amúgy valamiért fehérbe öltöztetett) Kovács Nikolett hibája ez.
Az előadás előnyére válik a három ördögábrázolás. Berreh, Duzzog és Kurrah, azaz Diószegi Attila, Kovács Éva és Rappert-Vencz Stella clown-hármasa fokozzák az előadás dinamikáját, és némi humoros felhangot hoznak a szerkezetbe. Ez már csak azért is előny, mert hozzátesznek a Moldován Blanka által megformált, egyébiránt sajátos színezetű Mirígy karakteréhez. Ez a nézőpont azért is kiemelendő, mert Mirígy legfőbb motivációja mintha nem lenne eléggé hangsúlyos, ártó cselekedeteinek oka, Csongorhoz és párjához való viszonyának gyökere mintha Vörösmarty szövegében is eleve kissé el lenne kenve. Ezért is szép, ahogy Moldován Blanka hátrányból indulva rétegről rétegre építi fel amúgy szolidan ötletes jelmezébe bebörtönzött félvilági karakterét. Balga bolondozásai – Orbán Zsolt játéka – is feloldóan hatnak. Illetve az öt piros ruhás szolga / díszletrendező figura nyersesége is jól ellenpontozza az úgymond a boldogság keresésével járó súlyos komolyságot. Bogár Barbara Ledérje szintén életszagú, és Gál Ágnes Rókalánya is pezsdítően hat. Az, hogy a Fejedelmet Méhes Kati játssza, már csak azért is telitalálat, mert a mának szóló üzenetként is értelmezhető. Ezek azok, amik Ilma jelenlétén kívül ugyancsak színt hoznak a régies nyelvezetű és erősen szövegközpontú, három felvonáson át hömpölygő előadásba.
A két világ szimbolikája mellesleg végigkövethető az előadáson. Az egyszerű háttérként működő sík díszletfalakat felváltja a statikus, homorú térelem. Bekerülnek a díszletbe a tükröződéseket, torzulásokat, illúziókat elősegítő plexilemezek, illetve a szereplők is duplexhatást kapnak, Csongor szolgája Rappert Vencz Stella ördöge által játszva is feltűnik a történetben. Mint ahogy Ilma is új színezetet kap, ahogy Böskeként, tenyeres-talpas feleségként jelenik meg az ördöggel közös jelenetben.
Dicséretes, hogy az előadás horizontálisan és vertikálisan a tér bővítését igyekszik megjeleníteni. A nézőtéri játék, a plexitükröződések, a mennyezeti csillár használata, a mozgóképes elemek behozatala, illetve a süllyedő használata mind ezt szolgálják. Ám sem a feltűnő jelmezek, sem a figyelemfelkeltő rendezői ötletek, sem a színészi megvalósítások nem tudják kellőképpen ellensúlyozni azt, hogy Vörösmartynak ez a szövegcentrikus értelmezése nem annyira a mának szól, mintsem inkább múltértelmezésként dekódolható. Az előadás tempója már csak ezért is elbírna némi megsarkantyúzást, mert a közel teljes eredeti szöveg bizony igénybe veszi a nézőt.
Csongor és Tünde. Bemutató dátuma: 2021. június 9.; Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat. Rendező: Sardar Tagirovszky; Szerző: Vörösmarty Mihály; Dramaturg: Bessenyei Gedő István; Díszlettervező: Kupás Anna; Jelmeztervező: Kupás Anna; Zeneszerző: Bakk Dávid László; Koreográfus: Szabó Franciska; A rendező és a tervező asszisztense: Kertész Ványi Alexandra; Ügyelő: Szabó Ritta; Súgó: Tamás Ágnes. Szereplők: Varga Sándor, László Zita, Szabó János Szilárd, Budizsa Evelyn, Orbán Zsolt, Keresztes Ágnes, Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt, Méhes Kati, Rappert-Vencz Gábor, Rappert-Vencz Stella, Diószegi Attila, Kovács Éva, Bogár Barbara, Kovács Nikolett, Gaál Gyula, Gál Ágnes, Frumen Gergő, Bándi Johanna, Bodea Gál Tibor, Poszet Nándor.