György Andrea: Függő

A Játéktér 2022/4. számából
#10év

Nem sokkal azután kezdtem el a Játéktérbe írni, hogy a fiam megszületett. Otthon babáztam, folyamatosan villogott az agyamban a kérdés, hogy vajon jó anya vagyok-e, amikor Varga Anikó elküldte első „Lenne-e kedved írni az X előadásról” kezdetű üzenetét. Akkor már néhány éve nem publikáltam színházról, és önbizalomhiányomban arra gyanakodtam, hogy végleg elfelejtettem írni. Hatalmas izgalommal kezdtem neki a munkának, szenvedtem vele kegyetlenül, és úgy éreztem, sosem készülök el a szöveggel, annyit csiszolgattam rajta. Emlékszem, Anikó értő figyelme, határozott, de kedvesen megfogalmazott javaslatai (ebben is utolérhetetlen!) mennyire bátorítóan hatottak rám. 

Az elkövetkező években az időszakos kritikaírás kiszakított a hétköznapokból, lefárasztott, ám fel is töltött, egyértelműen terápiás hatásúnak bizonyult. Függő lettem, vártam a „Lenne-e kedved…”-üzeneteket, kellettek nekem, mint testnek a kenyér. Valószínűleg ez lehet a magyarázat arra, hogy 2020-ban több héten át egy vendéglő folyószámlája helyett a Játéktérnek utaltam a családomnak megrendelt napi ebédmenü árát, egészen addig, amíg Kovács Gábor menedzser finoman érdeklődni kezdett, hogy vajon minek köszönheti a lap nagyvonalú anyagi támogatásomat?

Nagy dolgok vannak készülőben – mondta több mint tíz évvel ezelőtt Sebestyén Rita, és igazat szólt: megnyílt a színházról való beszélgetéseknek egy újabb fontos tere, elindult az egyetlen erdélyi magyar nyelvű színházi lap. A Játéktérbe írni, legújabban pedig a kritika rovat szerkesztőjeként dolgozni számomra öröm és megtiszteltetés.

Fotó: Pethő László